Szeretgeted, kényezteted, nem látod még

a saját sorsának határait.

Pedig mutatja,

pont azzal,

ahogy az

életterét

tágítaná ő.

Aki vinné

tovább azt,

amit te

megoldani

nem tudnál.

Mindenki

tanulhatna hát

és mindenkitől.

Persze, ha

partner is

lenne hozzá

a felnőttnyi.

Ha nem az lenne

a beidegződése neki,

hogy ő jobban tudja azt,

mert ő számít felnőttnek.

Ilyen szempontból ki a

felnőtt és ki a gyermek.

A sorsuk, a generációs

jeleik döntenék azt el,

Persze ha nem bírálnák

azt is hamar, gyorsan el.

Mielőtt még megértenék.

A „most” a pillanat ereje,

az nagyon fontos lenne,

 átlátva, kihallva, megérezve.

Akiből ezek már kinevelődtek,

jó lenne, ha visszaidéznék idejében.

Felidéznék azt, ami még megmaradt,

s hozzátanulnák, azt amit nem tudnak.

Mert, ha nem haladnak, lemaradnak.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból, szeretettel.

Julamami

Ha minden csak racionális késztetésre működne,

akkor sablonokat legyártva, ahhoz

igazodva, abban szenvedve,

élnénk a napjainkat.

A gondolkodó,

lelkes, szíves,

énünk segít.

Áthidalni, a

 megszokottat,

működőképesen

megváltozunk és

jó minőségben éljük

meg, a saját életünket.

Amit nekünk szánt az

Isten, hogy jól érezzük

magunkat a bőrünkben.

Ne mástól várjad, te, magad

szerint, magadért is csináljad,

hogy azután, ha van már miből.

Mert összegyűlt a fölöslegesed,

adjál oda, ahol éppen nincsen.

A múlt elmúlt, te se hamiskodjál,

mert minden felszínen van már.

Ha hiszed, ha nem van az Isten,

lehet azt gondolni, hogy nincs,

megmutatja a hatalmát időben.

S ha még nincs miből adnod,

építsd, szépítsd az életed.

S ha elérted, adj oda ahol

addig nem volt még elég,

 ne legyen megrekesztő.

Működésükhöz a jót és

szépet, adhassák ők is.

A tudásukat oda, ahol

éppen az igény lenne.

Adjon hozzá az Isten,

minden földi jóból,

annyit ami akkor és

ott a legjobban jön.

Magyarországról,

szeretettel,

Julamami

Kérem az okatásra

ne induljon el,

hívjon fel.