Az ima által
az egyensúly,
sosem árthat,
az emberségesek nem,
sőt másoknál se tárolják a panaszaikat,
jól kommunikálnak, megértetik magukat,
amikor ott az idő, időben megbocsátanak.
Mindegy mi a hivatásod, te miben vagy jó,
igazán csak akkor érzed boldogulásnak,
ha azt úgy csinálod, hogy ne árthass.
A sikerélmény egy tiszta folyamat,
a kárörömöddel mellé is mentél,
menj vissza a kezelhető utadra.
Tán még megmenthető lennél.
Tiszta útról beszélni csak az
tudhat hiteleset mondva,
aki azt meg is élte,
el ne felejtsed,
te is egészséges
körforgással jöttél.
Amíg azt sem tudod a
szereteted, a tisztelet
is te magad lennél,
addig honnan
is tudnád,
miről
szól
a te
életed.
Amikor
a saját
sorsodat
megismered,
rájössz a másik
sorsa nem lehet
a tied és nem egy
a ritmusa se veled,
nincs mit irigyelned.
Azt meg nem veheted,
Isten óvja a művészeket,
a másolást sürgetésétől.
A feltisztult tudásodat
magadban tartani
nem lehet,
tovább
adnád,
hogy
lelkileg
mások is
erősödjenek.
Ők is tanuljanak
boldogulni még
a legnehezebb
terheik alatt is.
Tettük a dolgunkat,
nem gondoltunk a
gazdagodásra, úgy
éreztük, megvan
mindenünk, ha
van kinek adni
a tiszteletünk,
szeretetünk.
Sokat adtunk,
így szegénynek
nem éreztük hát mi
se magunk, bizalommal
voltunk, hogy körbeérhet
és lesz nekünk is jó sorunk.
A lelkünkre, szívünkre és
gondolkodva, figyelemmel
éltünk, a Hazánkat elhagyni
nem volt kedvünk, még ha
nem is bántak jól velünk.
Voltak akiket még
önmaguktól is
féltettünk,
de gátakat
senki elé
soha nem
vetettünk.
Segítőknek,
édesanyáknak,
hivatásunkat is
gyakorlóknak
születtünk.
Itt érezte
az anyaföldet
először a mi talpunk,
mezítlábasan is éltünk,
az is lehet, hogy mi nem is
vártan születtünk, szülők is
lettünk, miközben neveltünk,
mi magunk is nevelődtünk.
Amikor már ráébredtünk,
mit, hogyan lehetett volna
akkor régen mi is tegyünk,
kénytelen meg is értettük.
Elhittük a szépen formált
szavakat, azt hittük igazak.
Nem akartuk elhinni, hogy
minden a pénzről szólt csak,
már láthatóak, s önmaguktól
elérzékenyülve, ki is mutatják
mindenki a pénzeszsákjukban.
Magyar lett a mi anyanyelvünk,
nem is értjük, egy másik nyelvnek
vizsgája miatt, miért nem lehet sok
intelligens, jó sorsra érdemes, az
iskoláit elvégezve sem diplomás.
S miért olyan könnyen kapnak
végzettségeket, ha pénz van
mindent lehet, itt és most
azonnal bocsánatot is kérek.
Jó lenne, ha ahhoz értenének
amit felvállalva vegetáltatnak,
nem jutnak a lehetőségükhöz,
tehetségesen se a kisemberek.
A szülő, tisztelni, szeretni, élni,
ölelni tanítja a gyermekeit, nem
elvesz, magából is ad, ha szükséges.
Az élet nem vegetálásra, élni született.
Mondja, tán az Édes Haza nem jelenthetné
ugyanezt, hiszen nincs több abból csak egy,
s belőlünk mindannyiunkból lett, akik ide
teremtettük a szépet és a jót, s várnánk
ugyanazt, nem kérünk mi ennél többet.
Ismerd meg időben a generációs jeled,
hogy a túlzásaidba, sűrűn ne ess, mert
mi módon tudod majd elsimogatni azt,
amikor láthatóvá válik minden tetted.
Miért fordítva van az ami élhető lenne,
senki sem született ide fölöslegesen se.
A tudásod az belőled, belülről való, nem
olyan különlegesség ami magamutogató,
szépen, hitelesen, teszed a te dolgod, ami
a tehetségedből adott, a minőségedet adod.
A Hazád vagy, az a te sorsod, hogy add bele
oda ahova születtél, jól bánjanak ott teveled,
becsüljenek meg, mint ahogy te is a többiekkel
tehetted, amikor csak lehetett, te is megtetted.
Emberiesek, segíteni, nevelni, gondoskodni jöttek,
ha abban is maradnak és teszik a dolgukat akkor is,
ha az akkor a legnehezebb, megerősödnek lelkileg.
A szülői szeretet a legfontosabb kiinduló minekünk,
ha nincsen belőle ott elég, vagy bennünket építő erő,
hát mi magunk adjuk majd a fordítottját és lelkesen.
Mindenhol mindenben, a megelőzés, a fokozatosság
a lényeg, hogy ne legyen, ne kelljen olyat tenni, ami
nem a természetes, hétköznapi életszerűség tükre.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolok
se veled, sem ellened, oktatnám azt amit feltaláltam,
várom a lehetőségemet hozzá, a saját Szülőhazámban.
Naponta szolgáltatok, Magyarországon, Pakson a Hergál
Házban. Online ha bárhol éltek most a Világban.
Skype julamami.julamami?
julamami@gmail.com?
Ezek nekem nem
működnek.
Tájékoztatlak, hétköznaponként, 10.00 – 17.00
és hétvégenként 10.00 – 12.00 között, a
+36 30 2470 589 telefonszámom által.
Szeretettel. Julamami
