Természetesen bocsánatot kérek, többször is, előre.
Várhatják, a még meg sem tervezett gyermekeket,
ugyan mire szülessenek, a gondos szülők tervei,
előbb itt meg kellene valósuljanak. A nagyszülők
meg, meg kellene maradjanak segítőnek, hinnye,
hogy ne essenek ki oly gyakran a munkából, mert
nehezen szokja, a gyermek a közösséget, hinnye.
Amikor a tele energiával 60-on túliak, még nem
érhettek révbe, mert nem tartoztak sem ide, se
oda, csak tették a dolgukat. Gyakorolták azt, ah,
ami a hivatásuk, de nem szüretelhetnek, mert
nem érhettek még révbe, várják a lehetőséget.
Megváltozott hirtelen, pedig nem akarták azt,
így vannak akik várnak és sorstalan maradtak.
Pedig ide teremtettek egész életükben, hinnye.
Negyedik éve, hogy átfordultunk, szerintem, a
jó energiákban vagyunk, persze nyomhatod,
úgy is, ahogy régóta teszed, csak nem megy.
Egészséges körforgásban, attól nem leszel.
Fejlődni, tanulni szükséges, ah, lemaradsz.
Az idő az Istené, alázat nélkül nem megy.
Hiszen, hol a szíves, lelkes, gondolkodó
éneddel, hol a pénzesedésedésed által,
lehetsz gazdag, el ne felejtsed azt sem, ah.
Olyankor bizony, a belső tartásod rendben.
Amit teszel mások ellen, holnap ott van az is,
veled szemben, nézheted magad a tükörben.
Visszakapod azt, adott helyzetben, hinnye,
a gyakorlat az, nem attól, akinek, okoztad.
Az életrezgésed, meghozza azt, neked,
amikor telített lesz, amikben hibáztál, ah.
Nem tart örökké az sem, változnod fontos.
Igényessé válsz, a belső igényedhez, hinnye.
Tervezzél, hogy kivitelezhess, a siker fontos,
az intelligens agyadnak, napi tápláléka, lehet.
Tisztelettel, nézzél rá, az oktatás, nevelésre, ah.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”.
Segíts magadon, az Isten is megsegít alapon,
utána, úgy éled meg, ahogy az, neked is jó.
Ne félj attól, ha a tudásodhoz veszed,
még, ezt a fajta, rálátásos, tudást is.
Kibővül általa számodra a Világ is.
Ne árts, rávetíted a családodra,
hétrét görnyedve kapja vissza,
vállald fel tedd rendbe, hinnye.
Simogasd el a múltat, a jövőd
tervezzed, különben bukta.
Az érzés a te lelkedből jön,
mint motiváció, ah,
ha még rebeg
a szíved, tán,
nem kellene.
Ne tévedj el.
A gondolkodó
agyad megvárja,
az egészséges
életritmusodat.
Ha ezen érzésekre
még nem figyeltél fel,
akkor, csak élsz bele,
épp abba amit elvárnak,
abban a helyzetben tőled.
Ha nem tervezel abban sem,
amiben lehet, mások szerint
éled meg azt, amit ott lehet.
S várod akkor is, amikor
nem lesz ki segítsen,
hiszen egyedül
születtünk,
mi mind.
Ha tudod,
honnan jöttél,
merre tartasz.
A saját döntésed
az, amikor lépsz,
tudod hova, s ah,
miért oda érsz.
Kívánok hát,
jó szerencsét.
Erős lelked
lesz és kész.
Tartás és
méltóság,
benned van,
azzal élni jó.
Rajtad múlik,
s nem hozza,
viszi a manó.
Tisztelettel
élni, az szép,
szeretetben
élni jó, hahó.
Magyarországról,
Pakson a Hergál
Házból, szeretettel.
Julamami