Van-e neked fából vaskereked.
Segítettél-e már eleget,
ha az elődeid,
nem
tették
meg.
Vajon mi
maradt meg,
azokból, amit te
magad, a két kezeddel,
az intelligens agyaddal,
teremtettél meg, hinnye.
Van-e általa irigyed neked.
Ismered-e az embereket, vagy
mások által ismerted meg őket.
Emberségesek maradtak-e, ah.
Vagy csak, üzleti barátságok.
Kitűnő emberies kapcsolatok,
azok, most az életszerűek, ah.
Emberies jelnyelvnek mondom,
amivel oktatok, általa nevelek.
Ugyan, miért nem tanulja,
miért féli, azt amit,
nem ismerhet.
Mi adja a
tartásod,
méltóságod,
neked, neked, a
talpaiddal a földön.
Gondolkodva élj.
Amikor elérted,
amit elterveztél,
tervezel-e még.
Vagy úgy érzed,
nincs több
dolgod
neked.
Anélkül
éled meg,
hogy lelkesen,
szívesen,
elgondolkodnál.
Mikor, hol van neked,
a belső határod, mit,
bírsz el, te magadtól.
Amit nem, azon, a
kontrollálható,
tanulással,
változtatni
igyekszel-e.
Van az Isten,
tudod-e, vagy,
mint a mesét,
hol hiszed,
hol nem.
Kapaszkodsz bele,
viszont, az igéreteidet,
nem teljesíted, felé sem.
Pedig magadért tennéd,
hogy erősödjön a tartásod,
legyen egészséges emberies
méltóságod, hétköznap is.
Ünnepi érzéseid vannak-e,
vagy beéred, a költekezéssel,
az úgyis, megadja, azt neked.
Elfog-e a vágy, hogy hatalmasnak
érezd magadat, mások felettinek.
Megmutatva, neked mindent lehet,
hiszen ki merne felelősségre vonni,
téged, mindenki, jön majd neked.
Jártam egy közösségbe régen,
mindenféle módszerekkel,
kápráztattak időnként el
bennünket, az agyunkkal.
Kicsit késtem, nem indította
el, az aktuálisat vezető, megvárt.
Érezte, megérkezem, csak kések.
Egy hely volt, már csak a körben,
sokan integettek, én meg vissza.
Lehuppantam oda, mindenkit
látva, a csalódásokat is láttam.
Nem fogadtam szót, pedig ők,
integettek, ne üljek oda le.
Fogadott gyermekének
mondott, már később,
azzal sem egyedül
voltam, többeket.
Havonta, úgy
kettő órányit,
magyarázott,
órákra bontva,
ingyen volt neki,
a társalgó csomagja.
Megbeszéltük a Világnak,
számunkra fontos dolgait.
Szaktekintély volt ő akkor,
lepisszentett volna, de én,
csak mondtam, a miértet.
Egyetemet végzett,
akadémiát végeztem.
A gyakorlatban, az
egészségesekkel,
találkoztam, ő nem.
Fejtegettük sokszor,
kinek, miért fontos.
Vagy miért azáltal,
a többi ember,
létezése, hinnye.
Miért nem lehet,
csak úgy, magunkra
gondolva, élni, a minőségi
életünket. Még, ha, meg is van
ahhoz, éppen akkor, minden.
Hiszen minden és mindenki
hatással van egymásra, ah.
Hiába van meg mindened,
ha a környezeted irigysége,
úgy hat rád, hogy elmegy, a
legjobb dolgaidtól is a kedved.
Van-e olyan, amit sokszoroztál,
mert rákaptál, másoknak ártottál.
Félreértve, azt hitted, különb vagy,
bárki másnál. Mindennel egyetértenek,
pedig, már, csak, sokan, félnek tőled.
Lenne mit mesélnem, amik már,
visszatérően is megtörténtek,
a tíz év alatt, eredményesen.
Sokszor átélve, megélve,
megerősít, az is, hinnye.
Van az Isten, szerencsére.
Érezhető-e, a szintek nem
hatnak át, az látszatos csak.
Kétlábbal a földön járni, az,
azt jelenti. Mindenkit nem
kellene, kontroll nélkül is,
hitelesíteni, azt a, hinnye.
A meg és feltaláltamat is,
úgy kezdtem, komolyan
venni. Amikor újra és
megint, ugyanazt
láttam, csak
másképpen.
Milyen lehet az,
amikor mindent lehet már,
gondolom, nagyon unalmas.
Amikor elkezdenek hiányozni,
a miértek, na akkor fontos tanulni.
Ne történhessen meg, a megrekedés,
utána meg, a lassú, vagy gyors leépülés.
Pedig most lenne idő, ami nem volt régen.
Szoktam, mondani, oktatás közben, fontos,
hogy használja az agyát, az emberies, serényen.
Agyalósnak neveztem el, azt amikor egymás után,
leolvassuk, a „tenyérrajzokat”, mint a térképeket, ah.
Játékosnak érződő a hangulata, van a szintentartásra
hatása, voltak, csoportos oktatások, kezdetben több.
Azután, ahogy beindultak, a lejárató brigádok, már
csak visszafogottabbak, lettek a csoportok, hinnye.
Volt mindenféle, cifraságos, sározós, hárítva, azt is,
amikor szükséges lett volna, foglalkozni magukkal.
Ki, hogyan éli túl, vagy veszik el, ezekben, a nem
tiszta energiájú, megteremtett helyzetekben.
Önismereti oktatás, kölcsönös tiszelet segítése.
Gyakran jutott eszembe, a fogadott anyám,
szaktekintély, áldhatom a nevét, mindazért.
Ami, akkor, soknak tűnt, de most már tudom,
nagyon fontos kellett legyen neki, mi lesz velem,
ha kiteljesedek, el is bírjam, az irigyeimet, hinnye.
Újra indítok, csoportos oktatást, tudjatok róla,
régiek és régebbiek, az intelligens tanul, nem vár másra.
Halad és nem áll meg, felveszi, az életének ritmusát, újra
és megint, tanul, hogy túlélje az éppen aktuálisakat. Nem,
fordítja az ajándékba kapott időt, itt lent a porban sem,
azokra, amik nem, az életének jó minőségéről szólnak.
Önmagunkért felelősen, megtanuljuk, azt amit lehet,
másoktól is, azokat, amikben meg ők tehetségesek.
Nem birtokolható el, a tehetsége senkinek sem,
azt neki egyedül, adta úgy, feladatnak az Isten.
Tisztelet, megbecsülés legyen ottan bőven,
hogy vihessenek, a zsengék is kimenőben.
Az önbecsülés abból is ered, hogyan bánsz,
azokkal, tisztelettel-e, akiket vezethetsz.
Azon legyél, hogy jó minta legyen belőled és
minden körülmények között, maradj a szinteden.
Általános műveletséget növelő „Tenyérolvasó”, ah,
legyen szép és szerencsés ez a nap is, tisztelettel.
Magyarországról, Pakson a Hergál
Házból, szeretettel. Julamami