Bocsánat, a valóság, megint megtalálta a kivezető utat, kérem ne

olvassa  el, ah, utána méltatlannak érezheti, az üres szóáradatokat.

Ez a mai, összefüggésében látásom, a 25. tapasztaló évem, hinnye.

Nem mindegy, szívesen, lelkesen, gondolkodva éled-e az életed,

vagy leutánozod azt, amit éppen aktuálisan láttatnak veled.

Mutatják a generációs jelek, hány generáción

keresztűl, nem csinált senki semmi

olyat, ami, jónak, szépnek

mondható lett volna.

Amikor kapni

és csak

kapni

akar

valaki,

mert azt

gondolja,

nem fáradna

azzal, hogy ő

maga megoldja.

Majd később jön rá,

arra, ha időben másokra,

a sok jóban is, gondolt volna,

nem éreznék, magukat becsapva, ah.

Ráérezni, átérezni, megérezni, gondolkodva

élni, fordítással, adott helyzetben, segíteni, ah.

Átélve azt, amit a másik, éppen akkor old meg, úgy,

hogy több generáción keresztűl, emlegetik az ünnepi

asztaloknál, hálásan a jóemberségéért, sokszor a nevét.

Nem mindegy, mi marad a többieknek, azokból, amiket,

nekik szántak, de nem is tudtak róla, elsunnyogták-e.

A jóból, a szépből a lényeget, s megalázóan vetették

oda a maradékot, mint egy, jól begyakorolt kegyet.

Van amikor kezelhetetlenné válnak, azok a régi,

sokszor jól bevált gyakorlatok, mert rájön.

Nem működik, ha ismétli csak, a

 megszokottat, már lelakott,

elfásult, kikopott, unalmas.

Nem viszi előre egyáltalán,

erősen megrekesztően hat.

Egyszer fordul ki, utána már

nem találja, a régi önmagát,

mert az generációsan nem hat.

Belekerül egy kóros körforgásba,

az életét már, nem ő irányítja, ah.

Vissza az eredőhöz, a belső tartás

fontos, készen a jóhoz, a széphez.

Nincsenek miértek, nem ártani

születtek, másokért és helyett

szutykolódnak, nem jó ötlet.

Van, akitől sok jót kaptak,

akkor is, ha nem estek jól,

az őszinte, kijózanító szavak.

Megtanulni őszintén és jól élni,

hiszen, ha már megszületett,

megjár az, a maga szintjén,

mindenkinek. Eltűnnek az

irigységek, hiszen minek.

Az egyikük, már magasabb

szinten éli meg a számára jót.

A másikuk, még küzd és bízva

bízik, közben is, jó ember marad,

el semmiképpen, nem embertelenedik.

Mert elmúlik ám a káprázat, elfújja a szél,

 a régen, talán még működő varázslásokat.

Mindenki kijózanodik és rosszat nem tesz,

mert nem akarja rárakni, több generáción

keresztűl a saját, legfontosabbjaira azt.

Ami már fölösleges rosszalkodás,

hiszen van az Isten, eldöntötte,

már a jó energiákban vagyunk.

Kilátszik, minden, a felszínen

van az, amire nem gondolnak.

Erősítsed a belső tartásodat,

gondolkodva döntsél, azt a.

Vagyunk a nép, akik mind,

más és más, várjuk a jót.

A megérdemelten szép

életet, nem a maradékra

gondolunk. Hanem arra, amit

egész életünkben teremtettünk,

mert a munka, volt az életünk, ah.

Aki megtalálta a hivatását, abban ki

is tud bontakozni, hisz a tehetségét,

ahhoz kapta, hagyjad meg, abban.

Az a jó a népnek, ha hozzáértés van,

a jóban, a szépben, életszerű az nekik.

Ma már nem ugyanaz semmi sem, ah,

mint 5 éve, hatalmas ám, az Isten.

Ha azt gondoljuk, nem jár meg a jó,

ugyan, hogyan, értékelnénk a jókat.

Hiszen építeni, nem ártani jöttünk.

Ne árts, ne bánts, magadra is jól

vigyázz. Téged sem pótolhat, a

szeretteidnél, tiszteltjeidnél,

senki más ám, azt a, hinnye.

Ah, elmúlik a káprázat és

kitisztulnak a fejek,

nem mindegy, mi

marad a jóból,

szépből, hinnye.

Mi módon, számolsz

el, a lelkiismereteddel,

ha jelzett, hogy ne tegyed.

Helyetted nem oldhatja azt

meg senki más, neked kell,

átélned, szembesülnöd,

azzal. A könnyűt vitted,

a nehezekkel terhelted,

a jobb sorsra érdemeseket.

Bocsánat, prevenciós vagyok,

megelőzésben gondolkodok.

Jó szerencsét, szép napot,

kívánok, a gondolkodóknak.

Meg azoknak, akik nem ártanak,

nem bántanak, mert segítőknek,

szülte őket az édesanyjuk, azt a, hinnye, ah.

Hivatásuk-e, munkájukból adódik-e, mindegy.

Nézz szét, látod milyen szép, a lelked,

tiszta tükre, mind így születtünk, hinnye.

Magyarországból, Pakson

a Hergál Házból,

szeretettel. Julamami