Bocsáss meg… 2011.03.17. – 2016.03.28. – 2021.03.28.
Mindazért, amit nem tudtam megoldani úgy, hogy ne kelljen
átélned mindazt, ami érted szól, pedig úgy tűnt ellenedre van.
Többféle minta adódik az életünk során, aki ismétlésekre adja
a fejét, nehezen érti majd meg. Miért nem érzi jól magát a saját
bőrében se, miért nincsen még vagy már meg a motiváció ereje.
Amit tehetségnek hoztunk azáltal megoldhatjuk mindazt, amit mi
hiába várnánk, a megoldása nálunk van. Amihez meg nem értünk,
azt hozzá tanuljuk ahhoz, amit a születésünkkel hoztunk és adott.
27. éve tapasztalva tudom, számomra a legnehezebb mi volt,
az erősebb minta hatott, az ami természetesnek látszott, az
önsajnálatos megoldás helyett, az alázat útjára léptem.
Ma már tudom, sok éve a hivatásommá lett,
naponta tapasztalom azt is,
alázatban élve lett a könnyebb.
Felvállalom, úgy döntöttem,
ettől a perctől kezdve,
ameddig bírom, imádkozom azért,
hogy nőjön fel mindenki időben ahhoz
amit felvállalna anélkül, hogy ahhoz
minden emberismerete meg is volna.
Megmondónak állva nem a sajátja az
addig, amíg nem a tudása szerint van.
Tudom, hogy egyedül kevés vagyok,
ahhoz, hogy kérjelek rá titeket.
Nem tartozom, se ide, se oda,
tartozom tán már a sok ember
általi alázatot tanulással,
emberesen mindenhova.
Istenem,
bocsáss meg,
ha vétettem ellened.
Az eső a tisztulás, a könnyek,
szenteltessék meg a te neved Isten.
Amikor ezt az imát imádkoztam,
meggyógyítottál, nem egyszer.
Amikor nagy bajt éreztem,
felerősítettél, erőt adtál,
megmutattad magadat.
Akkor nem túl bátran bár,
de több embernek mondtam.
Ízlelje meg, a szó erejét, a
te nevedet mindenható Isten.
Erős a lelkem, tiszta a szívem,
szeretetben élni igyekszem.
A 70. évemben teljesíteni most már
önmagam felé is igyekszem, hogy
teljes legyen a hozott tehetségem
és az, amit elvárhatok magamtól.
Hiszen az anyaságunk lenne az
amit elsősorban kaptunk,
feladatunknak, hogy
jelezzük oda,
ahol azt nem tudják.
Adjanak jó életminőséget,
biztosítva ahhoz mindent, hogy
érezzék a gyermekek, a fiatalok azt,
ez itt a Hazájuk. Őket is szolgálja a jó
életminőségük biztosított, ahhoz,
hogy jól tudjanak tanulni most is.
Kérlek bocsáss meg teremtő Isten,
ennek a gyönyörű csodának a Hazánknak,
s nekem is ha vétettem volna ellened.
Kérlek, mutasd meg a ragyogásodat,
a belső fényességed által,
azoknak akik már érettek.
Hiszen tisztán születtünk,
látva látott a szemünk,
a hatalom nálad van.
S amikor,
már megint,
tisztán látva élünk,
az a mi saját életünk.
Az anya az őserő maga,
a gyermeke többletét,
tiszteletben tartja.
Mert tudva tudja,
hogy,
az a gyermeke,
generációs hozadéka.
Adj hitet az embereknek,
szenteltessék meg a te neved Isten.
Nálad magasságosabb és különbség sincsen,
szegény vagy gazdag, mihez képest, ha nem
ismeri még a sorsát, honnan tudná, hogy mind
a két oldala felé szüksége lenne a teljesítésére.
Hiszen minden teremtményedet szereted.
Kérlek Isten, láttasd meg még időben,
a saját tükrükben azokat,
akik a homályosban,
elakadtak és most is
még csak önmagukra gondolnak.
S ezzel a generációsan megrekesztve,
a fejlődésükben, másokat is gátolnak.
Talán időben lenne, hogy megváltozzanak,
a régen még működött, ma már nem jól
illenének oda bele. A tapasztaltaktól
jövő, beérett az elméleti tudásnak a
fejlesztéséhez. Adhatnák hozzá azt,
ami működőképes, nem csak elméleti.
Minek a fölöslegesen elavult elvárás,
ha a két dologból már nem lehet egy.
Nem illeszkedik a kétféle tudás eltérő,
fölöslegesen ne terheljenek senkit se,
mert felelősek azért, hogy annak lesz-e
a hétköznapi működésben jó eredménye.
Vagy a túlterhelt emberségesek, ah, mivel
nem mondhatnak nemet tönkre mennek.
Figyelj ha a lelked jelez, ne várjad meg,
hogy rád is morduljon a lelkiismereted,
persze az is érted lesz, majd megérted.
A gyermekkor a gyermekekről szól, ha
nem fogja fel azt a megmondó ember,
hogy mit miért vállalt fel, a fejlődése
helyett leépülhet, vissza a kezdetekhez.
Bocsánatot kérni, odáig eljutni, ahhoz elég
fejlettnek szükséges lenni, nem mímelhető.
A motiváció a lelkesedést megtartó erős
erő, ki nem üresedő, adni tudó saját erő.
Megújulni tudó, minden által fejlődni
képes az intelligens és nem önsajnáló.
Adni születtünk mindannyian, akiknek
a családjukban már megtette azt valaki,
benne van a rezgésükben, nem szükséges
még fokozni, elég azt a szintet megtartani.
Sokan vannak még, akik nem szeretnek a saját
tájékozatlanságukkal szembesülni és bizony,
igyekeznek a jó és a szép mintákat jól lefedni.
Tanulni, azáltal is fejlődni jó érzés az magunkért,
soha nem késő és nem szégyen semmiképpen.
Általános műveltséget növelő tenyérolvasó,
tanuljad meg időben, úgy 20 órára van hozzá
szükséged, másképp is láthatsz már mindent.
Amikor odaillik, mondom az emberségeseknek,
jó egészséget és adjon az Isten minden földi jót,
akkor és annyit ami éppen a legjobbkor van nektek.