
A fokozatosság…2018.05.13. –
2021.05.13. https://julamami.com
A születéseddel hozod az alapjaidat,
építkezhetnél arra, ha ismernéd
a saját utadat, sorsod
szerint
élhetnél, ah.
Ha nem tudod
tisztelni önmagad,
hogy tudnál másokat.
Hinnye, ilyen gyakran,
el sem tévedhetnél,
azokban, mint amit,
elbír, a lelkes, szíves,
gondolkodó éned, ah.
Túl gyors, az a pörgés,
önmagadhoz képest.
Ha nem tiszteled,
az emberieseket,
nem kapsz, nem
lesz már honnan,
őszinte segítséged.
Tanulj meg magadból
meríteni, ne másokra
bízzad, a töltésedet.
Könnyen mellé vihet.
Magam építgetem azt,
amit a gyökereimnek hívok,
Kapkodni, a mások ritmusának
megfelelően, haladni, nem tudok.
Bizony, bizony, ebből a szempontból
magamat, szerencsésnek mondom.
Nem másoktól várom, hogy az a
dicséret elhangozzon, a jó
érzés, ami megadatik,
pont elég ahhoz.
Tudom, van
jó kontrollom.
A lelkes énem,
a szívességről,
le kellett szokjon.
Feltételeztem, csak
akkor működik jól,
ha ingyen adhatom.
Rá kellett jönnöm,
sok a hiányosság
bennem, tanulni
szükséges nekem.
Azóta folyamatosan
odafigyelek arra, megint
amit tudásként, magamhoz
vehetek, úgy, hogy ne ártsak,
ne bántsam vele, magamat se.
Mert, hogyan lehetnék, ah, én
magam boldog, ha a többiekre
nem figyelnék. A saját kútfőmből
merítve száguldoznék, a ritmusát
is magam szabnám magamra. Úgy
ahogy a legkényelmesebb, hinnye.
A vezetés nemcsak, a vezetőkről
szól, fontosabb annak, az alapja,
mind különbözünk, más okból.
Ha nem, a saját kútfőjükből
ered, rárakott, összeollózott,
menet közben, még felvett az.
Bizony teljesen fölösleges lesz.
Nem épülhet bele az emberekbe,
hiszen fordított a működése, ah.
Nézz szét, látod milyen szép, a
lelkednek tiszta tükre, mind,
hoztuk a tehetségünket.
Kiteljesednének ők is,
akik már megtették,
a hosszú utat, adtak.
S még nem jöttek rá,
hogy nincs mire várjanak.
A sorsukat és generációsan
is maguknak csinálják, hinnye.
Mindannyian, valami fontosba,
tudást, feladatot, hoztunk, tennénk
bele, a közösbe. A Hazánkat építve,
szépítve, mert belőlünk lett, a Haza.
Egymás tiszteletére figyeljetek, hisz
nem pótolhat senki senkit se. Tévedés,
ha azt gondolja bárki, beállhat a mások
sorsának igazgatásába, van az Isten, ah.
Ha nem a feladatát végzi, a könnyebbet
választotta, hogy neki legyen jó dolga.
Tudás hiányosan is, vezetni akarna, ah,
mindenki csak emel rajta, hol a talaj,
már nem érzékeli, elveszítette azt.
Pörgetik csak, azt sem tudja, hol
a teteje, hol az alja, lebegtetik, ah.
A sorsa azt is megfordítja, ha a mások
tudásából szemezgetve, saját tudásként
adja közre, csapdát építhet sokaknak, hinnye.
A tiszta forrás, tiszta tudás, felemeli azt, ami
éppen beérett már arra, hogy legyen, a Hazánk
hasznára, ő maga is, a szintjén haladva, hinnye, ah.
Elérhetsz, bármilyen a magasságokat, megélheted,
megveheted a múltadat, a jelen helyett. Ha nem
működik a belső kontrollod, az is leépíthet téged.
Tiszteljed a Hazánkat, műveljed a földet, vessél,
aratni is tanuljál meg, nem tudhatsz mindent,
hát tanuljad a többiektől, amit ők tudnak.
Összetett tudásból kerekedik, az amit,
összefüggésében látásnak neveznek.
Mindenkinek van fontos feladata.
Ha valaki elérte a „legjét”, a most,
fontos ahhoz, hogy kiteljesedjék.
Ha bármilyen jólétet kerekítesz,
magad köré, maradj emberies,
mert, ha nagyon igyekszel,
kifordulhatsz magadból.
Az emberek pontosan
tudják, ki hol tarthat, ah,
kinél van tudás, hinnye.
Kiből csinálta a pénz azt.
Ha magad fölé emelnek,
haszontalanként dicsérnek.
Pont azt erősíted fel és meg,
ami, nem a te kútfődből ered.
Kiteljesedned abban nem lehet,
óhatatlanul, az eredeti erősödik.
Miért nem azt csinálod, ami a tied,
neked adta, tehetségként az Isten.
Tisztelet, szerencse, teljesség, tudás,
legyen ám, ottan bőven. Mindannyian
jóérzéssel vigyenek belőle kimenőben.
Tanulj meg időben adni, hogy ne kelljen,
ha tetszik, ha nem. mások szerint kapni.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,
Szeretettel. Julamami