Az életedet élve… 2016.06.01. –
- 2021.06.01. https://julamami.com
Az én Apám azt mondta,
ide figyeljél rám Jula. A jó
gazda akkor ül le nyugodtan,
és már magát is jól elláthatja,
úgy a napját is jól nyugtázhatja,
ha a rábízottak már jól vannak.
Aki nem tudja átlátni a nagyot,
akkorát vállaljon amivel elbír,
különben szint alá megy minden.
S úgy mi lesz a tehetségük által
magas szintre kerültekkel, ha még
nem jutottak odáig el, hogy a saját
Hazájukban tudjanak arról amit
már sok országban tudhatnak.
Milyen módon számolnak el a
saját sorsukkal, a generációsan
rájuk maradt feladataikkal, ah.
Ha magasabb szinten vagy mint
amit elérhettél volna és nem érted,
hogy mit várna jó minőségben a Nép
tőled, hát tanuljad meg, pótoljad azt.
Íme a jó öreg bocsánatot kérek.
Ami azt mutatja, hogy lehetne,
azt attól még nem szabadna, ah.
Tanuljad, hogy átlátni is tudjad,
a bizalom fontos, pedig ritka lett.
Győzz meg, van hozzá elég érvem.
Van úgy, hogy az életedet éled,
s a sorsodat
csak
reméled,
hogy
egyszer
majd te is,
a megérdemeltedet élheted.
Emberesedhetsz mert a lelkes éned
elvárja a tartást, az emberséged
a belső kontrollodnak motiváltja.
Vannak akik ha hosszan is élnek,
nem élhetik meg életükben,
azt, hogy sikeresek lehettek,
abban amiben tehetségesek.
Így a Hazájukat sem vihetik
előre azzal, ha fel nem
vállalják őket ott helyben,
a saját szülőhazájukban,
amivel nevesek ők a Világban.
Mind a két oldalunknak megjárna
a törődés, ha az egyiket ismerik el,
a másik emberesedik azért közben.
Hát megtanulja azt is, amiben úgy tudta,
hogy nem hozta tehetségül, pedig igen.
Akik jól megvannak csak csőlátásban,
turkálnak a mások pénztárcájában,
nem vetettek, aratják azt is ah, ami
azoknak járna akik teremtettek.
A jó helyzetükben nem is érzik
már, nincs ahonnan áthasson.
Jó minőséget a hasonlókban
élőktől várhatnak el, hiszen
nem megy át, ha óriási a
szintkülönbség köztük,
hinnye már, azt a, nahát.
Ha nem kapják meg azt
a jól megérdemeltet ők,
akik a Hazájukhoz a jókat
nevesítve teremtettek,
önmagukhoz mérve, ők
is elszegényedhetnek.
A Népről tudtak akkor is,
amikor a emberileg,
az önmaguknál
magasabb
szintet felvállalták.
Nem látnak mást,
csak a sajátjaikat,
szinte isteníttetni
szeretnék magukat,
magyarázkodnak.
Az intelligenseknek
nem azon jár az eszük,
hogy tudják kiszorítani, a
többieket abból is ami járna.
Ők maguk köré is,
látnak, s bizony,
nem ártanának,
érvelnek, mert tudnak.
Viszont lelkiismeretesen,
szívesen, gondolkodva,
s tisztán tehetségből is,
megcsinálják a sorsukat.
Az egyszerűben is
nagyszerűen élnek.
Ha figyelne az agyad,
a lelked pulzálására,
tán elhinnéd a szívednek,
hogy már most boldog vagy.
Ha a nehézben boldogulni tudsz,
megerősödsz az apró sikerek által.
Mindenkinek van valamiben
tehetsége, sikerre is viheti,
ha az agyafúrtan, mindenáron
sikert begyűjtők nem tolják félre.
Na azért nem esnek kétségbe,
mert ők azt is látják, hogy
a hamiskodók hol követik
el a hibáikat. Figyelmeztetik őket
hát, ha szükséges nap mint nap,
hogy önelégülten, maguk után,
erős jelet, nyomot hagynak.
A következők észlelik majd,
rögvest mindazt a sok hamisat,
ahol az egyenestől eltértek, ah.
Azt a, akik lelkesedni nagyon tudnak,
megteremtik az önigazoló helyzetüket.
Ah, fontos lenne átgondolják azt, hogy
szabadna-e beáldozni az emberséget.
Beerőlködve, jövőképpé formálni azt,
ami eddig se volt eléggé jó életpálya.
Jó öreg bocsánatot kérek gyere ide.
Az Isten nem gyártott álságosakat,
kénytelenek tisztulni, ha akarnak,
ha nem akarnak, 2016. óta ez van.
Átfordultunk, ha nem tetszett
észlelni, le tetszett maradni.
Honnan tudnák ők, hogy mit
jelentenek a generációs jelek,
hogy családon belül egymástól
kapjuk a hiányt, s visszük tovább azt,
amit az elődeink nem csinálhattak meg.
Látszik nem tehetségesek abban, csak
összeollózva, a tehetségesektől elterelve,
használják. Látványossá összehordva mindazt
sikerükként, ami másoknak rég megjárna.
Julamami védjegy, a keresők igényesek voltak,
letöröltették a hasonlókat. Átrakva a másik oldalra,
nem tiszteled azzal azt sem aki az életét arra építette.
A haladásába rondítasz azzal bele, abban amit feltalált
alázattal haladhatott, a hasonló miatt megy a katyvaszba.
Hinnye, sokan nem is tudják azt sem, mennyit ártanak
azzal nemcsak másoknak, de önmaguknak is.
Az egyenestől el lehet térni, addig amíg az
életszerűen nem árt senkinek sem, ha
kérdeznének, nem ajánlanám azt sem.
Én ehhez jól értek, a pénzhez nem értek,
hát igyekszem türelmesen felzárkózni.
A Sors mindenkit körbeforgat, van aki
tudja, a tehetségét hozta, s van
aki idejében majd megtudja azt,
hol mikor rontotta el, a mások életét.
Mindazzal, hogy nem engedte őket elérni,
a sikerük szintjeit se, a saját „álsikerei” miatt.
Ha egyszer megérint majd a vétked, hát tedd
rendbe, tisztelettel, magad miatt is a múltadat.
Minden családtagod helyett te nem teheted,
hát bocsánatot kérni is fölösleges lenne,
akkor, ha az nem érett még be benned.
Azzal generációsan is jóvá és megtehetnéd,
ha a dolgodat lelkesen, szívesen, hozzáértően,
emberségesekhez való alázattal, értően teszed.
S adna a sorsod neked egy szép, új úthoz is
lehetőséget, hogy sikerre is vihessed.
Úgy bizony, nem unalmas, inkább,
színes, szíves, lelkes, gondolkodóként,
minőségi életet teremthetsz magadnak.
Önmagadhoz kellene mérjed a sikered,
ne másoktól reméljed, neked kellene,
magadért azt is megtenned.
Van az Isten,
ha hiszed,
ha nem hiszed,
majd idejében,
te is elhiszed.
Amit hoztál, azt
kellene végigvinned,
hogy a sikeredet,
meg is élhessed.
S ha valamit,
nem vittél sikerre,
hát nézd meg hol
van az a pont, amit
akkor időben,
észre lehetett volna venned.
Persze csak akkor,
ha a lelkedből,
szívesen,
gondolkodva,
hoztad a döntéseidet.
Amikor már látod a miérteket,
bölcsebb lettél, beértél a sikerre.
Ám, ha túl gyorsan érted el,
azt is, amit nem is neked,
kellett volna elérned,
hát ne várd a siker
ízét,
nem
neked
szólna az,
másoknak,
is szánt az Isten
sikerélményeket.
Nem lenne helyes,
kiüresedned lelkileg,
ezért tegyél meg olyan jókat,
amit nem hoztál a születéseddel,
meg kellene tanulnod neked is adni.
S az újban, lelkesedhetnél újra,
rátérnél az emberséges,
lelkes,
szíves,
életre,
egy sorszerűen,
minőségibb, élhető útra.
Összefüggésében látó vagyok,
amikor a sorsolvasásért bejelentkezve,
hozzám megérkeztetek, bemutatkozott,
előttetek már áradt az energiátok.
Nem meglepő aztán,
amikor már ti is,
átlátjátok,
kihalljátok,
a tisztát, a jót.
Megszenvedtem,
nem adták azt ingyen,
mire a szintkülönbségeket
felismerhettem.
Hát többször is,
ismételtem,
gondolkodva,
lelkileg,
attól is jól
fejlődtem,
már érzem azt is,
ha tisztulni vágytok.
Meg is érzitek,
ki is halljátok,
átlátni is fogjátok.
Ha eldöntitek
és az oktatásomra,
bejelentkeztek, a saját
sorsotokért, generációs
feladatotokért is tesztek.
Ah, a körforgásotok által,
ha ugyanabban maradtok,
minden amit magatokból,
egyszerre hirtelen,
kibocsátotok,
nem szelektálva,
ott marad nálatok.
A múltat azzal már
el is rendezhetnétek,
ha alázatot gyakorolva,
bocsánatot kérnétek,
az okozottakat
megtérítitek.
Reménykedtek,
majd abban is,
amit a nem jóban,
teremtettetek meg,
szemlesütve el is bírjátok.
Itt nem elég ám az akarattal,
a belső tartásával többre megy,
ha ráébred a saját ritmusában is,
alázattal legyen, amennyire képes.
Felismerhetőnek is mondható,
tisztán átlátható, sorsfordító
az oktatási anyaga annak,
aki már jártas és
arra már érett is.
Megélni a hétköznapi
csodát, hogy tisztelettel,
szeretetre is igényes a Világ.
Műhely, a megelőzésért,
Heringes Árpádné e.v.
Magyarországon is Online,
vagy ha bárhol éltek a Világban.
A múlt elmúlt, ne húzgáljad utánad,
van benned is az emberségedhez már elég
alázat, fordulj oda, ahol összefüggésében látnak.
Jó egészséget kívánok!
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból.
Szeretettel. Julamami