Ne hagyd el a sorsodat… 2021.05.21. – 2016.05.21.
Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/,
Önismeret, Önbecsülés, Emberismeret.
A Sorsunk adott, ha nem térünk el
és törlesztjük amit szükséges,
a következőkre nem hárul
a nehéz, amivel dolguk
sorsszerűen nem is lenne.
Ne hagyd magára a Hazádat,
s végleg ne hagyd el,
ne add fel,
kezd el még egyszer,
még egyszer,
még egyszer.
A sorsodat itt,
tudod csak megélni.
Ne birtokold el tőlünk,
legyen mindannyiunknak,
/talpalatnyi/ saját földünk.
Ahonnan nem küldhetnek el,
azáltal a saját jó sorsunkat, itt az
anyaföldünkön élhetjük jó minőségben meg.
A talajunk birtoklását nekünk is megadja az Isten, a
lehetőséget a jó életminőségünket biztosíthatjuk azzal, hogy
a sorsunkat a családunkért is teljesíthetjük, Hazaszeretőkként.
A tisztelet,
a szeretet,
különböző
szintű jó energiák.
A boldogsághoz úgy,
juthatsz el te is,
ha az előzőeket,
már megélted.
S boldogultál,
s nem egyszer,
önmagad felé is
sorsszerűen,
kitartottál a
nehézben is
bizonyítottál,
azáltal elérted
a sorsod szintjét.
A fokozatosságot,
ha nem ismered, biza,
nem tudsz akkor még, az
életről csak nagyon keveset.
Ha csak úgy menne az is,
hogy fogod és kiírod, hogy
ez is az is, már /boldog/,
tán te majd azzá varázsolod,
azt a másik oldalon találod.
Ne igyekezzél nagyon azon,
hogy a racionális
oldaladat
bővítsed.
Azáltal,
amit a
motiváció
miatt kaptál,
a lelkes, szíves
oldaladnak az
erősítésére
jól figyelj.
Mind a
két oldalad
önmagadért
tenne, ha
elhinnéd,
a létezését.
A belső
egyensúlyod
határozza
meg mindazt,
amit a saját
gondolkodó
agyad lelkesen
motivációként ad.
Van az Isten,
ha még nem hiszed,
az legyen a privát ügyed.
Ne csapd be az embereket,
azzal, hogy mindegy a sorrend,
az ember a tisztaság felé megy.
A belső tartásodat,
a lelkednek,
a szívednek,
a gondolkodó agyadnak a
együttműködő hármasa adja.
A tiszteletnek,
a szeretetnek,
a boldogulás a társa,
s a boldogság a barátja,
mert rajtuk van,
az Isten áldása.
Ha nagyon kapkodsz,
túl gyorsan és megszerzed,
visszafordulhat az ellenedre
lehet, ha ismételned szükséges.
Győzz meg, érveljél kérlek,
legyőzni könnyű engemet,
nem harcolnék ellened sem.
Megerősödsz tőle lelkileg,
ha nem a más életritmusában
éled az egyszerű életedet sem.
A sorsod azt várja tőled,
hogy megéljed a nehezeket,
is teljesítsed a szeretteidért.
S a generációs jeleidet se
felejtsd el, a jó sorsodat,
megcsinálni neked szükséges.
Átruházni senkire se lehet, mert
nem csinálhatja jól meg helyetted.
Mert az alapokat adod a családodnak,
azzal, hogy végigéled a sorsodat.
Minden nehezét és sorsfordító
eseményeit átéled,
mert már felismered,
nem teszel jót velük azzal,
ha a könnyebb utakat választod.
Ha őket a nehézben a sorsukra hagyod,
csak azért, hogy neked könnyebb legyen,
az érzésed, hogy majd helyettük teljesítesz.
Alapok nélkül bizonytalanok a lépéseik,
ha nincs türelmed kivárni azt, hogy a
saját életritmusuk szerint oldják meg.
A saját idődben majd felismerheted,
a miérteket, amikor megláthatod azt is,
hogyan fontos korrigálnod, a számodra,
bizony lehet, hogy kihívásosan nehezet.
Mindezekhez eljutva,
lehet,
hogy még a
pénzteremtéssel,
nincs is feladata akkor, viszont, a
tartást, méltóságot erősíteni van dolga.
Két oldalunk van,
kinek először a pénzbeni gazdagodást,
másoknak meg a lelki, szíves, motiválót adja,
mint első lehetőséget, össze ne keverjed.
Hiszen, ha másban erőlködsz,
mint amit a sorsod a teljesítéshez,
oda tesz és át is erőlteted rajta, azt a.
Az igazságérzeted miatt még akkor is,
ha törik, szakad, reped, na akkor bizony,
majd meg kell tudjad mit vétettél ellened.
Bizony neked meg jöhet az ismétlések sora,
azt tapasztalom a 27. éve annak is, hogy
mindazok után, átélés nélkül, már nem megy.
Ha neked most a lelkileg boldogulást, s csak utána,
a pénzbeni gazdagodást hozza, megmutatja a sorsod.
S egy idő után, ha abban, már stabilan állhatsz és a saját,
utadon járhatsz, a pénzbeni jó lehetőségeidet is megkapod.
Ha meg először a pénzbeni gazdagodás lehetőségét kapod,
az már azt jelenti, hogy az előző generációid a nehézben, a
gazdagodásukért már fokozatosan megszenvedtek.
A saját sorsában is át és megélte mindazokat ah,
amiket neki mások okoztak, mint hiányokat, s
megalázóak számára, nélkülözést okoztak,
a nehéz anyagi helyzetét, a sorsa jóra fordítja.
A saját sorsát éli persze akkor, ha azt felkínálta neki,
tisztán mint lehetőséget, s azzal nem ártott senkinek.
Nem punnyadhat, nem illik bele az üresedés sablonjába,
se jólétében, sem sorszerűen, nincs olyan dolga, ah.
Persze, mindezekhez, fel kellene erősödnie,
a lelkének, szívének, gondolkodó agyának.
Tiszteletem én a sorsomat élem, de néha még,
jól bekavarnak az életembe, nem a sorsomba,
teljesítéseim időbeni megoldása elé vetett gátakkal,
s azok a sablonok, bizony erősebbek, a lehetőségeimnél.
Kérlek benneteket emberségesen, tisztán,
vigyázzunk rá, hogy ne üresedjen ki az adott szó.
Ne vigye el azt a szépet és jót az álságosat mutató, s
csak az ürességet hagyó, visszafele tolató hajó, hahó.
Egészséges életet, tisztelettel, szeretetben élni jó,
becsüld meg azt amit a sorsod adott, boldogulást hoz.