Magyarország nekünk a Hazánk,
ide szült bennünket az anyánk,
vigyázzunk rá, mert nekünk,
ez az egy, az igazi kincsünk,
ahol önmagunkká lehettünk,
mindig legyen hol élnünk.
Elmehetünk innen, de
vissza is térhetünk, mert itt
Hazavárnak mindig bennünk,
mert ez az egy van nekünk.
Amit másoknak adtál te,
helyettem, aki arra már
beérett, nevelhetne,
oktathatna, tudod-e
mit jelenthet az a hiány
és többlet tekintetében.
Ha nem értesz hozzá, hát
ne te csináld kérlek téged.
Elmondom neked, sokat
tapasztalt emberiesként.
7 generáción keresztül is,
visszavethet benneteket,
tapasztalóként mondom,
nemcsak úgy beszélek.
Ránk raktátok azokat
a terheket, amiket ti
nem oldottátok meg.
Helyettetek nem lehet
elvinni, amit senki sem
oldott abból még meg.
Így az volt a könnyebb,
levittetek bennünket
arra a szintre, így tán
megoldódik nélkületek.
Az nem lehet, hogy ilyen
könnyen veszitek, emberek
vagyunk mi, az emberiesek.
Most csak annyit kívánok,
hogy ne legyen ránk,
a tudásunk kapcsán,
nektek szükségetek.
Kicsiben és nagyban,
ugyanaz a jó lenyomat van.
Nincs különbség emberiesen,
a lentben és a fentben, üres
szemek, révülő tekintetek,
fájdalmasak itt is meg ott is.
Nem látja át, nem hallják
ki, nem is érzékelhetik,
hisz nem benne élnek,
teljesen kiüresedettek.
Saját megteremtett
szintjük fölé emelték
őket és el is hiszik azt,
amibe ott belementek.
Nem tartozom se ide,
se oda, tartozom éppen
ahhoz aki érkezik, oda.
A másik oldalon vagyok
szoktam mondani akkor,
amikor ők elszálltak már,
túlságosan túlzókon túl a
megrekedésüket látom.
Nem kérdez, nem tanul,
azt hiszi ő mindenben
jó, boldog és kész is
van, nincs igénye
neki másra,
mint a jó
öreg, de nem is
létező állandóságra.
Légy még velünk Isten,
ne hagyjál el bennünket,
tedd meg értünk amit lehet.
Magyarország a mi Hazánk,
itt szeretnénk megélni azt,
amiért mi sok jót és szépet
tettünk, csak azt, de kérjük.
A feladatunkat végeznénk itt,
küld hozzánk azokat, akiknek
nagy a szükségük a tudásunkra
Julamami Magyarosan Agyalósa,
s még időben lenne a tanácsunk.
Megelőzés, megelőzés, hogy ne
legyen ennyi válás, inkább leválás,
ameddig lehet, a megoldás a lényeg.
Hiszen, az összevisszában vidáman
viribülnek, akik azért és úgy tettek,
védtelenné válnak a gyengék abban.
Szétcsúszott családok, emberek tartás
nélkül, befejezetlen védtelen sorsúak.
Julamami Magyaros Agyalósa nevet
adtam egy oldalnak, ott azok vannak,
akiket oktathattam és felvállalnak.
Mi lesz a zsengékkel, a védtelenbe
csábító kifényesedett sokak által,
felkészületlen ne vesszenek bele,
az álságos mindenki számára
elérhetőnek tűnő semmibe.
Nagyságos, üres tengerbe,
ne árthassanak nekik még
mielőtt felnőnének, had
maradjanak gyermekek.
Ők a jövőképek, akikre
számíthatunk, mert úgy
nőttek, hogy méltóságuk és
tartásuk lett, el nem vesznek.
Hiszen ők nem láthatták, se
nem tapasztaltak még soha
olyat, ami természetesnek
tűnik, de nem lehetne az.
A felnőttnek látszót utánozza,
hiszen nincsen most más életszerű,
csak a fenékig tejfel, s elérhetetlen.
A lépésről – lépésre, a boldogulva
haladva, megdicsérve még időben.
Nem is hozott, nem tanulta,
olyan mintha ahhoz köze se
volna, ott időzik unalmába.
Nem hozzáértően teszik,
a maguk érdekeit látják,
amit nem tudnak bizony
nem tanulták még meg.
Pedig már látszik, mi az
ami hiányzik mint tudás.
Nem tudják majd védeni
azt amit megalkottak ők.
Emberismeret nélkül nem.
Hiába az, ha a tehetségük
nem egészül ki, a mostnak
megfelelő plusz tudással.
Különböző családokban
születtek a gyermekek,
mások a minták,
a jók és a rosszak.
Ha nincs olyan minta,
ami mindenkire hathatna,
hisz azt a belső tartásával
mindenki kontrollálhatná.
Akkor mihez képest legyen
jó vagy rossz valaki, helyesen
cselekvő, vagy romlott mintát
követő, hatalmaskodásra vágyó.
Kinek mi a jó minta, hiszen mind
mások vagyunk, beszorulva egy
nem működő mások kultúrája
sablonba, nem magyaros az.
Különös oktatás, nevelés,
ami által megtanulható ez.
Akkor hol van a tartás és
méltósága azoknak, akik
azt sem tudják honnan
jöttek, kihez tatoznak.
Nem működő családokra
látszatosok, álságosak csak
ki is csábítják őket onnan.
Hova lesznek az eltűntek,
miért nem fontos az, hogy itt
mindenki sajátjának megfelelően
jól érezhesse magát az ő bőrében.
Ki mondja meg, miért aprópénz az
amiért dolgoztunk egész életünkben,
nem sokan vagyunk így, néhány 10 ezren.
Ki mondja meg miért kell a nyugdíj mellett
vállalkozóknak, ugyanannyi átdolgozási díjat
fizetnie, miért olyan fenyegető a fogalmazása
ezeknek a formáknak, miért nem emberiesek.
Amikor kéréssel fordultam, egy kamarához,
hogy adjon nekem is olyat, mint másoknak,
szerettem volna átélni, hogy ugyanazon
elbírálás alatt vagyok, én is vállalkozom.
A jól megérdemelt életemet szeretném.
Nemleges volt a válasz, amikor kértem,
hogy tehessek mestervizsgát, nincs ilyen,
mondták, nincs hol vizsgázzak. Amikor azt
mondtam, élnék a lehetőséggel és adnám
a tudásomat, mit kell tennem, akkor, hogy
vizsgáztathassak, furcsa hangot adtak ott.
Próbálkoztam több helyen, hogy ugyanúgy
mint másokat emberszámba és komolyan
vegyenek, hiszen itt vagyok, létezem és ide
teremtettem, honnan várnám a megoldást.
Rá kellett jönnöm, nem oktathatok, nevelhetek,
nem engednek be, hétszer kattintva rájöttem, hogy
szerettek volna engemet is bevinni a puccos módon
kitalált kerengőbe. Így járok mindenhol, várják tőlem,
hogy teljesítsek úgy, mintha kaptam volna lehetőséget,
pedig magamnak köszönhetem, hogy túléltem eddig is.
Mit tesznek értem akkor, ha valamit nem tudok aszerint
csinálni, ahogy elvárják tőlem, az is megtörténhet-e
velem, amit soha el sem követtem, rendes ember
voltam világéletemben. Néhány év elég volt
ahhoz, kezelhetetlenné lettek mindezek.
Mintha nem is léteznénk, nincs felelőse
ezeknek az embereknek, tán csak nem
arra várnak, hogy hamar megszűnünk.
Magyarország a mi Hazánk, itt élünk,
ide teremtettük a sok jót és szépet,
arra várunk, mindezt mikor kapjuk
meg, hogy ne végtelenben lefegő,
teljesíthetetlen sorsunk legyen.
Nekem már az oktatás, nevelés
maradt mint teljesítés és kész.
Akkor a sorsom is teljes lesz.
A nyugdíjas éveimet én
sem így képzeltem el,
semmi különöset nem vártam, csak
annyit kapjak, hogy megmutathassam,
mit találtam fel, oktathassam, nevelhessek.
Ne nézzenek se leépülőnek, se ostobának, se
tehetetlennek, a méltóságomat, tartásomat,
nap mint nap megigazítva élek, ahogy lehet.
Pont az hiányzik most, amit én feltaláltam,
a tartás és méltóság megtartása, minden
körülmények között, alázatra váltva.
A sok emberies, ha tudná, hogy
mit adna ez, talán maguk kérnék,
hogy legyen nekik is elérhetően.
Így hát segíts magadon, az Isten
is megsegít módon haladok, ha
lehet, ha nem, akkor az alázatot
gyakorlom, azt már jól ismerem.
Mi lesz az emberies gyermekekkel,
akkor, ha olyan nincs más a miliőben.
Előre vinne a lábunk, körbenézne a
szemünk és kontrollálna az agyunk.
Majd felnőnek azok is a feladathoz
amit felvállaltak, akik emberiesen
nem mennének át azon a teszten.
Amit feltaláltam, az már a felnőtt
emberhez szól, nem az életkor
függvénye az, lehetne három
kérdésem oda kérem szépen,
mert a válasz most itt van bennem.
Tenyérolvasóként Hazaszerető lettem,
megjöttem én már onnan is sokszor,
ahova még eszükbe se jutott indulni.
Tán önmagukért valamit kellene tenni,
hogy megértsék az emberiesek tudnak,
olyan utakat is bejártak, ahol tapasztaltak.
Így átlátnak, kihallanak, megéreznek, nincs
különbség, nem választja őket szét a pénz.
Mert mindenkinek van saját sorsa,
amit ha tapasztalva végigjár,
a pénze is elegendő lesz,
a jóminőségű
életéhez.
Annak
megfelelően,
hogy az
elődeivel
együtt, mennyit
teremtettek bele,
adtak hozzá a
Hazájukhoz.
Az Isten adta
Nép, az maga, a
tiszteletre épült Haza.
Szeretettel.