Aztán mond, mikor élted meg először, az érzést.
Nem akarsz hasznára lenni senki másnak, csak
a jól kitalált vágyaidnak, kikacagod azokat is,
akik még a szeretetről, hitelesen beszélnek.
Nem gondolsz azzal, hogy az a magánügyed,
miért, hogyan rontod el alapban az életedet.
Legalább ne ártsál, senkit meg ne bántsál,
miközben, a fejlődésedre is vigyázhatnál.
Vagy megéled amit hoztál tehetségként,
átéled, a kicsiben és a nagyban a sikert.
Nem könnyű, de még annál is nehezebb,
minden pillanata sikerként a tiéd lehet.
A motivációról meg ne feledkezz, mert
akkor te mihez képest hol tartasz most.
Néha csak mókuskerékben, de annak is
megvan, az alázathoz vezető élménye.
Ha teljesíthetőket tervezel, magadhoz
méred a haladásodnak mértékét, siker.
Sikerült, megcsináltad, a nehézségeket
felvállalva vitted végig, készen vagy.
Attól napi sikerélmények vannak.
Ha nem vetettél, mégis aratsz,
ugyan, milyen érzésed lehet,
amikor szembesülsz majd.
Vagy felvállalod azt, ami
a nehezebb, tudatosan,
saját kútfőből meríted.
Amit lehetőségként
kaptál, mind-mind
végigvitted,
megélted.
Eszedbe
jutott-e
közben,
van az Isten,
köszönd meg.
Sokféle okosságot
láthattam, érzékelhettem,
eddig is már, s közben én magam
is fejlődhettem, átláttam, kihallottam,
megéreztem, gondolkodva eldöntöttem.
Nem tudom és az jó is úgy, hogy mások,
hogy élik meg azt amit tehetségként
kaptak, az már nem az én dolgom.
A feladatom csupán annyi,
a kérdésekre jó időben,
a tanácsot megadni.
Mindent a maga
idejében, szokták
mondani, nagyon
is igaz, bizony az.
Az alapigazsághoz
tartozik, az a sokféle
tapasztalásaim közül.
Hiába minden, ha nincs
meg az alap ahhoz sem,
hogy önmagadban jól
felismerd, a gyengédet.
Azt szükséges meg és
felerősíteni az oktatás,
nevelés által formába
önthető a plusz tudás.
Ami által már átlátod,
kihallod, megérezheted
és a gondolkodó agyaddal,
a helyes döntést hozod meg.
Hiába minden a hiányosságokat
tanulás nélkül, már látszatra sem
lehet helyettesíteni, bármilyen jól
kitalált, látszatossal, könnyűvel.
Ha ismernék az emberek a saját
és a generációs feladataikat, hát
csupa boldoguló embert látnánk.
A boldogságot kergetők helyett.
Sokan észre sem veszik, azért
igyekeznek annyira, hogy a
jól kitalált látszatosra,
rápakolva, adják az
éretlent tovább.
Na abból, jó
dolgok, ott,
nem is tudnak
kikerekedni sem.
Felelőse mindenki
annak amit ő maga
teremtett meg, nem
szabadna kilépni hát,
csak úgy, sutty, belőle.
Hátrahagyva azt ami,
aztán önmagát már
generálni is tudja.
Nem távozik az,
ott marad neki,
továbbra is úgy,
mint energia.
Rendezd el
a múltadat,
úgy, hogy arra,
jövőt építhess.
Alázatot tanulni,
azt gyakorolva élni,
a legnehezebb, de csak
addig, amíg hagyod a sajátoddá
válni, az erősít téged, aztán könnyebb.
Különös oktatás, nevelés, neked, ha már érted.
Tájékoztatás a Webtenyer, oktatás, nevelés oldalon.
Magyarországon, Pakson a Hergál Házban, szeretettel.
Julamami
.