Adok-kapok egészséges körforgásban

maradok, nem tartozom sem ide,

se oda, tartozom az engemet

magtisztelőhöz és éppen oda.

Rég volt,  a különböző vallásokat, a

 kitűnően harmonikázó nagyanyámat

elkísérve ismerhettem meg,

így nem  idegenek hát tőlem.

Segíts magadon az Isten is

megsegít, tíz éve így élek.

Reménykedem, hátha valakinek a

 valakije esetleg elolvassa,  elmondja.

Nincs mit tenni, hogyan tenné bárki,

magamat szükséges képviselni.

Valószínűleg arra,

nem is gondolt

az akinek ez a

dolga lenne.

Megelőzésként

figyelmeztethesse, ha

mi elhasználódunk idő

előtt. Mielőtt még jó

nyomot hagyhattunk

volna, hinnye, a saját

Hazánkban, azt a.

Azzal amit feltaláltunk

erősíthetnénk a saját

szülőhelyünket, Hazánkat.

Betaníthatnánk sokakat,  akik

arra elég  éretten tehetségesek.

Több szinten is otthon lenne az

a tudás amiért ide, sokan

sok országból eljöttek.

Voltak akik igyekeztek

a saját hasznukra,

nevesítésükre,

fordítani, a tudásunkat.

A sikerünket magunknak

köszönhetjük, adott

erőt a tehetségünk.

A jóhoz és a széphez

ragaszkodunk, meg

nem gazdagodtunk.

A gazdagságunkat

a segítéshez kaptuk, szívesen,

lelkesen gondolkodók vagyunk.

Látszik  már, ha mindannyian korán

elhasználódnánk és nincsen utánunk.

Sok tehetségesen emberséges segítő,

hát akkor majd hol marad a nyugodt

elégedett öregedés nekünk.

Pedig megelőzésként,

időben jeleztünk oda,

ahol a reményt véltük.

Tán ahhoz, ott értően

töltik be a posztokat.

Majd ha elmúlik,

a káprázat és

már csak azok

maradnak,

akikhez

szoktak,

ragaszkodnak.

Jól kiszolgálják

majd magukat,

nem lesznek mások,

önmagukat látják, meg

azt, ami önjáró lett ott.

Nincs mire várni,

az idő gyorsan halad,

segítségére vagyok másoknak és

rájöttem, nélkülem nem értheti jól meg ezt senki.

Magam találtam fel és nem tudja más ezt úgy oktatni,

hogy az továbboktatható és a Népünk hasznára legyen.

Három orvos ajánlásával érkeztem a felvételire, addig

egyikük mellett dolgoztam, kettőnél helyettesítésként,

érkeztem, ha szükséges volt a nővérekhez társulva.

A lehető legjobb helyen tanulhattam,

emberséget, közegészségtant,

anatómiát,

ápolástant.

Az oktatónővér,

az volt a megszólítása,

magas szinten a helyén volt, abban

amit felvállalt, megtanította alaposan.

Átütő hypo szag áradt, ahogy beléptünk az

egykor kastélynak használt,  sok kórtermes helyre.

Nagyon adtak a rendre, a tisztaság természetes volt.

A kollégium a másik oldalon, a szigorúságot egy gondnoki

pár biztosította, betartottuk a fegyelmet, természetes volt.

Kék fehér volt a ruhánk, keményítettük a gallérokat, a  fityulákat,

a körbezáró kötényünket, ha letettük, a kikeményítéstől megállt.

Több volt belőle, mindegyiknek vasaltnak  kellett lennie, úgy álltak

a szekrényben  sorban, ha jött az oktatónővér megnézte mindet.

Ha csak vizes is lett a kötényünk,  ki kellett cseréljük, azonnal.

A szekrények tetején végighúzta nagyon elegánsan  az ujját, port

keresve, ritkán meg is lelve, (Kisnővérnek) szólítottak bennünket.

Perceken belül áthúztunk kettesével egy teljes ágyat, sarkos volt.

Visszanéztünk egy elkészült kórtermen és elégedett volt a szemünk.

Klepetus óvott bennünket a hidegtől, amíg átértünk, télen hordta a

 havat erősen az arcunkba, kapaszkodni kellett az erőnket próbáló

szélben, szorosan összezárni, egy emberként emberségesen.

A hegy lábánál történt mindez, volt,

hogy eltakart bennünket a külvilágtól, a

 hófúvások halmaza. Összeszoktak a helyiek és a

 kórház alkalmazottai, mint egy nagy család voltak.

Én csak azt nem értem, ha valaki felvállal valamit,

miért nem figyel az általa nyújtottaknak a minőségére.

Bennünket ott mindenre megtanítottak, ami életszerű.

Beteg embereket, segítettünk, ápoltunk, kiszolgáltunk ott,

a megfelelő minőséget adva, elégedettséget éreztünk.

Sokat kaptunk azon a helyen emberségből, tartásból, sőt,

emberi méltóságból, megbecsültek bennünket azon a helyen.

Néhány apáca is előfordult még, nem látványosan, de voltak,

a településen, működő apácazárda volt, pont a kórház miatt.

Feltaláltam valami fontosat, ha nem is tanulhatnak sokan így,

ahogy nekem volt szerencsém hozzá. Hát rendet rak a fejekben,

az is amit feltaláltam, lerajzoltam, ad a tudása tartást, méltóságot.

A belső emberies kontrollját a helyére teszi abban aki megtanulta.

Nem mondanám, ha nem úgy lenne, nem kopott ki  belőlem a tartás,

az emberi méltóságom maradandó már, hiába én már ilyen maradok.

Nem fogok kuncsorogni, bizony senkinek, én nem azt tanultam meg.

Majd csak elszégyenli valaki magát, miért nincs még lehetőségem.

Az oktatására, annak amit mindenkinek fontos lenne tudnia, hogy

legyen az életéhez tartásos alapja, legalább ebből eredően, azt a.

Nyugdíjam már biztosan nem lesz annyi, hogy megéljek belőle,

akkor legalább ezzel tudjam kipótolni, ah, mert megérdemlem.

Jó mintával elől járnék ez  ügyben, hátha követnek a többiek,

nincs mese, valamilyen módon tudatni szükséges, vagyunk.

Valamit a feltaláltammal még csak egyedül tudok, eladnám

továbbadva, nem gondolom, hogy meg kellene tartanom.

Lát a Világ is bennünket, pironkodunk sok mindenért eleget,

mindazok helyett, akik nem érték el azt a szintet ahol vannak.

Itt születtem, itt neveltem, iskoláztattam magamat, nem

megyek el, nem hagyom magára a Hazánkat, kivárom.

Kérem vegye meg a Hazánk a feltaláltamat tőlem és

adhassam tovább a tudásomat, akkor már ingyen.

Ne csináljanak úgy, mintha nekünk itt semmihez

sem lenne közünk, egész életünkben gürcölünk.

Kérem hagyják meg a tartásunkat és az emberi

méltóságunkat nekünk, azt is megszenvedtük.

Ha nem értenék miről írok, akkor állok elébe,

páran tanulják először meg, na akkor már,

könnyebb lesz eldönteni, szükséges-e ez.

Azért egy érdemi bocsánatot kérek,

ne hozzak újabb gondot megint, a korosodó fejemre.

Tisztelettel élj, hogy majd a saját idődben, tisztelhető legyél.