A nevelésnél azt úgy hívjuk, hogy nem egyenes,

látszik a sorstérképükön ott a jele, amit hoztak,

generációs feladatnak, ki kéne egyenesíteniük.

Ha nem törleszti senki le, pedig sorszerű lenne,

ah, rávetül az több generáción keresztül ártó.

Látszik már ami látható, a tekinteteken

átható üres, de épp ezért nagyravágyó.

Amikor már csak a sikeresek láthatók,

na akkor nézd meg nagyon az miből, a

  túlzó sikereikkel mindenkit elsodrók.

Ha már minden egy kézben, hinnye,

jól nézd meg, kinek a terményéből,

  egészséges termékekből erednek-e,

sőt, tiszta kézzel állíttattak-e össze.

Egy Haza ez csak egy és mindenki aki

ide születhetett, itt is élhesse meg, a

sikerélményeit, hisz, itthon vagyunk.

Aki ide tisztelettel megérkezik, ő is

élje a jóban, az adok- kapok sikereit.

Tisztelettel, itt éltünk már előttük is.

Sikeres sorsunk lehetne itt nekünk is.

Siker nélkül, vegetálnak a lelkesek,

mind tehetséggel születtünk meg.

Ki ebben, ki meg másban, a Világ,

az Istentől szép szívesen színes.

Embernek maradni el ne felejts.

Sikeres vagy, aztán újra sikeres,

ez neked a sikerfázisod,

megszokod a sikert.

Nehezményezed,

ha nem találsz

olyat, amiben

a már megszokott

módon nincs sikered.

Pedig az azt jelenti,

hogy elfogyott most

a motiváció azokhoz

képest, keress újakat.

Mindent éljél át, az első

lépéstől engedd át magadon,

az újnak hatásait, mert tanulsz.

Az újnak megfelelően tapasztalhatsz.

Azzal is fejlődsz éppen abban, amiben vagy.

Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó),

azoknak az emberieseknek, akik ugyan eltértek

attól, hogy minden új hatás értük is szólna, hozzá

is látnak, mert sikert tapasztalni, megint és újra jó.

A siker az agyunk tápláléka lenne, ha mindenkinek

lenne sikere, nem hinné el, hogy talán a fára is vissza

mászhatna, mert most éppen az lett amit neki lehet.

Ha nem veszi időben észre azt, mi az ami visszafele

viszi, ismételni akkor jó, ha van belőle tanulni való.

Mert ahhoz képest, amit előtte átéltek, már mást is

észrevesznek, nem futnak bele ugyanabba a hibába.

Minden tapasztalat, előre és felfele visz embereket,

amit egyesek már felismernek, hagyják menni, várják,

a következő fejlődési lehetőségüket, ami ott van már.

Az idő ahhoz szükséges, hogy észrevegyék, különböző

módon és időben, ugyanazokat, másképpen éljék meg.

Lehet beleélni, vagy megélni az életüket, gondolkodva

a hasznukra is lesz, mert mindenből tanulhatnának is,

jó vagy rossz, a saját vagy másoknak megítélése szerint.

Megjött az esze a sorsához, így mondom, amikor ezt látom,

azt jelenti, felfogja végre, hogy az érte szól és nem másokról.

A sorsára találva, azt megélve, már tudja mi miért nehéz, vagy

könnyebb, tán nincs is dolga vele esetleg, hagynia kellene menni.

A generációs jelek meg pont arra jók, hogy felfedezzük általuk,

miért nekünk szánta a sorsunk azt, amit mások annyira vágynak.

Amikor működik a lelkes, szíves, gondolkodó bennünk, emberies

módon éljünk, hogy ne csak nekünk, másoknak is jó élete legyen.

A tapasztalásaim tengerében, felfigyeltem arra, hogy s mint lehet,

iskolázatlan emberek, a legmagasabb rezgésszinten értően élnek.

Az első hét évben, kaptam hozzá alaposan alapokat, ahhoz néztem,

aztán, az összes többi jelet, megtaláltam a generációs feladatokat.

 Tépelődtem rajta, miért onnan indul neki, ha másnak máshonnan,

a boldogulásaim közepette, megtaláltam az intelligencia jelét,

 a legújabb felfedezésem, a tenyerek adta lehetőségeim közben.

Sok-sok tapasztalással haladtam előre, már ők tisztelnek meg.

Jó vezetők akkor lesznek, ha akik szeretnének, boldogulhatnak.

Szükséges lenne mindehhez, naprakészen a jó emberismeret.

Jó szerencsét jó emberek, tisztelettel, szeretetben könnyebb.

Szeretettel. Julamami

 

 

Mindenkinek van fontos hozott feladata,

az maga a sorsa és a generációs feladata.

Tapasztalom nap mint nap, bebizonyosodik,

megélhetnék egyenként azt, amit ők kaptak a

tehetségükben, abból az a szint az csak egy.

A megelőzésben gyakorlom, a hivatásomat,

megcsináltam, minden olyat, amit átláttam,

kihallottam, megéreztem, mindent idejében.

Pedig, mennyi féket kaptam, azt a, hinnye,

megtanultam boldogulni, azok közepette.

Eljutottam a sikerbe, egyedül haladtam, a

saját ritmusomban, adni, időben tudtam.

Viszont, így meg nem gazdagodtam, évek

óta, a gyakorlatban tanulom, beosztani,

 az egyszerűben, hogy mindenre jusson.

Amikor, a tehetségemre rájöttem, a 42.

 évemben, 47. évesen, diplomás voltam.

Várom, hogy egy hozzáértő, vegye meg,

 a védjegyes, oktatásom, rajzos formáját,

oda, ahol, adnak a tartásra, méltóságra.

Addig is a jól bevált, megszokottat most

is alkalmazva, segítek magamon. Élek a

 lehetőségemmel, az Isten segítsen meg,

 taníthassak be, az arra, már érettekből.

Adják tovább oda, ahol a szükség erre,

az igényeseknél, bizony, jól jönne, ah.

Ha netán, váratlanul, arra, nem beérve,

lennének gazdagok, tudjanak erről is.

Biza, a lelkes, szíves, gondolkodó énjük,

kontrollálásával nem lesznek vesztesek.

Úgy 70.000-en vagyunk, azt olvasom,

akiknek nincsen 50.000-Ft a nyugdíja.

Nem tudtam, élni, a sablonban, kerestem,

mi adhatna, a boldogulásom mellett is, olyan

élethelyzeteket, amikor azt érezhetem, én is élek.

Nemcsak teljesítek oda épp, ahol elvárták azt, akkor,

a szakmám gyors- és gépíró, öt évet, nyomtam le, abban,

úgy, hogy beállni a sorba, ahogy, elvárták, soha nem tudtam.

13 évesen, néhány hónapot, a konzervgyárban üveget mostam.

Többnyire irodai munkában voltam, érdekes, komoly helyeken

is dolgoztam. Ah, 17 évesen, körzeti orvos mellett, kartonokat,

diagnózisokat írtam, a körzeti ápolónő által injekciózni tanultam.

Kerestem a helyemet, a segítésben, ápolónőként, dolgoztam,

 és tanultam, ahova, két doktor ajánlásával, az iskolába érkeztem.

Munka mellett, tanultam mindent, a gyorsíró szakmám kivételével.

Három gyermekemmel eltöltöttem, itthon, azokat az éveket, amiket,

akkor, aktuálisan engedtek, komolyan vettem mindent amit elvártak.

Majdnem négy évig, vállalkozóként munkanélküli voltam, amikor egy

   vasat se kaptam, nem is számolták bele, a nyugdíjhoz szükségesbe.

Hiszek, az élhető élet minőségében, a sorsszerűségben, de nem

értem, miért  nincs megoldás. Mégis kire tartozik mindez, hisz,

ez a Hazánk nekünk itt, ahova teljesítettünk. Közben azon is

voltunk, hogy élhető életet éljünk, gyermekeket neveljünk.

Azon belül, amin belül lehetett, mert nem voltunk fontos

emberek, csak tettük a dolgunkat. Valószínűleg, csak

tucatonként számoltak, nem ismerték az életünket.

Mi meg sokáig, a saját sorsunkat se, s amikor már,

felfogtuk, nekünk kellene a sorsunkat a kezünkbe

vennünk, már befolyásolni, nem tudtuk, hinnye.

Valahogy, ennek a tudatában, esetleg, nem

lehetne, átértékelni, azokat az éveket,

utólag. Amikor, a gyermekeinkkel,

időztünk, mert azt hittük, azért

 tehetjük, mert az rendben van.

Átlátni, megérezni, kihallani,

összefüggésében látni, azok

tudnak, akik azt hozták, mert

abban van a tehetségük, hinnye.

Tanulni is lehetne, ha lenne igénye

rá, azoknak, akik felvállaltak, fontos,

az emberek életére, döntő helyzeteket.

Akkor már, ha szembesülnek, helyzetekkel,

amik gátolják az emberek életminőségét, ah.

Igényesen, változtatni, szeretnének, hiszen,

nem mindegy, mit hagynak maguk mögött.

Emberekről, gyermekekről, családokról,

van szó, mennyire jó a minősége az

életüknek. Igényesen figyeltek-e,

arra, nem rakhatnak rá, minden

felelősséget, a családokra se.

Nincsenek, olyan helyzetben,

sokan, hogy teljesíthetnének.

Ah, aztán, kihúzhatja-e magát,

megemelik-e, a kalapjukat, az

emberiesek, mert a feladatát,

komolyan véve tette, hinnye.

Bocsánatot is kérek rögvest,

az nekem már nagyon megy.

Legközelebb is, szólnék majd,

magamért téve, hogy az Isten,

is megsegítsen nyugdíj ügyben.

Ne maradjak, azzal a teherrel,

méltatlan helyzetben, hogy

bár végigdolgoztam az

életemet, a nyugdíjamból

megélnem, mégsem lehet.

Győzz meg, legyőzni könnyű

engemet, nem harcolok, sem

veled, se ellened. A nyugdíjam

után, érdeklődöm, intézném,

ha lehet, csak, mondják meg,

kérem szépen, hol, mi módon.

Ki vesz bennünket komolyan,

nőket, asszonyokat, anyákat.

Jó szerencsét mindenkinek.

Tisztelettel, hozzáértéssel,

a feladatok, könnyebben és

életszerűen is működhetnének.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból. Szeretettel. Julamami

 

 

 

A saját tapasztalatomról írok, nem a mások mondatai

ezek, valóságos  történések, összefügg minden

mindennel. Várja, hiába, mégis növeszteni próbálja,

a szárnyait, vele van az Isten, hát időben emberesedik.

Nem hiszik el még azt sem, amit már régóta látnak,

hiszen, emberiesként, ilyeneket nem

okoznának. A megoldást nem

ismerik fel, hát inkább fájnak.

Nem idegen az senkitől sem,

akkor élheted át, ha már rájöttél

a tisztelet nélküliek helyett

  felvállaltakat, megoldani

úgysem tudnád, hinnye.

Bizony, már nem szívesen

teljesíted. Túl sokat visz belőled

 és építően jól, senkire sem hat az.

Önismereti oktatás, a tartás miatt.

Webtenyeres nevelés, a különböző

kultúrájú, hasonló szintűek miatt,

átrezeg, mégis másképp hat az.

Elvisz más irányba, a belső

kontrollod hiánya miatt, ah.

Mind más feladatot hoztunk,

sorsunkat építő magányban

önmagunk szerint teljesítve,

le is törleszthetnénk. Mindazt,

amit az előző generációk meghagytak.

A csoportos magány sem jobb, vagy rosszabb.

A saját szinteden, egyszerűen feltalálod magadat,

sorsfeladatod az, na meg generációsan teljesíthetsz.

 Ha lehet, ne engedd a saját nagyságod fölé emelni

magadat, ott nem a megfelelő rezgésben vagy.

Tudás nélkül, jól, már senki sem  teljesíthet,

sokan még észre sem vették mindezeket.

A visszaút is meglehet egy pillanat alatt, ah,

 amit még nem láthatsz, mások már átlátják.

A tudásnak megtartó ereje van, annak  a

 hiányai mögött, sokáig nem bújhatsz.

Egyedül az Isten a hatalmas, hinnye, aki

 már elrugaszkodott volna, tapasztalhatja.

Alacsony szinten kiszolgáltatva, hinnye,

nincs már talpalatnyi sem a lábai alatt.

Amikor tán még, a saját életünket,

fel  sem ismerjük, nemhogy

megélnénk a sorsunkat.

Nem láthatjuk át azt sem,

mindenkinek más és más a

most megélhető saját szintje, hinnye.

Családon belül is  mind más feladatot

hoztunk, ha rátalálunk lelkesedhetünk.

Az utunkra kerülve, már boldogulhatnánk,

az egészséges magánytól nem kellene félnünk.

Ott van a lelkünkben a vágy arra, kik vagyunk

és mit szeretnénk, a tehetségünk által

megvalósítani.

Egy darabig

csak vágyunk

és várunk,

punnyadva.

Hátha valaki

megteszi helyettünk.

Azután, amikor nem  úgy van,

mint ahogy szeretnénk, tán rájövünk.

A saját lelkes, szíves, gondolkodó énünk

szerint, csak magunk tudjuk teljesíteni azt.

Amikor a tehetségünknek, tudásunknak

megfelelően, alázattal haladunk, a

nekünk megfelelő időben adunk.

Újra motiváló a lelkes énünk,

az utunkon haladhatunk,

akkor tán,  a Világ

számunkra is

biztonságosabb lehet.

Maradj az aki a jót és a szépet

megteremteni tudó vagy, ne bánjad,

ha az irigység körötted árad, hinnye.

Hiszen tudod, jó emberismerő vagy.

Ez a nap is mesél és zenél, látod csak

szabadságon volt egy picit a remény.