Megszülettem,
hamar rájöttem,
nincs segítségem,
nincs mit tennem,
magamat neveljem.
Jobb ötlet nem volt,
így most jön jól, hogy
nem nézem a billentyűket,
mostanra beérett gépíró lettem.
Nem ment nem tudtam egy ritmus
szerint gépelni a többiekkel, inkább
orvos mellé szegődtem, emberies lett belőlem.
Köszönöm, hogy megkóstolhattam az újságírást,
“tiszteletem oda”, ahonnan a lehetőséget kaptam,
helyi szinten gyakorolhattam, szép időszak volt az.
Amikor elköszöntem, mert már nem úgy írtam ahogy
elvárták volna, jött a lehetőségem, a sorsolvasásnak
a megtanulására.
Mástól meg bocsánat
de ez nagyobb kihívás,
lett a helyi újságírásnál.
Éppen ide szervezték a
Sorsolvasó tanfolyamot,
gondoltam megadatott.
A sok gépelt lapot nézve,
nem tudtam megtanulni,
a vizsgán el is mondtam azt,
hogy nem látom az összefüggést,
a tanulnivalók között, vizsgázhatok-e.
Megengedték, körbeültek és nézték mit
honnan olvasok, mindent máshonnan mint
amit ők ott elvártak volna tőlem.
Nagy vagy mondta a vizsga elnöke,
Nagy Juliannának hívnak mondtam
halkan, mosolyogtunk mindketten.
Mára már, Sorsolvasó is lett belőlem.
Megtanultam még, amire volt közben
igényem és addig nem tudtam, s a 23 év
alatt sok tízezer ember tisztelt meg és a
Világ különböző pontjairól érkezett ide.
Adtam a tanácsot, leolvasva a tenyereiket,
egyre több mindent fedeztem fel, megláttam
az összefüggéseket a két tenyerük között is.
A saját feladataikat na meg a generációsakat is,
itt nem lehet mellébeszélni, mert válaszolnak rá,
ott ülnek velem szemben, így azonnali hála Isten.
Kontrollálja a lelke, a szíve, a gondolkodó agya, azt,
hogy mit érez az általam kimondottal kapcsolatban,
ott rögtön meghallom, mert a választ is megmondja.
Köszönöm azoknak az embernek akik segítették,
hogy oktathassam ezt és aki a védjegyet letette.
Mindig idejében odatette az Isten és a legjobb
segítségeket kaptam, adok – kapok emberiesen.
Hálával gondolok rájuk mostanában nap mint nap,
hiszen sorsfordulóban vagyok, azt már tudom, hogy
én az oktatás tájékára sem juthatok, a feltaláltammal.
Azt meg nem fogadom el, hogy a Különös oktatás, nevelés,
Julamamit felhasználva, mások kapjanak lehetőségeket erre.
Nem tudja más oktatni se, a nevelésben használni, még csak én,
az egyik, amit az eladásnál kikötünk, hány embert tanítsak meg
a továbbtanítására, a nevelésben használatára a szervezésükben.
A saját tulajdonom a védjegy, megtanítottam érte amit lehetett,
tisztelettel köszönöm a lehetőségeket, amit eddig megélhettem.
Végigmentem az interneten, minden oldalon és megnéztem akkor,
amikor hirdették az akkreditációhoz a lehetőséget. Az intézés az út
nem tetszett, hát nem bíztam rájuk a feltaláltamat, ami oly sokaknak
segített már addigra is. Az általam megtapasztalt, feltalált oktatási
forma, tenyerekben lévőkből leolvasható, kommunikációs lehetőség.
Mivel most ugyanaz a helyzet, mások mögé bújtatva, nem engedem,
hogy elvegyék azt amit feltaláltam, eldöntöttem. A legegyszerűbb,
ha eladom, olyan tiszteletre méltó embernek, aki meglátja benne,
azt a nevelési formát, ami sokaknak segíthetne, ha más nem segít.
A magam ritmusában, “egyszusszra” rajzoltam meg, egy nap alatt.
Én a mi Hazánknak adnám el szívesen, hogy megkülönböztetés ne
legyen, mert csak az intelligensek tudják megtanulni azt tudom.
A lehetőségemre várok és már nagyon 6. éve, nem látom sehol,
nem adnám el külföldre addig, amíg itt esetleg lenne remény.
Az idén megteszem, de kérem ne reménykedjen senki sem,
nem hülye vagyok, csak valamit felfedeztem, a méltóságát
keresem, az összefüggésében feltaláltamnak a nevelésben.
A tartást, méltóságot adó, ha máshonnan nincsen, sorsa meg
van mindenkinek, azt már csak nem tagadják a döntők sem.
Várom a komoly vevőt, aki előre tájékozódott és beül ide,
az oktatásra, saját maga által tapasztalja meg, mit venne.
Bejelentkezve, szombatonként Magyarországon, Pakson a
Hergál Házban, 10 – 12, 14 – 16 között, +36 30 2470 589,
ha már beérett arra, hogy szembesüljön azzal, van sorsa.
Szeretettel.