Tartás, méltóság, ha nincsen meg,

mihez, kihez képest, emberesedsz.

Meddig mégy el, mások szerint,

mikor jössz rá, minden, időleges csak.

Boldog akarsz lenni, pedig, ha boldogulsz,

jobb,  ha tudod, már „boldog” is, vagy.

Az ahhoz megtett utad alatt, milyen

minőséget adtál, azt a, hinnye.

Másokra is figyeltél-e,

vagy csak magaddal,

voltál elfoglalva.

Meg azokkal, akik,

a „legszottyosabban”,

„elhiteltelenítöbbítők,

„alantasabb” mondókáját,

fújta, erősödő ritmusban.

Ha visszanézel és

pironkodni még

tudsz, megúsztad,

anélkül, hogy végleg,

kifordultál volna, ah.

Tudod-e már, te, ki vagy.

Felismered-e, a belső,

„tűréshatárodat”.

Milyen utat

lenne fontos

megtenned.

Ahhoz, hogy

megismerjed,

önmagadat.

Hol vannak, a

saját, határaid,

amiben jól vagy.

Ha nem figyeltél,

a belső jelzéseidre,

kölcsönös tiszteletre,

szíves, lelkes, gondolkodó,

énedre, kinek a szekerét toltad, ah.

A tiszteltjeid helyett, az időd, mire pocsékolod.

Hinnye, mit mondanak majd, a sarjaid, ha a

 kontroll nélkülinek, mindent elhiszel.

Érvek helyett, magyarázkodva, is,

 lehet élni, az szinted alatti, persze,

biztosan van, időd, a „pocsékra”.

Az a lényeg, hogy most éppen,

nem rólad szól, majd máskor,

te leszel az, akit szapulnak.

Mennyit bírsz el, belőle,

ha nem is tudod ki vagy.

Akár át is szabathatod

magadat, az emberiest

kikopni ne hagyjad, ah.

Mi ad tartást neked, ha,

nem építetted fel kellően,

sem, magadat, se azt, amit, a

 teremtő, rád, is bízott, a „sorsod”.

Ha majd, elmúlik, a káprázat, fel és

kitisztulnak, a fejek és a tájak, hogyan

nézel bele, a sorsodba, mint tükrödbe.

A tehetségesek mind kimaradtak, hinnye.

Ó ha láthatnád, kívülről is magadat, talán,

lefékezne az, mennyit ártasz magadnak.

A múlt, elmúlt, ha nem figyelsz most,

arra a pillanatra, ami rólad is szólna,

hiába fékezne, a lelked kontrollja.

Időnként nézzél bele, legalább,

a tartásosok tükrébe, hinnye.

Lehet, hogy „csikorognál” tőle,

de átláthatnád, egy időre, ah.

Ismerd meg magadat, hogy jól

láthass másokat, nem, csak, egy,

az a szemüveg, amin látnod fontos.

Nem mondod, hogy van még, olyan,

amit kontroll nélkül is elhiszel, hinnye.

Hol, mikor, mennél, túl, a határaidon,

mihez, képest, hol, tartasz, most,

ez valóban, nem fontos, ah.

Ha nincsen „emberies”

kölcsönös tisztelet,

próba. Ah, másoknak,

a hozzá nem értőknek,

az elvárását, teljesíted,

a saját sorsod helyett.

A végén, szélkereket

csinálsz magadból, ah,

csak, hogy megfeleljél.

Szabadságra küldöd,

közben, az intelligens

agyad, le ne fékezzen, ah.

Vigyázz magadra ember,

ha segíteni, te nem tudsz, de

a megoldást megadja az ég.

A belső kontrollod megóvna,

a mellé vonzó, hirtelentől,

bele ne sérüljél, hinnye.

Gondolj közben valami,

jóra, szépre, annak is,

megvan a kirezgése.

Hátha éppen az a fék.

Ha mindent egy óriási

pénztárcához mérnek,

sokan, vesznek, el, közben.

Pedig nem is harcoltak, csak

nem is tudták felmérni azt, amit,

mások már csak maguknak akartak.

Így hát, amit pénz nélkül, nem lehet,

az számukra, nem adatik meg, hinnye.

Pedig ők is tettek, egész életükben a közösbe,

ami, azért történt, hogy a szükségben legyen,

ne alázódjanak meg, önmagukhoz képest.

Ha majd, fellebben, a sejtelmes fátyol,

rájönnek, nagyon lemaradtak a „mától”.

Hátrafelé is lehet gyalogolni, ha jó a terep

ahhoz, segít, a belső látásod, ezt tudod-e.

Ha nem érnek össze a mondandók se, ah.

Akkor ott, hiányzik egy, aki levezényelje,

úgy, hogy összefüggésében, is látja, ah.

Mindenkinek van tartása ahhoz,

szeretné, megmutatni, miben,

jó, vagy, a legjobb, is lehetne.

Ah, ha, nem látsz át, csak a belső

kört látod, ne vállaljad még, kérlek.

Ha nem tudod kivárni, pedig az idő,

az Istennél van, akkor adná és arra,

 amiben, éppen, a legjobb lehetnél te.

Loholtál, siettél, úgy, a révbe is előbb

értél, majd megtudod, ha nem azokkal

találkoznál, akikhez, hűséges voltál.

A könnyebbnek tűnő, nehezebb lesz,

akkor, ha, ahhoz, te nem értesz.

Önmagadat, sem, ismered,

kihez, képest, érted el,

vagy, mekkora, utat,

szükséges megtenned.

Ahhoz, hogy megérezd,

a „megcsináltam” érzését,

vagy a „Hazaértem”, állapotot.

A sok, engemet megtisztelőktől,

már, régóta, „Hazaszerető” vagyok.

A barátságokat pótolandó emberiesek,

 igaz tükrök, tisztán lelkesek, intelligensek.

Nem irigylésre, tiszteletre méltók, hinnye,

persze ez se, az életkoruknak a függvénye.

Amikor már mindent elhiszel a másikról,

nem is sejted, hogy miért éppen ő az,

akiről, a sok „pocsékságot” árasztják.

Ha nincs önkontrollod, ah, a tudásodhoz,

nem tudod mérni, akkor mi az, amiért azt teszed.

„Úri huncutság”, mondják, mi az úri benne, ha nincsen,

határa, se, kezdete, sem, vége, hiszen, egy lesz a „győztese”.

A vezetés, magad miatt is, jól szólna, ha a többiekről szólhatna,

vigyázz, mit kívánsz, mert, ha, megadatik, abban fogsz élni, te is.

Felkészültél-e rá, hogyan viseled majd, ha közben, mivel nem

figyeltél, magadat építetted le, „emberesedés” helyett, hinnye.

A sorsod, a generációs feladatod, szabadságra küldted, közben.

Nem ártok, nem bántok, élem az életem, megcsinálom a sorsom.

Emberiesnek születtünk, hát emberesedek, az a nehezebb, de, mit

kezdenék, egy könnyű feladattal, ha a nehezekhez szoktam, hinnye.

Tartás, méltóság, tisztesség, becsület, ha szabad, ha lehet, a tartásos,

magam szerinti, minőségű élet, ehhez szoktam, ne kopjon ki belőlem.

A  saját sorsomhoz is nehéz, idő kellett, mire, már megjött, az eszem.

Amikor, rájöttem, amiben, megkaptam, a tehetségemet, abból éljek.

Abból, meggazdagodni, nem tudnék, „Nagynak” születtem, vannak

akik, még nem tapasztaltak, nem találkoztak, emberies emberekkel.

Szívesen, gondolkodva élek, köszönöm, de nem kérek szívességeket,

az egészséges körforgásban, igyekszem megtalálni a talajt magam is.

Tehetségből, tiszteletből, sokat adtam, magamhoz képest tettem azt.

Generációsan, is, teljesítenék, már, ne gátoljanak a döntő emberek,

kapjam meg, a feltaláltam, szerinti, életminőségemet, „boldoguljak”.

Megtettem, mindent, magamhoz, a tehetségemhez képest. Az itthon

vagyok érzése, a saját Hazámban, a szülőhelyemen, elég lesz nekem.

Nézz a lelkes, szíves, gondolkodó énedben szét, látod milyen szép.

Ha bármilyen, magasságokat is értél el, emberesedj, ne szállj el.

Ne irigyeljed, azokat, akiknek, már megcsinálták, az elődeik,

kiszenvedték, végigjárták, a nehéz utat, amit el sem bírnál.

Van, hogy letennéd a sorsod batyuját, mert azt érzed,

sok az neked már, aztán loholsz vissza érte, ah,

 mert azt már, legalább, ismered, hinnye.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

kérem vissza, julamami@gmail. com,

szeretettel. Julamami