2011.04.02.
– 2019.10.12.
Bocsánatot most nem kérek.
Ne csodáld, hogy istenezek,
tán tíz éve már, nekem más
kapaszkodóm nem volt.
Felhívott és azt mondta,
„költözz el, mert megjöttem”,
furcsa volt, háromszor rákérdeztem.
Beszólt, hát tudtam jól ki van találva.
Gazdasági szakembernek mondta
magát, meg jósnőnek, irodái,
tanítványai vannak az
országban
mondta.
Azt
kérdeztem
miért, azt
mondta,
megrendelték.
Úrinőnek
öltöztették.
Ah, na meg azt is,
hogy nem büntethető,
mert, hogy papírja van róla.
Nem felejtettem el, kimentem
az utcára, mert arra is azt
mondta, ne tegyem.
Voltak helyzetek,
ha valahova
elmentem.
Nem akartam
találkozni vele,
más jelentette be.
két autónyi kísérte,
várták kint mind.
Béreltem volna
egy helyet, azt
gátolta meg.
Gondolom, sokan
voltak így ezzel, vagy
hasonlók történhettek, ah.
Emberesedtem rendesen.
Átlátható ám hinnye,
akiket kitanítottak,
magukat jól ki is
szolgáltatták, elmúlt a
tisztelet, vagy nem is volt.
Saját lábat csalánoznak, ah, a
tanítóikkal szemben már.
Itt születtem, azóta is
itt gyakorlom
a hivatásomat.
Nem jöttek ezóta az
emberek tanácsért el,
gondolom belakta a várost.
Kiszaladtam az online világába,
ott lettem ismert eközben,
így oldottam meg, hinnye.
A csoda bennünk van,
mindannyiunkban,
amikor igényünk
van a jóra a szépre,
megtesszük érte.
Minden benne, az
egészséges
körforgásunkban,
tükrünkként ott van.
Nem mindegy hogyan
élünk, van-e reményünk,
megtettük-e amit lehetett.
Dolgozik a lelkiismeret,
mindent tárol, azzal
is aminek nem
örülünk, ah,
terhelődünk.
Ha időben
észleljük,
letörlesztjük.
Ne gyűrje a
lelkünk, szívünk,
dönteni tudjon a
gondolkodó
agyunk.
A tökéletes,
a teremtő Isten,
éljünk emberségesen.
Ne várd a csodát,
ha nem úgy nevelődött,
nem érti, nem halad, várakozik csak.
Akkor mozdul, ha a teljesítését elvárják.
Majd egyszer, ha a törlesztésében rájön,
hogy odaért és megérti amit akkor mondtam.
Beszélek, mondom, csak mondom, amit látok.
Nem az érezhető, hogy nem érti, bizony érti.
Különböző módon élünk, vagyunk.
Nincs egyetlen közös,
hasonló napunk.
Minden szó
mást
jelent,
neki mint nekem.
Pedig, neki és nekem,
egy anyanyelvünk van.
1999. év, prevenciós lettem.
Szolgáltatok, ha neki is igénye
lenne már a tiszta szavakra.
Átmegy rajtuk minden szó,
ez szemből, már jól látható.
Kisimul az arcuk, évek szállnak
el róluk, nem révedve a múltba,
felismerték, a múlt az alapjuk.
Minden apró pillanata fontos az
életünknek, sorsunkká lesz.
Önmagukért és a következő
generációkért, megteszik amire,
a legjobb tudással most képesek.
Nem a könnyűvel azonosulnak,
felvállalják a tervezhetőket,
teszik, nem másoktól várják.
Látszik honnan indult mindez,
kik húzták, vonták, a szekeret,
minden arra utal ismételnének.
Mintha más és más nyelven
beszélnénk mi ketten, pedig
anya szült meg mindkettőnket.
Az élet élni szeretne, meg is tesz
érte mindent, szabadnak született.
A punnyadozó az lefele, nem felfele.
A kölcsönös tisztelet címszó mögött,
sokat tapasztaltan, emberismeret van.
Igazolva látszik, a gondolat, a hangunk
átható, egyedi erejének
saját rezgése van.
Vagyunk sokan,
mindannyiunknak a
hangjában benne van az énje.
Más feladatra, rezgésben, külsővel,
mások segítésére születtünk oly sokan.
Gyakorolva a hivatásunkat, a lehető
legjobb tudásunk szerint, nem ártunk.
A látszat más, mint ami a lelkünkben zajlik,
az egymásra hatás, áthatás, mind – mind másabb.
Amikor felvállaltam, a tapasztaltamat, a tudásomat,
túl sok irigyem lett hirtelen. Nem a fejlődés iránya,
inkább a fékezések, ártások sorozata következett.
Tiszteletben tarthatnák a tehetségeseket, a tudást.
Mert, ha ezt folytatják, valaki mindig beáll majd, a
nemlétező sorba. Vagy az egyik, vagy a másik,
sértettségét látva, az éppen adó, vagy tán
jól kitaláltan, a kapónak a hátát látva.
Mindenki kerülhet a kör közepébe,
a saját idejében, amikor elérte,
a sikerét generációsan, ah.
Onnan mindenkit láthatna,
ki miért van pörgetve, ah.
Ahonnan kikerülve,
hálát adhatunk az
Istennek,
örülhetünk
egymásnak.
Nemzetközi a
végzettségem,
lediplomáztam.
Tapasztaltan
mehetünk
tovább,
van az
Isten,
az
üreset,
az ártót,
nem vettük át, hinnye.
Magunk szerint élünk,
tisztelettel vagyunk.
Nem ártunk, se nem
bántunk, magunkra
is jól vigyázunk.
Mi is létezünk,
itt vagyunk,
megélnénk a sorunkat,
hiszen ide születtünk,
hát ne csak itt lakjunk.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.
