Annyival él, helyezkedett
feljebb, nem veszi
észre, csak a
bűvkörét
látja,
már
el is
hiszi,
a mi
Hazánk
róla szól,
csak róla.
Hiába nem
érti, amit
elvesz,
az övé
nem
lehet.
Sokan
vagyunk
ahhoz itt,
akik a jót
és a szépet,
teremtettük.
Vannak akik
félnek még
gondolkodni
is, nem tudják
meddig mehet
a gondolatuk.
Inkább bizzák
másokra dolguk,
ismeretlenül is.
Sose gondolták
volna, hogy oly
sokan ráálltak
a szerzésre.
Elfeledkezve
arról, hogy ha
a bizalom oda,
ki vannak ők
szolgáltatva.
Na arra aztán
nem agondoltak
volna, hogy a
végén, meg
is fordulhat
az ami igen
biztosnak
látszott ott.
Nem látják
még meg a
másikban az
emberiest.
Nem veszik
észre pedig
igen erősek a
különbségek.
Ha már látják
se tudnak mit
kezdeni vele.
Nem hiszik el,
hogy ennyire
bátran lépik
meg azokat
a hamisak.
Szégyenlik.
Nem akarják
látni, inkább
elfordulnak,
semmit meg
ne lássanak.
Szólni nem
szólhatnak,
megtanulták,
nem szól szám,
nem fáj a fejem.
Ha nem kérdeznek,
nincs mit mondanom.
Letettem a lábam
a megelőzésbe, hát
ott teszem a dolgomat.
Átlátni, megérezni és
kihallani, nekem az
hétköznapi, hisz
magamat
neveltem.
Nem ment
ki belőlem.
Magamat
hirdetem,
ingyenesen,
nem tudhatják,
amikor ajánlják a jót,
hogy az drága nekem.
Beérem a szerénnyel,
én magamhoz mérem.
Nem a pénz tesz engem.
Szeretnék a feltaláltam
által segíteni a segítőknek.
Különös oktatás, nevelés…
Vegye meg a Hazám ezt a
szintre emelő hiteleset.
Működik, ha idejében
magához veszi az,
aki elért oda,
felléphet vele,
megérdemelten
az életszintjére.
A csoda könyvemet
azért írtam meg, hátha
átmegy vele az emberekhez,
hogy ott van bennük minden.
Ahhoz is, hogy minőségi életük
legyen, nem kell mellémenni, se
sürgetni, se mások után menni.
A vonzás helyett, csináld meg,
magadnak, magad szerint,
hogy generációsan is,
hasznos legyen majd.
Nincs benne más se,
mint a saját legjobb
énje az embereknek.
Ha felismerték már,
boldogulnak is általa,
nyugodtak lehetnek elérik,
a saját boldogság szintjüket.
Tartást, méltóságot adó élet az,
ami aztán lehet, ha megtanulják,
a saját lelkes, szíves, gondolkodót,
az is ők maguk és ott lakik bennük.
Magyarosan Agyalós Julamamival YouTube
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,
Magyarországon, szombatonként bejelentkezéssel,
Pakson a Hergál Házban, vagy online a Világban,
szeretettel.