Hova sietnék, minek loholnék, hát akkor, a nagy kapkodásban,

nem érezném az életnek az ízes létét, a lelkemhez szóló érintését.

Nem látnék mást,

csak kapkodást, loholást, s számomra  is,

gyorsan kiüresedne, ez a csodálatosnak is látható, Világ.

Gazdálkodjál jól az idővel, ne a gyermekeden spóroljad azt meg,

ne úgy hagyd ott, mint egy letudott megoldandó reggeli feladatot.

Hiszen te indítod a napját, ott marad az, ami benne nyomot hagyott.

Hinnye, megint szólnék, a Julamami védjegy, ne rongáljad nem a tied,

mit keresel itt, a szerkesztői oldalamon, az írásom közben, ne tegyed.

Hát ennyire szeretnéd, hogy ne írjam le, amikor felébredek, miért

jó az neked, ha csak te maradsz már és senki más nem, az őszinte

szó, hiányozni fog. Anélkül, nem tudsz, felnőni a saját nagyságodhoz.

Az őszintétlenség, látszik már, ha nem is látod, a tükröd is megjött.

Hinnye, elkezd dolgozni, a lelkiismereted, azt majd minek nevezed,

köszönd meg az Istennek, ah, ha még időben lesz, a bocsánatkérésed.

Gondolkodjál, inkább tanuld meg a Kölcsönös tiszteletet, mert majd

egymással is, ugyanazt teszitek, ha mások már nem hisznek nektek.

Látszik, ami látható, a tekinteten átható, látszik már, hiába bujkálna.

Szerencsét nem hozott neki sem, csak behatárolta alaposan, a patkó.

Hirtelen kinőnek, mintha már készen lennének, bizonyítottak volna.

Iskolázottság máshonnan, vagy most, a mások kultúráját nyomja,

hiszen nem erősítették meg benne, lenne neki is sajátja, sorsa, ah.

Így minden egyéb, fejlődik is, hol van, tisztán a csárdás, a jóakarat.

Akár meg is szokhatom, el is fogadom, ha nincs mit tennem ellene,

van az Isten, minden felszínre jön, fel kellene nőni ahhoz is, időben.

Ha nem törődsz azzal, ami szemmel láthatóan, nem működik jól, ah,

miért pont te kérdeznéd meg, miért nincs nagyobb figyelem ott, ahol

megsérülhetnek lelkileg a zsengék. Igen vakmerőek, körülöttük, ah.

Láthatóan van-e, ott, megelőzés, szinted alá kerülhetsz, kiben bízol.

Igen tudom, bizalom nélkül nem megy, ne magadból indulj ki, hallod,

érzed, látod, valami hajlítást vélsz felfedezni benne, kérdezzél rá, ah.

Vagy, az is ugyanazokra van bízva, mint minden más, hinnye már, ah.

Az alkalmazkodást megtanultam gyermekként, szerencsémre még

időben. Mit jelent a semmiből valami, a belső kontrollra figyelve élni.

Magyarországon maradtam, ide jöttek hozzám, megtisztelve azért,

amit a sok megtapasztalások által kaptam, sorsok, tanultak, okosak.

Megtanulni, senkitől sem tudtam, semmit, de megtiszteltetés volt,

 nem jött aszerint át, az  „Akadémián”, kitűnő megajánlottat,  kaptam.

Sok év után, a hivatásom a megelőzés, segítőként, összefüggésében.

„Magyarosan agyalósan” átláttam, megrajzoltam, ami összegződött.

Ahogy nőtt, a látogatók száma, különbözősége, Hazaszerető lettem.

A tudásomból meríteni, abból megélni, a lelkes, szíves, gondolkodó

énemet komolyan venni, a belső tartással, méltósággal együtt élni.

Nem akarni többet, sem jobbat, mint, ami jóért, már sokat tettem,

megjárna, amikor arra éppen szükségem lenne, meríthetnék belőle.

Ha a megmondó is tudná azt, a hétköznapokban közlekedve élne, ah.

Azon belül, amin belül lehet, teszem a dolgomat, gyakorlom a

hivatásomat, amin belül azt, az éppen aktuális megmondó ember,

behatárolva megenged. Ami éppen kényelmes neki, nem szeretne

fejlődni, tanulni, mert azt érzi, tud mindent. Jól legorombítja a

többieket, akkor a látszata az, hogy minden rendben van, ah.

Amikor meg, már nincs mit mondjanak, azt kifogásolva, hinnye.

Amit az anyáknak lenne fontos megtennie a gyermekeikért, azt nem

pótolhatja semmi más, ” vissza a szülők bugyrába, beszéljétek meg”.

Kölcsönös tiszteletre oktatás, nevelés, ez mindeneknek az alapja.

Hiszen látszik már, az nem elég, nem életszerű, ha alkalmanként,

sokan bólogatnak ahhoz, amit eldönt, anélkül, hogy tudná, jó-e az.

Tudok már, megtanultam jó korán, alázatban élni, a hétköznapokat

tapasztalva, nem szálldosni, se másoknak parancsolni, emberesedni.

Kellemetlen, ha tudom, látom, kihallom, milyen bátran, megengedi

magának azt, amivel tudnia kell, hogy sok embernek árthat az majd.

Látszik, nincs még az alázatnak a kezdete sem benne, elhiszi azt,

amit éppen láttatnak vele, még nem tudja, nincs is saját élete, ah.

Hagyja kikopni a belső kontrollját, mások szerint hall és lát, nem hiszi

el a belső tartása, méltósága, tapasztalata, a saját szintjére vinné, ah.

Aki csak teheti, fordít a sorsomon, mit tehetnék, hagyom, ezzel is,

gyakorlom, a hivatásomhoz az alázatom, látom a féket, megoldom.

Mivel kiírom, becsomagolom, a fogyaszthatóba úgy helyezem, nem

veszek el belőle, nem adok hozzá. A valóságot fogalmazom meg,

őszinte a szó, a határozottsága, fogyasztható, átmegy még időben.

Hallgat, nem beszél, egyedül dolgozza fel, amikor kimondom,

átmegy az, nem árt már senkinek, önmagának sem, hála Isten.

Felelős lennél hát, elsősorban magadért, s másokért akkor, ha látják,

hallják, megérzik, de a szavakat, nem találják, a megszólításodhoz.

Vannak akik vezetni születtek, generációsan hozzák a jeleit annak.

Vannak akik vezetők lesznek, anélkül, hogy felismernék, szolgáltatni

születtek, hogy megtanulják menet közben, alázattal élni könnyebb.

Az élet szép, ha gyakorolni tudod, az alázatot, az lesz mindenképp.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házban, vagy online, ha bárhol élsz most és olvasod a Világban, szeretettel nektek. Julamami