Megérezni…

2021.05.06.- 2016.05.06.

https://julamami.com

Mihez képest több,

vagy más,

éppen most,

ki lehet a napi aktuálisan hibás.

Mindenki hozott egy saját belső tartást,

az adja a gerincét, az emberi méltóságát.

Megtaláltam, az emberek tenyereiben, a,

csak a személyükről szóló sorstérképüket.

Tapasztalva tanulom az emberismeretet,

immáron 27. éve ennek, megtisztelnek,

azzal, hogy a tanácsaimért távolról is,

eljöttek az emberek, tíz éve Online is.

Megesett, hogy kezdetben,

 túl sokan jöttek.

Míg aztán,

kitudtam,

mondani,

az első,

kikínlódott nemet. Azóta,

már vannak akik hallják tőlem,

ne tessék jönni nem én vagyok,

az akihez tanácsért jönnie kellene.

Emberies nyelvnek neveztem el ezt,

ahogy írok, úgy is adom a tanácsot.

Fontos is lehetne figyelni arra,

hogy ott van a tenyerében,

minden embernek,

a sorsa kulcsa.

Ritkábban,

fordulna elő,

a megtagadás,

a kirekesztés is.

Ha ráébrednének,

tapasztalnák, tanulnák,

az emberek, gyermekek.

Bizony a családjukon belül is,

vannak még a jelek, s a csak rájuk jellemző,

generációs jeleik is, meg feladataik is.

Hiszen egyéniségünk,

tehetségünk,

saját sorsunk,

tekintetében is,

tisztulni, törleszteni jöttünk.

Én már megéltem, letörlesztettem,

amit a saját sorsommal hoztam bőven,

Online vagyok, hogy elérhető legyek.

Hiszen ma már tudom,

érte tegyél,

ne helyette,

a sarjaidnak is,

így lesz értelmes élete.

 

 

 

 

 

Kérlek, ne olvasd el,
ha nem szereted azt, ami másoknak a jó sorsáról is szól, a valóságról.

Amikor rájöttem, talán nem szenvedni születtem.

Mert vártam, csak vártam és nem kaptam,
meg a választ, szerettem volna,
megértsék, miért kérdezem azt,
annyira sokszor, hogy miért.

Várakoztam, hátha jön vissza is, abból,

amit sokáig csak adtam, csak

voltam, csak tettem.

A hivatásom lett.

Mindent, ami

szép és jó,

úgy gondoltam, az a

 jó, ami nekik, kényelmes.

Kiszolgáltam, amennyire csak

lehetett, meg, mégsem feleltem.

Legyen az így, meg úgy, nem változtak,

egyre nagyobb volt, a miért adta tennivalóm. Néha,

azt éreztem, leállok, mert nem bírom el.

Aztán, már nem várakoztam,
mentem tovább, abban amiben tudtam.
Na hiszen, mit is

tehettem volna, nem várhattam azt,

hogy értsék, nem akartak fejlődni és kész.

Nem tehettem, ha nem kérdezték meg, miért kerültek azokba a
helyzetekbe, a sorsuk nem érdekelte őket,
mellette a könnyűben, látszatra jól elvoltak.

Rákaptam, az írásnak az ízére, 2009. év óta, íme.

Hátha jó lesz valakiknek, valamire.

Adni születve, nem tehetek mást,

gyakorlom a belülről jövő,
a tehetségből lett, hivatásomat.

Nem vagyok más, csak egy egyszerű,

apró, pici, porszem, sokat törlesztettem.

Megcsináltam, a sorsomat, a generációs

feladataimat, s amikor egyre többet, tudtam,
azáltal szintet váltottam.
nem tehetek mást, mint várakozom,

hátha rájönnek, a fontosak, nekik is van sorsuk.

Generációs feladatuk is lenne, mindenkinek, még

idejében lenne fontos teljesíteni. Ne kerüljön majd,

 a következő generációjuk,
olyan helyzetbe, hogy már csak

elvárnák, megszokják,
hogy a jólétet számukra, biztosítsák.
Mert az volt a könnyebb, helyettük megoldani,
csak belehelyezni őket, a számukra kitaláltakba.
Minek fejlődnének, csak ismételnek,
benne a könnyűnek tűnőben, jól megélnek.

Ha a sorsodat másokra bízod,
megnézheted majd magadat, szerintük fogsz élni, ah.

Tervezni, magadért, magad szerint, teljesíteni,
az elvárásoknak az egyre lejjebb vivő, szintjén is.

A nagyemberek, a belső tartásuk szerint, az emberségüket megtartva,
a kontrollált tehetségük, a tudásuk, által is azok.
A nehézben, araszolva is haladnak, nem a könnyűben vannak,
azért naponta, gondolkodva, tesznek.

Megmaradni azt is jelenti, folyamatosan,
a saját életritmusunknak,

megfelelően, gondolkodva élni,
egészséges körforgásban, mozgásban, maradni.

Amit elindítottál, azt megcsinálni, közben is fejlődni,
szakaszokra bontani, a napi sikerélményt.

  Magadnak se ártani, s azáltal,
a legjobb tudásod szerint, megcsinálni.
Az a legapróbb is, legyen fontos, mert
egy idő után, az lehet, az értőknek, a lényeges.

Nem bántam meg, azt a sokat, amit grátisz, másokért tettem,
rájöttem, az a belső igényem, teljesíteni azt, amit étünk tettek.

Vissza adni, annak az előre vivő energiáját, mindazoknak,
akik éppen akkor kapták azt, amikor a legjobbkor jött számukra.
Mint ahogy, a nagyemberek, nem hagytak
cserben, hármunkat, a nagy bajban.
Aszerint cselekedtem, a megcsináltam érzést,
sokszor átélve, jól ismerem, hála Isten.
Bekerültem újra, az egyészséges körforgásba,
adtam, mert a nagy bajban, az emberségből mintát kaptam.

Nem ártok, se nem bántok, magamra is jól vigyázok,
használom az eszem.

Adnám tovább, a felhalmozódott tudásomat, a feltaláltamat.
Kölcsönös tisztelettel lenni,

egy egészséges körforgásért, adni tudni,
értő embert, várok, a vevőjeként.

Jó szerencsét, jó emberek, tisztelettel lenni,
emberileg is, arra beérve, szeretetet adni.

Amikor önmagamat, sokszor volt szükséges, meg és legyőzni,
hát nemcsak, az életkorom miatt, meg is emberesedtem.
Ne csodálkozz hát, ha a gyermeknek vélt, felnőttebb sok, az életkora
szerint már korossodónál. Hiszen, az előtte lévő generáció feladata is,
hárul rá, miközben a sajátját is, ha már ide született,
itt igyekezne, a Hazánkat is erősítve, teljesíteni.
Rájöttem, tisztelettel lenni, szeretetben élni, a munka becsülete által,
akár, naponta fejlődni, könnyebb.
Nem árt meg, akár, a napi szintű fejlődés nekem sem.
Így hát, gyakorlom a toleranciát és a tudásomhoz szükséges alázatot,
hogy ne vegyem megaláztatásnak,
ha egy nem fejlődő teszi oda, azt a ki ha ő nem, mondatot.

Heringes Árpádné, prevenciósként. Műhely, a megelőzésért ev.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami.

 

Látszik… 2021.05.03. – 2018.05.03.

Kérem a Hazámat, vegye meg azt, amit itt

találtam fel, ne tegye a fiókba a védjegyet.

Adja közre a tanulási lehetőséget, hinnye.

Adja ajándékként, az azt értő embereknek,

ami belső tartást adhatna az arra éretteknek.

Megélhetnék e tudás által a saját sorsukat, az

arra éretteknek, szoktam mondani az oktatás

során, no, lám, megjött a sorsodhoz az eszed.

Látszik ami látható, a tekinteten átható,

az igen és a nem között sokféle

szó lehet, odaillő is, hahó.

Úgy élni, hogy nincs

meg a bizalom,

na az nem

semmi,

hahó.

Időben

elköszönni,

ami nem való oda,

 nem erőltetni, hahó.

Az embereket, tisztelet

hiányosan terelgetni, rajtuk

gyakorolni, amit nem tudhat,

úgy megélni mintha tudna, hahó.

Örülök, amikor látom, hogy védik

az állatokat, a természetet, ideje

lenne, kicsit késő is tán, védeni az

emberieseket, intelligenseket, ah.

Az okosakat, szaktudást bírókat,

a szorgalmasakat, tisztelettel és

becsülettel tevőket. Alázatosan

a sorsukat tudomásul vevőket,

nem ártó, nem bántóan élőket.

A saját sorsukat és generációsan

is törleszteni igyekvőket, hinnye.

Ha nem igyekeznek megbecsülni

a sok jóravalót, emberi sokaságot.

Helyettük csak olyanok maradnak,

akik mindent felelőtlenül kitalálnak,

a felelősség alól simán kibújnak, ah.

Beviszik a gyakorlatba, arra terelik,

a rendes embereket, mivel nem is

feltételeznék, hogy becsapják őket.

Hiszen ők maguk nem csinálnának

olyat, ami tudják, ártna a többinek.

Fejlődnek, tanulnak, a minőséget

adva, a saját igényességük

szerint gyakorolják a

hivatásukat, hahó.

Ha olyan nagy,

hatalmasnak

tartják, ah

magukat,

hallgatják,

meglesik, mit,

hogyan csinálnak

a többiek. Azt meg

nem is sejtik, hogy

mennyire, terheli az

ő lelkiismeretüket, ah.

Mivel nem természetes

az egyik sem, a műsor az

sem lesz természetes, hinnye.

Ingyen cirkusz, két személyre.

Amit teszel magadért, az lehet,

hogy másoknak is jólesne, amit

teszel mások ellen, az a tied is lesz.

Jól gondold meg mit is kívánsz, mert

te is abban fogsz ám élni, hinnye, ah.

Mert dolgozik a lelkiismeret, akkor is,

 ha nem is sejted, érted van ellened, ah.

Megelőzés a végzettségem, a hivatásom,

adnám át, az oktatási részét, tanítanám be.

Az arra érdemeseket, hogy a nevelésben legyen,

egy ilyen újszerű is, ami, működik, természetesen.

A belső kontroll megerősödik, egészségesen általa.

Magyarországra jöttek, itt tiszteltek meg az emberek,

abból lett a tudásom, a tenyerét meg mindenki magával

hordja, ideje lenne megtanulni leolvasni, ami csak az övé.

Nem mindegy milyen élménnyel megy innen az érkező haza.

 Egy Haza ez csak egy, tudás élményt visz-e, vagy kipiheni azt,

 amit otthon, esetleg nem tenne, felszabadulva tán idegenben.

Általános műveltséget növelő”Tenyérolvasó”, jósnőnek hívtak,

rögtön az elején, sorsolvasó, a végzettségem, megmaradt az,

bennem, a sorsolvasásig, immár a 24. év alatt fel is fejlődtem.

Megtisztelő az érkezése azoknak, akik valószínűleg másképp

soha, sehol nem ismernének meg, itt meg megkérem őket,

ne mutatkozzanak be, ez is érdekessége, mindezeknek.

Jól bevált, minden kint marad, csak a lelkük térképe

az ami fontos, ahhoz értek, leolvasom a sorsukat.

Jó néhány év elteltével találkozunk újra, ha már

körbeért az, amivel megtiszteltek, leolvastam.

Van akinek már mondom, kérem szépen, hogy

jövök én ahhoz, hogy tanácsot adjak abban.

A 20 órás tréningnek nevezettem tanulását

 ajánlom, nincs belőle több, csak ez az egy.

Magam találtam fel,  egyedül oktatom és

nevelek általa, nem tanítottam meg senki

másnak. Pedig jól jönne a családokban is.

legalább egy ember, tanácsadónak, ah.

S azután, már nem nagyon találkozunk.

Amiért addig ide érkezett, a belső tartása

rendben. Az életérzése a helyén, a tudás,

benne, miért is jönne, néha egy igazoló

jóízű beszélgetéssel megtisztelnek online.

Értő társaság lettek köszönöm az Istennek.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.

Julamami

Ne árts, se ne bánts, magadra is vigyázz,

téged sem, pótolhat ám, senki más.

Jól gondold meg, mit kívánsz, mert

abban fogunk mi mindannyian élni,

önmagunkhoz képest, vegetálni.

Ah, ha nem látja át mindazt,

amit felvállalt, csak azt

nyomja, ami jó neki.

A többiek mind,

a szintjük alatt,

tanulnak megélni.

Ha egy dologban el

is érte, a “legjét”, hát

ne gondolja azt, hogy

ő, mindenhez, jól ért.

Bocsánat, bocsánat.

Prevenciós vagyok,

hivatást gyakorlok.

Kinek, mennyire,,

könnyű,

másnak,

mennyivel

nehezebb az

élete. Ha nem

látja át, az aki,

felvállalja, vagy

a feladatának

érzi, mindazt.

Vagy, előre ki

van találva az

is, ki lesz az.

Akinek,

meg kell

szenvednie,

ha maradna ő,

 a szülőhelyén, ah.

Pedig nem  terveztek

vele, senki sem, hiszen,

valami, amiből csak egy.

Nincs kihez hasonlítani,

sikereket él meg, annak

ellenére, hogy sokszorosan

hátrányos a helyzete, ahol él.

Ha valaki átlátja, meglepődik,

hogy lehet ennyi tolerancia, ah.

Azért gyakorolhatom így, ezt a

hivatást, a magaménak tudva,

mert erre születtem, hinnye.

Alázat, alázattal fűszerezve.

Menni, vagy maradni, ez itt,

a nagy kérdés, évekkel

ezelőtt, lett volna

lehetőségem,

külföldre

költözni.

Nagy

család

vagyunk,

leszavaztak,

generációs ház,

ez a Hergál Ház.

Maradtam hát,

szeretem őket,

nem okoznék,

semmi olyat,

ami ártana.

Ment tovább,

a sikertelenségbe

futottam bele, csak itt.

Amit akkor át kellett éljünk,

nem kívánnám senkinek se.

Mindazok után, egyáltalán

nem jöttek, a helyiek ide.

Tudtam valami durva az,

ami épp karaktert bont.

Nem fogadták el, hogy

generációsan vendéglős

múlttal, a mentes helyet

alkotva, bontakoztassuk

ki és hozzuk össze azt,

az ismertségemmel.

Küzdöttünk ahogy,

csak lehetett, ah.

Elfogadtam, az én,

szeretteim döntését,

fogadjak szót oda, ahol,

itt, a döntések szava.

Vége lett, ah be

kellett zárni.

Most éppen,

másodszorra,

nincs ennek, a

körzetnek, olyan

azt betöltője, akihez

fordulni is lehetne, ah.

Most már olyan sem, ah,

aki eddig, megcsinálta,

amit csak lehetett.

Mennyit bír el egy

ember, hány óra

van egy napban.

Emberies-e, az

aki felvállalja,

vagy csak, jól

ki van találva.

Amikor eldöntik,

figyelembe kell-e,

mindezeket venni, ah.

Sokszorosan hátrányos

helyzetben élve, nehezebb,

itt élni, mint bárki, kívülről,

látná, vagy gondolná, hinnye.

Nincs kihez fordulni, azzal,

ami a hátrányokat okozza.

Tessék kipróbálni kérem

szépen, milyen élni itt,

kisemberként, hinnye.

Mély tiszteletem,

akkor,  ha van

hova és kinek.

Meghajlok én,

bárki nagysága

előtt, nekem az

a hivatásom is.

Viszont, ha a

saját sikeres

életemet

nézem,

nagy, az Isten kegye,

ah.

Összefüggésében

látva, kerül a helyére az,

látom, érzem, gondolkodom.

A megoldás, hogy maradjak-e

csendben, húzzam meg magam,

továbbra is és szépen csendben,

mumifikálódjak, a sikereimben.

Viszont generációsan, fejlődési

lehetőségeink itt nincsenek, ah.

Nem lettem, tenger gazdag, így,

nincsen hallható szavam sem.

A hivatásom a megelőzés, nem

tartozom hát, sem ide, se oda.

Tartozom a megtisztelőkhöz,

online, vagy az érkezőkhöz,

akkor, pont és éppen, oda,

Azt mondta valaki, amikor

elkezdtem itt gyakorolni

a hivatásomat, hogy

én nem is létezem.

Tehát, nem kell,,

foglalkozni,

törődni,

velem.

Tettem

a dolgom,

egynaposan már,

kiszaladt, a Tenyérolvasó

létezésem a Világba.

Nem volt szükség a

hirdetésre, jöttek,

megtiszteltek.

Az első évek

meghoztak,

  sokakat,

24. éve,

akik,

tudják,

azt, miért

jönnek el ide.

Azt is hallottam,

ahhoz méltóan, az Istentől,

kegyelmet kapott,

“Júlia”, tudja-e.

Mondtam,

ah, maradjunk

csendben, mert

nem  szeretném,

ha tudnának róla.
Annyi igy is a gátló és az irigyem.

Az első években,

megkaptam ehhez,

mindent, a Hazám

“nagy falujában”.

Tettem a dolgom,

egyre több ember

ismert meg, egyre

több lehetőséget

adott, az Isten.

Ah, kényesen

figyeltem,

arra, hogy

az igen szűk,

határaimat,

betartsam.
A túlzások adta lehetőségeket, kerüljem el.

Itt vagyok,

maradtam,

lassan fel is

készülnék,

az öregségre.

Ahogy látom,

nem minőségi

az, ami itt rám

várna.
Hiszen azt mondta valaki,
én nem is létezem,
mert nem tudtak,
besorolni sehova. ah.

Ez a város, az én

szülőhelyem, lakóhelyem.

Kitartottam itt,

minden nehéz

rám rakottban.

Erős nyomást

gyakoroltak

ránk itt, akik

csak tudtak, ah.

Azzal haladtak.

Remélem már,

fejlődtek sokat,

boldogulnak is,

úgy talán tovább,

nem gátolnak, ah.

Itt, hamarosan,

megtörténik,

a változás is.

Lehetne, hogy

több hátrányom

ne legyen, ah abból,

hogy ide születtem.

Nem tudnám már ilyen

minőségben gyakorolni,

a hivatásomat se, ha nem

lenne bennem elég alázat, ah.

Nem kaptam még egyszer sem,

felkérést, tartsak “Tenyérolvasó

tréninget” itt, a születési helyemen.

Vagy előadást, a családokért, hinnye.

Amikor eloszlatva, a kétségeimet, én

magam kezdeményezni próbáltam, ah.

Nem juthatott el tán a többiekhez, vagy

nem volt rá, igénye se, sem érdeklődése,

csak két embernek. A szervezőnek és

egy fotósnak, aki gondolta, talán lesz

mit fotóznia, régen ahhoz volt szokva.

Köszönöm nekik, ah, felvállalták így is.

Az amit feltaláltam egyedi, nincs belőle

több se, mások lehet örülnének, hogyha,

lakna náluk, egy ilyen ember. Hiszen ide

 tervezhetnének, hosszabb időre, hinnye.

Igénybe vennének szállásokat az oktatás,

idejére, a többi időt, kirándulásokkal, jó

étkekkel ötvözve, nevesítve a városunkat,

a látványosságokat, ilyen módon is, ah.

Húsz órás a betanít6, oktatás, nevelés,

azoknak, akik igényesek, már erre is.

Más szemszögből is látva, utána, a

világukat, a Világot, a szintjükön élik.

Egy emberies döntőn, múlik, minden,

aki tudja, fejlődni, fontos mindenkinek.

Nyitott a világom, itt és így élek, látható.

Olyan mintha megfogott volna, egy vasmarok,

aki nem engedi a saját szülőhelyemen, magamhoz

méltó, minőségben megélni, a sorsomat, sikereimet.

Tudom, nemcsak egyedül vagyok ezzel- e Hazánkban.

Nekem az a dolgom, hogy felvállaljam, mindazt, amit,

eltervezek, összefüggésében megcsinálok, így is, ah.

Hiába minden, nem tudok, együtt gondolkodni és

bocsánatot is kérek, rögvest. Senki olyannal, aki

nem látja át, összefüggésében az egészet. Úgy,

hogy a maga szintjén, lehetőleg mindenkinek,

meglegyen a megfelelő életminősége. Ahhoz,

hogy önmaga szerint és generációsan is, itt

kiteljesedhessen, ne kelljen költöznie.

Otthon vagy, amikor a kicsiben már

látod magadat, nem mentél sehova,

a Világ mégis ott van nálad, hinnye.

Tisztelet és szerencse, s szeretet is,

legyen, bőven a zsebedben, hogy ne

szűkölködj, ha adnod lehetne, hinnye.

Amit teszel a többiekért, önmagadról is szól.

Egy Haza ez csak egy, ha mindannyian ide bele,

tehetnénk, a tehetségünknek gyümölcseit mind,

rólunk is szólna, nemcsak néhányukról, azt a.

Heringes Árpádné, prevenciósként. Műhely, a megelőzésért ev. Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

Szeretettel a Julamami

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kellemes időtöltést kívánok

megérdemelten,

jöjjön a szép meg

 a jó, mindazoknak,

akik azért már rég,

mindent megtettek.

Saját sorsukban élnek,

generációsan teljesítenek,

nem ugrálnak fölöslegesen,

meglépik a lépcsőfokokat.

Tudják miért odalépnek,

a sorsukat is teljesítik.

Közben nem ártottak,

nem bántottak, csak

azért, hogy ők még

gyorsabban

haladhassanak.

Ami mindenkié

azt nem birtokolják,

örülnek annak ha valaki

haladni képes itt és most.

Ha sietve lépkednek, túl

 mennének önmagukon,

nem éreznék meg, az

 élet jó ritmusát.

Ami nem lehet

más mint a siker,

az a fajta, amitől

felemelkedik ő,

nem nagymenő,

de érdemeiért

jól értékelhető.

Az emberies erő, a

 tisztelet jól szerethető,

összetetten erős erő az,

 egyszerűen nagyszerű.

Minden hiába, ha az

másoktól elvéve,

kiszemezgetve a

mások tudása, az

 övékké nem lesz.

Mást nem tudnak

tisztelni, magukat

meg ugyan hogyan.

Hiszen a fokozatok

nélkül, az csak üres.

Nevetségessé teszik

magukat, visszájára

fordíthatja az élet.

Hiszen, felszínen

van minden ami

jól láthatóvá

válva, már a

minőségüket

megalapozva,

meg is hozta.

Ha nem látja,

tapos is rajta,

ki sem hallja,

nem érzi meg,

hiszen a nagy

jólétben neki

gondolkodni

ugyan minek.

Mindent látnak

viszont akiket ő

nem a minőségük

után csak fizetgeti.

A jelenből múlt lesz

 és azt most alapozza

meg, tán nem gondol

azzal, abban fog élni.

Nem lehet azt majd,

mint a nagykabátot

levenni, eltenni.

 Mindenkinek

kívánok most,

jó egészséget, szeretetet,

boldogulás általi boldogságot,

mint megmaradó alapját is annak,

amire építhető a jövőkép, a jó holnap.

Alapban van miért tisztelni azt, akit

előretoltak, van a sorsához alázata.

Ahol az értékesek megmutatkoznak,

oda sietve érkeznek a lelkecskék,

mert az élet ott szép lehet, nem

hozzáértés nélkül mondják

meg ki mit tehet, ki meg

csak a semmiben élhet.

Láthatóak a tehetségek,

válogathatók a lehetőségek,

hiszen aki felvállalta tudja azt,

az élet akkor már szép, ha a lélek

megnyugtatóan adja a csendzenét.

Emberiesen kívánok jó szerencsét,

mindenkinek aki érti már az életét,

ami a generációs feladata, a sorsa is.

Heringes Árpádné, prevenciósként. Műhely, a megelőzésért ev. Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból írok, szeretettel.

Megelőzésben végzem a feladatomat,

42 évesen rájöttem, az a dolgom,

hogy adjak belőle oda, ahol nincsen,

azt ami bennem van

bőségesen. A megelőzés lehetőségét, felismerem, így

születtem, sok – sok, tapasztalat után, prevenciós lettem.

Sokszor

voltam a

 megértés

hiányától

sokaktól

igen távol.

Amikor azt is

megpróbáltam

megmagyarázni

amit nem lehet,

boldogtalannak

éreztem magam.

Amikor rájöttem

mégis csak velem

van a gond abban,

 ne várjak, adjak.

Így felszabadultam,

a nyomasztó érzések

már nem voltak rajtam.

Megtanultam mindent

egyedül oldjak meg,

nincs segítségem,

az én dolgom ez.

Miután már jó

alaposan és

sokat vártam,

mások kényelmét

kiszolgáltam, tudtam.

Nem a saját életemnek

a kovácsának születtem.

Hát párhuzamosan azon

igyekeztem, hogy én is

jól érezzem magam

a bőrömben, a siker

magától jött, soha

nem terveztem.

Megismerve a

saját sorsomat,

tudtam honnan

jöttem, merre az

előre nekem, hol

van az amivel saját

magamnak tartozom,

 mit adjak generációsan.

Miközben fejlődtem, lett

ellenségem elég rendesen,

nem értették, hogy lehet az,

hogy nincs túlzó pénzem és

mégis boldogulok az életben.

Mások meg nem törődtek a

köztünk lévő  nagy különbség,

nem tartotta vissza őket, jöttek.

Igen, fontos volt, hogy én magam

csináljam meg, hiszen tudtam,

az amit látok a tenyeremben,

az a sorsom, csináljam meg.

Amikor kaptam a jeleket rá,

megtanultam azt, amit addig

nem tudtam, azt nem hoztam.

Bepótoltam a hiányosságaimat,

mert egyedül voltam mindenhez,

nem értették, mit miért, így csak

kritikusokat kaptam, igen sokat.

Nem magyarázkodtam hát,

inkább továbbhaladtam.

Az emberektől sokat kaptam,

azzal, hogy megtiszteltek, s adtam

a tudásomból, éppen azt ami ott helyes.

Elértem odáig, hogy el kell gondolkodnom,

hogyan tovább, mert nem hoztam és nem

tanulhattam meg se, nem volt kitől, a pénz

fontosságát, csak a “nincsből” teremteni.

Hát tanulom, beosztani és összerendezni.

Rájöttem időközben arra, ha a nyugdíjam,

 44.200.-Ft lett, akkor ők besorolnak vele

 valahová, azzal, a számok világában egy

nagyon alacsony szintű jelzés valamire.

Honnan tudnák, az évek száma mögött

ki van, milyen sorsot hozott, vannak-e

ott gátak, vagy megoldják-e helyette azt.

Meg lehetne tanulni ezt legalább azoknak,

akik ott a számokkal foglalkoznak csak, hogy

ne úgy nézzenek bennünket, mint egy halmazt.

Három éve annak, már beértünk a jó energiákba.

Ugye nem álom marad csak, hogy az emberekhez

kellene mindennek itt is igazodnia, ez a Haza.

Miért is, nincsenek ott olyanok is, akik a

hétköznapi életüket gyakorolják még,

nemcsak kiszolgálva osszák az igét.

Arra mindenkinek figyelnie kellene,

hogy a legnagyobb magasságokba érve

is minden körülmények között maradjon

emberies, tudjon a hivatásából ő megélni.

Neki kell intézni, hiszen más nem értheti.

Emberies maradtam, de emberismerő

lettem, feltaláltam a jeleket, amiket

ha tudnák az emberek, jók lennének.

S megtanulnának mindent, amit nem

hoztak mint tudást, azon igyekeznének.

Ezeket naponta gyakorlom, de azt tudom,

hogy nemcsak ennyit ér az én életem, nem

eszerint fogok élni, hiszen, miért fékezne le

a Hazám engem, én már az Istent ismerem.

Hiszek abban, hogy meg tudom csinálni azt

is amihez addig nem értettem, megtanulom.

Összeért hát ez a feltalált tudásom, ami már

bebizonyítottan van sok éve, hogy nem véletlenül,

ajánlották meg a “kitűnő, nemzetközi prevenciós”,

és még sokféle felsorolását azoknak, amihez értek.

Bizonyítottam, sok tízezer ember tisztelt már meg,

nem várom az egyetértésüket, eladnám, vegyék meg.

Ezen tudások által teszem a dolgomat, végzem az én

szeretett munkámat, nap mint nap, hol személyesen,

hol meg az online Világban, nekem a sorsom az életem.

Most azon vagyok, hogy megoldják ők is, akiknek az

a feladata, hogy ezeket megoldja, ha én feltaláltam.

Ami a Hazánkban jól jönne mint tudásforma, egyedi

nem tudja más, csak én magam, oktatok, nevelek.

Valamit, amit a Hazámban az embereknek fontos

lenne tudnia, hiszen ide jöttek, ide hozták a tudást,

azok akik megtiszteltek és a tanácsomért eljöttek.

Vegyék meg a Különös oktatás, nevelés, Julamami

védjegyet és teremtsenek olyan helyzeteket, ahol

oktatni tudom azt amit feltaláltam, már bizonyítottan,

hogy az tartást, méltóságot ad azzal, hogy felismerik az

emberek is önmagukban a jót, a tehetségükre rájönnek.

Minőségi emberekké válnak, mire megtanulják a 20 óra,

éppen elég arra, hogy azt ami szétcsúszott, összerakjuk.

A többit intézik belülről, lelkesen, szívesen, gondolkodva.

Ne kallódjon el ez, amit az Isten itt Magyarországon adott,

itt van rá szüksége az emberek egy részének, hogy tudják

irányítani a saját életüket és adjanak tanácsot a családnak.

66 éves vagyok, 6 éve próbálom tudatosítani, hátha talán

van valaki aki érdemben, tájékoztatja azokat, akiknek ez

a feladata, hogy tudjanak róla, mi van itt a Hazájukban.

Van az emberieseknek is saját sorsa, nem lehetnek ők

se kiszolgáltatva, azoknak, akik nem értik még mit

vállaltak fel, amikor az emberek felett terveznek.

Ma, A Munka Ünnepén a Munkám Gyümölcséről

írok most, eladnám és betanítanék sokakat, akik

erre alkalmasak, neveljenek ők vele tovább,

hogy ingyenes legyen az oktatása már ennek.

Ne az én vállamat nyomja fölöslegesen ez már,

adhassam tovább, érdemben én is gyarapodjak.

Megemelhetné az emberek lelkét, a szívét és a

gondolataikat, jövőképeket láthatnának a

saját sorsukra, a családjukra vonatkozóan.

Tartásos ember lett belőlem, látom, érzem,

kihallom, oda nem fordulok, ahol mindezek

nincsenek alapban se meg, hiszen nem vennék

komolyan, amit már tudniuk kellene olyan régen.

A Sorsom mások kezébe került, a lehetőségeimre

várok, újra és megint, ha ez így is működhetne, akkor

tán 150 évesre lennénk, mi emberek megtervezve.

Legyen időnk kivárni, amíg mások felfogják végre,

mi az amit felvállaltak, miért kell azonosulnunk

azokkal is, akiket eltartottak, vagy nem is

dolgoztak, alkottak, még soha életükben.

Nem a tehetségüket élik a hivatásukban,

csak betöltenek valami fontosat, épp ott.

Látni azokat, akik a hivatásukban tesznek,

eredményesek, önmaguknak megfelelően és,

 nem erőltetettek, nem mások mondják azt meg,

lelkesen, szívesen, emberiesen gondolkodnak.

Az én vagyonom a tudásom lett, hát

vegyék meg és legyen hasznomra,

élhessem a minőségi életemet és

az egyszerűben is nagyszerűen,

megdolgoztam,  megérdemlem.

Hasznos legyen azoknak, akik adják

át a Hazánknak, az emberieseknek,

hogy oktathassák vele a többieket.

Ismerhessék meg a saját Sorsaikat

az emberiesek, hogy így tervezzék

az életüknek minden részletét meg.

Felismerhessék, hogy generációsan

vannak fontos tennivalóik, akkor is

ha az semmitmondónak tűnik.

S tán visszafordulhatna, ami

a visszáján van, túl régóta,

a sorsok valahol kallódva.
Ha az Isten velem,
velünk,
hát kicsoda ellenem, ellenünk.

Heringes Árpádné, prevenciósként.
Műhely, a megelőzésért ev. Magyarországról, Pakson

 a Hergál Házból.

Szeretettel a Julamami.