Nekem zsíroskenyér, mert lilahagymával szeretem. 2011.04.13. https://julamami.com

Nekem zsíroskenyér, mert lilahagymával szeretem.
A kaviárt szívesen eszed, tán az megjár neked.
Neked az elv, az ügy, nekem az emberek mosolygós szeme.
Nekem szerény élet, néha csoda, hogy élek.
Neked mindent lehet.
Na mi a különbség,
kihiszi vagy kiviszi.
Ezt agyald ki.
Hidd el semmi.
Aszerint szeretsz élni,
én eszerint az egyszerűben élek.
Élem a generációs törlesztésemet, gondolom,
nem irigyled az életemet.
Jómagam az irigységet, köszönöm Istenem,
már régóta nem is ismerem.
Egy emberként születtünk,
magunk szerint élünk.
Sírunk, nevetünk,
remélünk,
önmagunk szerint,
van rajtunk a fékünk.
Mikor, hogy többlettel,
vagy hiánnyal élünk.
Ha eljön az ideje előbbre lépünk.
A lábunk ugyanazt a földet éri.
Talán ugyanazon Istent,
hiszi, vagy féli.
Ah, hát miért kell,
óriás különbségeknek lenni.
Miért nem lehet,
tisztelettel, a jóban és a szépben,
adok – kapokban, jó minőségben élni.
Nem szabad a szeretettől félni.
Ne kelljen a jólétet csak remélni.
Érthető, ha nem tesz érte.
Ah, ha mindent megtesz érte,
ugyan miért ne.
Amikor megláttam,
hogyan függ össze a generációs jelekkel,
a jelen életük az embereknek,
hát nagy levegőt vettem a felismerésem hatására.
Mindenki a saját idejében tudja meg, hogy a csoda
ott van benne, amit úgy hívnak, hogy a saját tehetsége.
Számomra megadatott, hogy idejében felismerjem, a tehetségemet,
később diplomáztam le, amikor már a gyakorlat azt mutatta, hogy tömegnek
számítóan sok ember tisztelt meg, az akkori tudásomért. Ami a
tehetségem által lett a hivatásommá, ami, 30. évében van éppen most, 2024.évben. Nem
adom fel, kivárom az idejét annak, hogy oktatni tudjam mindazt, amit feltaláltam
és a jó és a kitűnő szinteken, azoknak a szintnek megfelelő minőségben működik 2010. év óta.
Győzz meg, legyőzni könnyű engem, nem harcolok se ellened, sem melletted, azt ha éppen úgy érzed,
hát tán neked magadért szükséges, előbb önmagadat meggyőzve tenned. Nem tartozom se ide, sem oda, tartozom az engem
megtisztelő, az oktatásomért bejelentkezőhöz és akkor éppen oda. Heringes Árpádné prevenciós.
Műhely, a megelőzésért ev. Paksról a Hergál Házból, szeretettel a julamami védjegy.

Pakson születtem, ez itt a születési helyem, a Hazám nekem is.
magyarul dobban a szívem, magyar a lelkiismeretem,
a szakmai szintemet itt és az online világában értem el.

2024.05.04. Jobb ha előbb,
mint később tudja meg mindenki,
a csoda ott van
benne, hozta azt a tehetségével.

Nem csupán abban amiben él, hiszen
felszínre jön a saját sorsa és ha van,
generációs feladata. Számára hasznos az, ha
mindazokat meg is oldja.

Ne menjen tovább az úgy, hogy nincs elvégezve,
időben felelősséggel és megy tovább a következőkre,
rávetülve, már mint a számukra nehéz teher.

Sokan még szégyenlik, hogy jó embernek születtek, hiszen a
többiek velük szemben megalázóan viselkednek. Hiányzik a kölcsönös tisztelet,
oktatnám, ha lenne rá igénye, akkor már be is érett arra emberileg.

Jó emberként ha tisztelni tudjátok önmagatokat és tisztának maradni igyekeztek,
szeretettel lesz tele az emberek felé a szívetek.
Eljön annak is az ideje, amikor nem szégyenlitek azt, tán a saját időtőkben majd,
fel is vállalhatjátok,
hogy a jót és szépet hoztátok
a tehetségetekkel, hát igyekeztek idejében, hogy még beleférjen a megelőzésbe.

2024.08.12. Ha már ezt rakta valaki első oldalnak, belenyúlva a szerkesztésembe, átrendezte a webtenyer honlapomat, helyettem, bár nem kértem rá egyáltalán és senkit sem. Csak nem, hogy ott tartunk, ami az övé ahhoz másnak semmi köze, tán maguk között, élelmesnek, megteheti már, a julamami védjegyet semmibe vegye, és amit csak akar, tán már mindent magának gyűjt be.

Ah, ha minden mások szerint történik velem, akkor mikor érem el a sikeres szintemet annyira, hogy a feltaláltam szerinti bevételemet azzal meg is kereshetem.

Annyit ami a jó életminőségemet biztosítja, aminek az összegével, a saját hivatásom gyakorlásával, keresem meg a jó életminőségemhez szükséges pénzt és én magam szerint, tarthatom el magamat.

Megtartva azt a jó érzést, sikert, ami az emberséges belső tartásomhoz fontos megélés, ami az egészséges egyensúlyomban tart, a napi hivatásom gyakorlása adja, az is lényeges számomra.

Ah, hiszen a sorsomat élem, ha a nagyon sűrűn változtatásaik maitt, nem raknak újabbakat, akkor megcsináltam a generációs feladataimat.

Így hát, tartásos asszonyként nekem fontos, hogy az egyszerűben is nagyszerűen éljek, a racionális oldalamhoz tartozó énemnek, naponta szükséges lenne, a feltaláltam adta, sikerélményre, az emberi méltóságom megtartása miatt.

Megdolgozom érte, a legjobb tudásomat adva, a toleranciát akkor éppen, ott gyakorolva, hogy nyugodt lelkiismerettel örüljek, a tiszteletdíjamként, megérkező pénznek, amit a magaménak tudhatok.

Ah, az aprópénzes nyugdíjamhoz kiegészítésként jön, úgy, hogy a találmányom által, a bejelentkező személyére szabva oktatom.

S mindent a legjobb tudásom szintjén adom át, a saját szintjéhez igazodom, hát megdolgozom érte alaposan, a gyakorlat az, hogy számára is hasznos, életszerű a következménye annak.

Most éppen 73. az életévemet élem, szerintem, éppen itt az ideje, hogy valaki aki érti már az embereket, van emberismerete mert a tehetségével azt hozta, tán eljutott oda, hogy lenne mit befektetnie, hát íme itt egy, már tömegnek számítóan sok ember által több éve hitelesített, oktatási forma.

Magam találtam fel, egy napon rajzoltam meg, az összefüggésében látást adja, az oktatásomra bejelentkező és az azt el is végzőnek. Ki mit tud felfogni az oktatásom közben, a szintjének megfelelő az, amit át tudok tudásként adni, az a gyakorlatban bevált és bizonyítottan, jó minőségben oktatható.

Amit szívesen megtanítanék, számukra, akik a szakmájuk mellé tanulnák meg, az idei, a 30. év, a gyakorlatból lett az elmélete annak amit oktatok, azt mutatja, hogy megtanulható a gondolkodóknak.

Heringes Árpádné prevenciós. Műhely, a megelőzésért ev.
Paksról a Hergál Házból, szeretettel a julamami védjegy.

Tiszteletem. 2016.08.21. https://julamami.com

Általános műveltséget növelő /Tenyérolvasó/.Online

Apámtól tanultam,

ne legyen harag

bennem,

rájöttem,

igazat szólt ő,

jól tudta, tőle

tanultam meg,

hogyan tegyem,

adjak tiszteletet.

Hát magamból így

én életre szólóan,

ki is neveltem, a

 megsértődést.

Azóta ha mégis

akadna olyan,

felgyűlni nem

hagyom, inkább

kimondom azt.

Na nem úgy ám,

ahogy lehet,

leginkább csak

úgy ahogy szabad.

S vannak kivételek.

Az emberismeret

 alázatot is adott,

már ismerhetek

több megoldást,

rajzosan oktatom.

Online,  tőlem

megtanulhatod.

Ez az év arra

való leginkább,

hogy kommunikálj,

kommunikálj és még

többet kommunikáljál.

Mondjad el, mond ki,

hogy mi az ami fáj.

Keresd a megoldást.

Kérjél segítséget a

hozzáértőktől, de

előtte kontrolláld,

mellé ne nyúlkálj.

Megtévesztően jól

használják a hiteles

és értők mondatait,

nem kérdezik viszik.

A jól kommunikáló,

nem tévesztendő

össze azzal sem, ha

valaki bizalmaskodó.

Tisztelettel lenni, a

 többi ember felé,

az még hitelessé,

divattá is válhatna, ah,

na az, milyen jó is lenne.

Ha biztos lehetnél abban,

hogy amit mond

az úgy is van,

ha van egy

érzésed rá,

kontrolláljad.

Intelligensnek

látod, jó a szerepe,

fel sem tételezed,

miért is lehetne hamis.

Megkörnyékez téged valaki

arra utaló jelek,

 előzmények nélkül,

önmagát másnak mutatja,

veled elhiteti és jól be is csap.

Van egy belső kontrollunk

mindannyiunknak,

azzal születtünk.

A felnövésünk

során, vannak

akikből kinevelik,

vannak akik más utat

választva veszítik el,

az érzékenységüket.

Pedig milyen könnyen

kontrollálható lenne

minden, ami eltér

az egyenestől.

Voltam már úgy,

hogy azt

mondtam,

hagyom ám,

hogy gügyét

csináljanak

belőlem.

Akkor nem

jelzem azt

a történés

közben, de

mielőtt még

belebonyolódna,

én szólok neki róla.

Magamat nevelve,

maradtam

lélekben

olyan,

mint

ahogy

születtem,

a sok ember

által is érzékeny.

Örülsz valaminek,

talán éppen az,

a pillanat az,

amikor

észre

sem

veszed,

belekerülsz

egy olyan,

számodra

kezelhetetlen

helyzetbe,

amibe

éppen

akkor

vittek

bele.

Ijedt

leszel,

nem

tudod

mit is

kezdjél

benne.

Mivel

teljesen

idegen

tőled az

a helyzet,

nem tudsz

mit tenni, még

 gondolkodni se igen.

Szükséged lenne,

az átlátó, kihalló,

megérző, gondolkodó

énedre, azzal születtünk.

Fel lehet eleveníteni azt,

amit hoztál, jót tenne neked.

Emberi nyelvnek neveztem el,

 ez a Különös Oktatás, Nevelés,

Online, nagyon alapos agytorna.

Szombati napra bejelentkezéssel,

 ha egyedül szeretnél az oktatásomon

Online lenni, azt a megbeszélt időpontban.

úgy 20 órában gyakorolhatod, előhozod azt,

a rálátást, a kihallást és  megérzést,

amit akkor hoztál amikor,

te megszülettél.

Az oktatáson,

a rajzaimon

gyakorlod,

s akkor már,

azon a jó

szinten

éled az

életed.

Majd, a

20 óra után

válik az a

sajátoddá és

  az általad

érintetteknek

is a hasznossá.

A jó energiákban

vagyunk már

szerintem,

 a 8. éve,

átfordultunk.

 Észre sem veszed,

hogy minden, ami,

előtte működött,

megváltozott.

A hamiskás

érződik, az

már látszik,

ki is hallik.

Ott hagyod

a lenyomatod.

A múlt elmúlt,

érezd jól magad

most,

ne

odázd

el azt,

ami jót,

a mai nap

adhatott.

Boldogulni

tanulj meg,

akkor is,

amikor

hirtelen

jön a

változás.

Gyorsan

pörög a

Világ.

Éld át a sok

jó és kevésbé

értékelhető

pillanatokat.

Boldognak

lenni

azért

tenni, a

kifinomult,

sokat megéltek,

bölcs állapota. Azt

 talán életed derekán

majd megkaphatod.

Boldogulni tanulj.

Ne siettesd a

 felnövésben,

a gyermekeket,

elveszíthetik,

a gondtalan

éveiket, ami

megjár minden

ide születettnek.

Jó egészséget kívánok.

Édes Hazánk Csodaszép,

kérlek ne menj még, hiszen

a széppel, a jóval, amit ide

teremtettünk, nekünk

még meg sem jöttél.

[caption id="attachment_1131" align="aligncenter" width="150"]Julamami védjegy Heringes Árpádné tulajdona Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel. Julamami