Boldogulni tanulj meg

a „mostban”, ne álmodban.

Ami a fejlődni vágyóaknak

természetes a tanulás, az azt

is tagadóknak erőltetett tett.

Hisz úgy látják el tudnak érni

 csak eszközökkel is, mindent.

Ahogy már látom a térképen,

mulandó az a sorsfordulóban.

Hiszen minden amit másoktól

elvett, hamisan szerzett meg,

ott lesz az őt követők életében.

Ha az igaz szó már irritál téged,

s azért magadat csak a hozzád

szépen szólókkal veszed körbe,

a jellemed alaposan görbül tőle.

Amikor kilépsz a családodból,

mert te boldog akarsz lenni,

valamit eltetszett felejteni.

Azért amit megteremtettél,

te is felelős vagy, amit magad

mögött hagysz a minősítésed.

Neked az könnyűnek látszik,

kiszállni, odébbállni,

mindent másra kenni,

pedig keményen meg

 kell azért majd kínlódni.

Ha keresed a múltadban a

jót és a szépet, de már nincs,

hiszen könnyen tagadtad meg.

Egész életemben a gyökereimet

növelgetem, élesztgetem magam

teremtem, hiszen az én dolgom.

Nem sokat értem el, azt tudom,

másoknak ez semmi, mert ennél

többet kaptak, hoztak, melléjük

álltak. Engem a meg nem értők

sokasága fedett le és gyakran,

majd jönnek ők is, idejükben.

Bennem sem irigység, sem

harag már nincsen, de nem

engedem elrontani azt amit

kínkeservesen teremtettem.

Ha elhagytak, megtagadtak,

hogy nekik jobb legyen, azt

 értem, lehet ők nem tudják.

A múlt az elmúlt, nincs hova

visszatérjenek, azért, hogy

így legyen mindent elkövettek,

  nem harcoltam, hagytam, győztek.

Hiszek a megelőzésben, így fokfélére,

már erre is tapasztaltan van érvem.

Akkor mond, hogy nem jó az

amit feltaláltam, ha a 20 órát

megtanultad és utána érzed.

Ne minősítsél le engemet úgy,

hogy nem is ismertél még meg.

Megtanulni adni és idejében,

a legfontosabb a fejlődésben,

hogy ki ne üresedjenek még

mielőtt felnőnének, ügyeljed.

Bekerülve a mások ritmusába,

idő előtt, túl későn, mindegy.

Boldogulni ki tanítja meg,

ha azt mondják rá,

hogy te már

boldog

vagy.

Igen-igen

sokan már

el vannak

varázsolva.

Tudják-e,

hogyan

találnak

vissza.

MA-MI

Hol

lesz

az

igényes

holnapja,

miért lenne,

ha már minden

„fokozatosság”

nélkül elérte a

boldogságot.

Hiszen azt

 mondják,

hát akkor

biztosan az.

Nézz mögé

„Emberiesen”.

Segítsd őrizni

a tiszta forrást.

Ha már az lett

a divat és nem a

boldogulni tanulás.

Se tartás, se méltóság,

se boldogulva erősödés,

tessék mondani ezt meg

honnan hozták.

Miért húzzák rá

a sablont arra, ami

másról szólna, nem

a magyarok virtusa ez.

Ha ráírják, hogy boldog,

akkor az is lesz, ha rámondják,

hogy boldog vagy, attól tényleg.

Ki tanítja meg, a zsengéket arra,

hogy tartás, méltóság, fokozatosság.

Na és a boldogság, ha az ölébe hullott,

akkor mi lesz utána, mit hoznak majd be

 a divatba.  Tartás, méltóság, fokozatosság,

hiszen közben erősödik az egészséges lélek.

Átlátni, kihallani, érezni, összefüggésében látni,

ezzel születtünk mi mindannyian, ha kinevelődik

belőlük, akkor mivel lesz pótolva, hinnye, nana.

Az emberek, gyermekek, zsengék, ők tiszták,

nem próbababák, valami nagyon elszállt,

valami nagyon fontos lett egyeseknek.

Verseny nélkül igen sokan győznek,

tessék mondani milyen minta ez.

S amikor majd visszafelé megy,

gondolt-e már arra, mi lesz.

Általános műveltséget növelő,

Különös oktatás, nevelés neked,

aki már érti mit nem értenek ők,

 áthágva mindenen, eléd mennek.

Mindenben, csak egy „leg” lehet,

aki arra nem érett, unalmas lesz.

Nem statisztikából állnak ám az

emberek, emberiesen megélni,

ezt kaptuk, amikor a teremtő

emberré formált bennünket.

Se tartás, se méltóság, se a

kultúra nem saját, egy váz,

amibe bele kell férnie, jól

kitalált arra a mézesen máz.

Nem hallani a felelősség szót,

pedig én magamért is felelős

vagyok, azért amit oktatok.

 Felemelem a hangomat

akkor, hogy mások is

hallják, mit mondok.

S van, hogy suttogok.

Innen van a tartásom, az

emberi méltóságom nem

adom, nehéz volt az utam,

hogy elérjem a teljes sorsom.

Most, összefüggésében látom,

neked is meg lehetne erősítened

azt amit apád, anyád, a génjeid,

az Isten, születésednél adott.

Tudom lehet, hogy ez még

fura, de csak annak aki nem

látja, nem hallja ki, nem érzi.

Igen felbátorodva, minden alap

nélkül érnek el olyan külsőt,

ami erősen megtévesztő.

Ki nem vigyázott a fékre,

ki nem állította meg,

hogy figyelmeztesse,

ki nem szólt időben.

Hó ha hó, túlrobog

a fakó, üres a faló.

Így mindent felfaló

lett az ami soha nem

tett semmi olyat ami

hasznos lenne. Széppé,

jóvá ezt a csodát sose

tette, csak kihasználta.

Birtokolni azt, amit nem

is teremtett, nahát, nahát.

Félre hát minden ami igazi,

a lazát könnyű divattá tenni,

s majd ha hazamegy és azt

látja, hogy ott senki sem

boldog, akkor elmegy

onnan elhagyja azt.

Ami az alapokat

adná, a hova

tartozást is

elfelejtve.

A katyvasz

befogadja,

ott nem kell

teljesítenie,

elvárás sincs.

Se falak, se halak,

se jó falat, se ajtó,

se kilincs, bejött

ha hívták, ha nem.

Ha te ezt még nem

érted, majd senki

nem tesz érted

sem, akkor se,

ha nagy lenne

a szükséged.

Hiszen egy

katyvasz,

se tartás,

se méltóság,

se hovatartozás,

se alapja, se nem jó,

se nem teremtett még.

Vándorló lesz, anélkül,

hogy olyan dolga is lenne,

jót vidámkodnak felette,

hiszen tudják, ők védve.

Egy Haza ez csak egy,

bele tettünk, jót és

 szépet, megvárjuk,

nem kívánunk mi sem

többet, csak azt amit ide

beleteremtettünk, mienk,

maradjon, a szerető Hazánk.

Tanulj meg időben adni, hogy

ne kelljen majd neked, ha,

tetszik ha nem, elfogadni.

Édes Hazánk Csodaszép, ne

menj még, hiszen a széppel,

 jóval, amit ide teremtettünk

nekünk még meg sem jöttél.

Szeretettel.