Vannak akik az Isten kötényében,

látóterében, munkásan, tevékenyen.

S vannak ahol, körbeértek, meg nem

érdemelten, megélik a luxusdagonyát.

Látható, nem adja meg azt oda amit az

 élet hétköznapi sikeresei naponta, a

 tevékenyek oldalát gyarapítva.

Parolázva,

összekacsintva,

már megint, újra

tudtak féket rakni,

oda, mint a kaloda.

Nincsenek tisztában

vele, mennyit bírhat

el az emberies léte sem,

mert ha igen, hinnye, ah…

A jó ne is menjen be oda,

még ott divatossá lenne.

Rá van telepedve azon

intelligensekre akik

vinnék a Hazájukat

a szépben, a jóban,

a túlélhetőségeket is

mutatva, ki a partjukra.

Különös oktatás, nevelés,

megelőzés, megelőzésként.

Nem, nem, nem, ez mintha

nem is a mi Hazánk volna.

Hova lett a sok szép és jó,

amit ide teremtettünk, ki

vitte el és mit is tett azzal,

várjuk vissza mi is oda és ide,

nem vagyunk feledékenyek.

Alaposak, jók a munkában,

a lébecolók vasmarkában,

a végére nem jut energia,

tudja-e mennyit árt azzal.

Jó nagy luxus most az is,

ha valaki még meg tud

sértődni azon, hogy a

 többiek meg tán nem

  azt gondolhatják róla.

Amit az ő tükrében

feléjük irányítottan,

 jól kitaláltan, az így

 nem is érhet körbe,

meg sem mutatja.

Ahol az a szemét

válogatottan is

 szemét marad, a

 jele is ott marad.

Van-e felelősség

azok iránt, akik

ki vannak téve

mindezeknek.

Elmenni se nem

tudnak, nincs is

hova és miért is,

hát megmarad a

az ő minőségük

alatti szakadék.

Ki szabta át azt

a kisembereknél

 ami még elbírható,

vagy ki van találva a

következő, hova és

merre ki terelhető.

Nem is szólhatsz,

nincs is hova, hisz

nem látnak, nem

is hallanak, nem is

gondolkodva élnek,

felelőtlenek lehetnek, a

 sajátos bűvkörükben élve

nem felnőttként tesznek.

Kire is van szabva itt az

amit sokan alig bírnak

el, de viselniük kell, hisz

nincs különbség, vagy oda

vagy nincs máshova sehova.

Ki hiszi el, hogy elviszik oda,

ahol még nagyobb a tűrés,

mint a felvállalható látszata.

Kivé nevelődnek a gyermekek,

akik azt látják, hogy lenne, de

nem lehet, mert mit szólnak az

emberek, nem a te szégyened.

Mond miért vállalod, ha nem is

bírsz el vele, nem veszed észre,

hogy nem néznek már a szemedbe.

Az árnyéka vagy önmagadnak benne,

egy látszólagos óriásnak tűnő semmibe.

Ha csak ez van mindenhol láthatóan, na

akkor hányan érhetik el ezt, vagy csak

nézhetik, de számukra nincsen semmi.

Hiszen azt nem láthatják aki tevékeny,

anélkül is, hogy ő látható lenne bárhol is.

Háttérben tartják őket, hiszen jó mintáknak,

igen jók volnának, lépésről-lépésre haladva,

a hivatásukat a Hazájuk hasznára fordítva.

S visszafogottan befele figyelnek ők már,

amikor az össze-vissza értelmetlen,

igen alacsony szinten, elkezdődött,

s anélkül van szünet közben, hogy

annak eleje-vége, értelme lenne.

Jó szerencsét emberek, tisztelet

és szeretet legyen bőven nektek,

hogy ne szűkölködjetek, ha adni

is lehetne belőle.

Szeretettel.

Julamami