Éltem ahogy lehetett Uram.
Nem ártottam és nem bántottam.
Éltem szerényen, sohasem a szintem felett.
Amikor tehettem, a gondokból az embereket
kisegítettem.
Volt úgy, hogy
sikerült a saját
életritmusomban
haladnom. Olyankor
megéreztem a biztonság
örömérzetét, a gondjaim helyett.
Remélem maradhatok az enyémben,
nem venném át a sietősnek ritmusát.
Mert akkor, futnék, rohangálnák,
nem érezhetném, átélve az
életnek, az igazi aromáját.
Megélések nélkül haladnák,
számomra kiüresedne a világ.
Felismertem a határaimat még
időben, generációsan így készen.
Az ükunokáimért is megtettem,
ne szenvedjék át ugyanazokat,
amit sokszorosan szenvedtem.
Amíg rá nem jöttem, értem szól
minden, felerősödött a lelkem.
Nagyszerű hát az egyszerűben.
Az intelligens emberek vezetni
születtek, ha olyan ember vezet,
aki nem arra született, igen sok
kárt okoz vele azoknak, akikre
az alkalmatlan vezetése hathat.
Azért mert megbíztak azzal,
alkalmas arra még nem lettél.
A hibáid halmaza visszarakhat
oda, ahonnan kiindultál, csupán
annyi különbséggel, hogy utána
már ott sem tisztelnek tégedet.
Átlátni, kihallani, megérezni, ha
ez még nincs, előbb tanuld meg.
Van akinél a tartás, a méltóság
veleszületett, tanulni is lehet.
A fokozatosság az lényeges.
Általános műveltséget növelő
„Tenyérolvasó” a szintre hozó.
Magyarországról, Pakson a
Hergál Házból, szeretettel.