Oktatás közben, sokszor beszélünk,

a toleranciáról,

az elfogadásról. A tapasztalatom

szerint, mindenkinek a családokban,

megvan a maga hozott tehetsége.

A generációs feladata, ha

viszont, nincs aki

mindazt,

már,

észlelte

volna, akkor,

nagyon nehéz,

bebizonyítva is

elfogadtatni,

azt, hogy az,

ő dolga

lenne.

Abban,

az alapokat,

neki szükséges

megteremtenie.

Ott van minden,

láthatóan, érezhető,

minden apró részlete.

A gondolkodó, a lelkes,

a szíves énünk, táplálkozik

nap mint nap többször belőle.

Ha ismernék az emberek a saját

sorsukat, jó sok, feladatot adna,

nekik, nem mások életét élnék.

A sajátjukat felismerve, tennék

a rájuk esőket, tisztelnék, azért

is, a többieket. Nem az irigység,

töltené ki, a racionális énjüket.

Megkeresnék a két oldaluknak,

a kapcsolódási pontjait, hinnye.

A lelkes, a szíves, a gondolkodót,

hogy időben teljesítsenek a sorsuk, s

 a generációs feladatuknak megfelelően.

Ah, ne 70 évesen, kapjanak a fejükhöz,

hogy az ügyben, nem csináltak,

még addig semmit sem, hinnye.

Múlt nélkül, nincs jövő, se, alapja,

ah, a minőségibb életnek, hinnye.

Tanulni, fejlődni születtünk mind.

Akik nem gyakorolják, leépülhetnek,

elmehet mellettük, a minőségi életük.

Láthatják ugyan, vágynak utána, de nem

tesznek, semmit sem azért, hogy az legyen.

Önismereti oktatás, az igényesen értőknek.

Áldja meg az Isten, minden földi javakból hát,

azzal, akkor, amikor az a legjobb mindenkinek.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

szeretettel, Julamami