Most azonnal

bocsánatért

nem esengek,

több rosszat mi

már nem kérünk.

Megéltük már

azt is amit az

emberek

elképzelni

sem képesek.

Mindezt azért,

mert tehetséggel

születtünk mi mind.

Ezért úgy gondoltuk,

hogy ez a mi Hazánk,

hát ad lehetőséget

nekünk is.

Kivárjuk itt.

Megtettünk

érte mindent,

amire képesek

voltunk a jót és a

szépet ide tettük.

Tessék mondani,

meddig kell még

várnunk, hogy

meg is éljük mi.

66. évemben

vagyok 10 éve

várakozom itt.

Feltaláltam

valamit, ami

fontos lenne,

másoknak is.

Aszerint éltem

túl a nehezeket,

tudtam, hogy van

generációs

feladatom is

 nekem.

Végig

viszem,

alapokat

adva oda,

ha készen

vagyok én,

a sorsommal.

Elkésve, de

nem miattam,

már csak hozzá

készülök adni,

oda majd,

ahol már

a teheségük

által araszolnak.

Megfordult minden,

így igazodok hozzá,

most így éppen.

Nem

tartozom

se ide, se oda,

tartozom ahhoz

aki megtisztel és

érkezik, éppen oda.

Nem is

mennénk

el mi innen,

ide születtünk,

itt élnénk mi is

meg a jó életet,

magunk szerint.

Hiszen megtettük

érte amit lehetett itt.

Mondja, nem lehet az,

hogy csak az önmaga,

tájékozatlanságának

 lett a foglya.

Vagy talán

könnyebb

lehet beleélni

a múlt keresőbe,

a látszatos kesergőbe.

Generációsan tudja-e,

hogy ki is valójában,

lehet, hogy annál,

akinek hajbókol,

önnek már nagyobb

a tapasztalt tudása.

Na meg van az Isten.

Van-e terve, lehet-e

terveznie, van-e

már bizonyítéka

arra, hogy miből

mi lett azóta.

Hányan

vannak ott

kiszolgáltatva,

azért mert bele

nem is láthatnak,

abba amit csinálnak.

Van aki azzal születik,

s vannak akik tanulnak,

hogy azt is tudják majd.

Szájról-szájra megy és

végig, nagy lehetősége

ez, hiszen messziről jött,

az meg itt nagyon megy.

Vajon miért is születnek

az emberek egy családba,

miért is egy nekik a Hazájuk.

Mi az amiért tisztelni tudják

egymást és mi az, amiért nem

összetartóak akkor sem, ha

látják, valaki pont amiatt

kifelé tart.

Miért várják

el a többiektől,

hogy tegyenek

értük, miért nem

tanulják meg, hogy

segíts magadon, az

Isten is megsegít.

Miért jó az ami

 kontrollálhatatlan,

miért nem jó az ami

ott van hétköznapi

szinten láthatóan.

Miért nincs meg

a kellő akarat ott,

ahol már volt jobb,

mire várnak sokan,

ha ígéret sincsen

és jól láthatóan.

Ami mögötted

marad az a múltad,

ha egy pillanat alatt

letudtad, akkor mire

emlékezel majd, ha

nem lesz már neked

motivációd sem,

mert mindent

magad köré

kerekítettél.

A gondolkodó

agy emlékszik

minden olyanra

amiben volt sikere.

Ha olyan gyorsan lett

mindened, hogy nem is

emlékszel, ki mikor, hogyan

teremtette azt, amire rátetted

a kezedet, mintha a tied lenne.

A birtoklás fogalma mögött,

ott van a gyűjtögetés, a napi

miértek, az apró és nagyobb

sikerélmények, emlékek is.

Nem tudom mi lehet az és

nem is szeretném tudni, ha

valami úgy kerül át valahova,

hogy annak ott soha nem is

volt gondolkodva tevékeny,

szakirányos, munkás múltja.

Akkor bizony nincs is alapja,

akkor meg mire halmozná a

többi megszerzettet, ha csak

hiányosan hőbörögve lődörög.

Mert szerintem, az embert

az adja, mutatja, amit ő maga

teremtett meg, s generációsan

az elődei már alapként odatettek.

Mit is mond neked a származásod

szerint a te neved, a születési helyed.

Honnan jöttél, miért jöttél és hova mégy,

ha már a tervedet itt teljesítetted, te, te,te.

Mit hagysz majd magad mögött, a hiányt-e,

vagy valamit ami rád is emlékezteti azokat,

akik között ott éltél és általuk gazdagodtál meg.

Lesz-e még miért vissza – vissza nézned, látogatóba

hova érkezned, vagy csak átrohansz olyan módon, mint

 ahogy a lehetőségeidet észlelve magadat összeszedted.

Ismered-e még a hálát mint érzést, vagy a természetesen

megjáró jut az eszedbe neked, neked, neked, igen gyorsan

elfelejted. Kik voltak azok, akik gazdaggá tettek, akik által

a lehetőségeiddel élhettél ott, kik nem mertek szólni sem,

hogy nekik is már mindenük elfogyott, nincs semmijük se.

Az intelligensek azt gondolják, hogy csak nem veszik észre

tán még és majd eljut hozzájuk, meglátják, hogy nekik nem

adtak lehetőségeket. Hiszen ők ahhoz vannak szokva, hogy

maguk teremtsék meg a szükségleteiket, de ha lehetőségük

nincsen. Akkor nincs miből teremteni, csak azt kénytelenek

látni, hogy ni csak, kettőig nem tudott számolni, most meg,

úgy néz ki ő fogja megmondani mindenkinek, hogy mit lehet.

Na nem azt, hogy íme a választék, tessék választani, lehetőség,

hiszen ebbe tetszettek teremteni a szépet és a jókat, hát éljenek

belőle maguk is jól. Ha ahhoz értenek, ne az legyen a gond, hogy

másképp is látják, saját kútfőből fejlődni képesek, hát akkor

meg mit akarnak, találják jól fel a „nincsben” is magukat.

Valami nagyon mellette van a jónak, szépnek, inkább

csak a nincs látszik, s az is olyan módon, hogy

legalább a megalázás ott legyen mögötte.

Ha addig nem vettük volna észre, most

az lesz amit megmondanak, mit szabad.

Ha nem mondanak semmit, akkor meg

ne keresgéljenek semmit sem mögötte.

Majd szólnak, ha éppen sorra kerülnének,

de nekik most olyan jó ott fent a lentihez

képest. Ne irigykedjen senki,  hiszen nekik,

még ilyen jól soha nem ment, élveznék most

a jólétet, ha már egyszer így kerekedett, nahát.

Ha nem sikerülne abból sem kihozni megint semmit,

akkor majd jön az újratervezés, amíg meg lehet azt is

magyarázni, hiszen nem láthat mögé még az sem akinek

oda látnia szükséges lenne, hogy a Hazáját azzal segítse.

Győzz meg legyőzni könnyű engemet, nem harcolnék

se ellened, sem veled, oktatnék a saját Hazámban

úgy, hogy megismerjék mit is találtam 10 éve fel.

Magyarországon, Pakson a Hergál Házban.

Különös oktatás, nevelés,

azért, hogy a tapasztalt tudásomat, az

általam lerajzolt oktatási formában tanulja

meg az, aki arra már igényes és be is érett.

Vagy éppen jól jönne a tartás méltóság,

önmagából merítve, ezzel lehetséges.