Kérlek, ne olvasd el,
ha nem szereted azt, ami másoknak a jó sorsáról is szól, a valóságról.

Amikor rájöttem, talán nem szenvedni születtem.

Mert vártam, csak vártam és nem kaptam,
meg a választ, szerettem volna,
megértsék, miért kérdezem azt,
annyira sokszor, hogy miért.

Várakoztam, hátha jön vissza is, abból,

amit sokáig csak adtam, csak

voltam, csak tettem.

A hivatásom lett.

Mindent, ami

szép és jó,

úgy gondoltam, az a

 jó, ami nekik, kényelmes.

Kiszolgáltam, amennyire csak

lehetett, meg, mégsem feleltem.

Legyen az így, meg úgy, nem változtak,

egyre nagyobb volt, a miért adta tennivalóm. Néha,

azt éreztem, leállok, mert nem bírom el.

Aztán, már nem várakoztam,
mentem tovább, abban amiben tudtam.
Na hiszen, mit is

tehettem volna, nem várhattam azt,

hogy értsék, nem akartak fejlődni és kész.

Nem tehettem, ha nem kérdezték meg, miért kerültek azokba a
helyzetekbe, a sorsuk nem érdekelte őket,
mellette a könnyűben, látszatra jól elvoltak.

Rákaptam, az írásnak az ízére, 2009. év óta, íme.

Hátha jó lesz valakiknek, valamire.

Adni születve, nem tehetek mást,

gyakorlom a belülről jövő,
a tehetségből lett, hivatásomat.

Nem vagyok más, csak egy egyszerű,

apró, pici, porszem, sokat törlesztettem.

Megcsináltam, a sorsomat, a generációs

feladataimat, s amikor egyre többet, tudtam,
azáltal szintet váltottam.
nem tehetek mást, mint várakozom,

hátha rájönnek, a fontosak, nekik is van sorsuk.

Generációs feladatuk is lenne, mindenkinek, még

idejében lenne fontos teljesíteni. Ne kerüljön majd,

 a következő generációjuk,
olyan helyzetbe, hogy már csak

elvárnák, megszokják,
hogy a jólétet számukra, biztosítsák.
Mert az volt a könnyebb, helyettük megoldani,
csak belehelyezni őket, a számukra kitaláltakba.
Minek fejlődnének, csak ismételnek,
benne a könnyűnek tűnőben, jól megélnek.

Ha a sorsodat másokra bízod,
megnézheted majd magadat, szerintük fogsz élni, ah.

Tervezni, magadért, magad szerint, teljesíteni,
az elvárásoknak az egyre lejjebb vivő, szintjén is.

A nagyemberek, a belső tartásuk szerint, az emberségüket megtartva,
a kontrollált tehetségük, a tudásuk, által is azok.
A nehézben, araszolva is haladnak, nem a könnyűben vannak,
azért naponta, gondolkodva, tesznek.

Megmaradni azt is jelenti, folyamatosan,
a saját életritmusunknak,

megfelelően, gondolkodva élni,
egészséges körforgásban, mozgásban, maradni.

Amit elindítottál, azt megcsinálni, közben is fejlődni,
szakaszokra bontani, a napi sikerélményt.

  Magadnak se ártani, s azáltal,
a legjobb tudásod szerint, megcsinálni.
Az a legapróbb is, legyen fontos, mert
egy idő után, az lehet, az értőknek, a lényeges.

Nem bántam meg, azt a sokat, amit grátisz, másokért tettem,
rájöttem, az a belső igényem, teljesíteni azt, amit étünk tettek.

Vissza adni, annak az előre vivő energiáját, mindazoknak,
akik éppen akkor kapták azt, amikor a legjobbkor jött számukra.
Mint ahogy, a nagyemberek, nem hagytak
cserben, hármunkat, a nagy bajban.
Aszerint cselekedtem, a megcsináltam érzést,
sokszor átélve, jól ismerem, hála Isten.
Bekerültem újra, az egyészséges körforgásba,
adtam, mert a nagy bajban, az emberségből mintát kaptam.

Nem ártok, se nem bántok, magamra is jól vigyázok,
használom az eszem.

Adnám tovább, a felhalmozódott tudásomat, a feltaláltamat.
Kölcsönös tisztelettel lenni,

egy egészséges körforgásért, adni tudni,
értő embert, várok, a vevőjeként.

Jó szerencsét, jó emberek, tisztelettel lenni,
emberileg is, arra beérve, szeretetet adni.

Amikor önmagamat, sokszor volt szükséges, meg és legyőzni,
hát nemcsak, az életkorom miatt, meg is emberesedtem.
Ne csodálkozz hát, ha a gyermeknek vélt, felnőttebb sok, az életkora
szerint már korossodónál. Hiszen, az előtte lévő generáció feladata is,
hárul rá, miközben a sajátját is, ha már ide született,
itt igyekezne, a Hazánkat is erősítve, teljesíteni.
Rájöttem, tisztelettel lenni, szeretetben élni, a munka becsülete által,
akár, naponta fejlődni, könnyebb.
Nem árt meg, akár, a napi szintű fejlődés nekem sem.
Így hát, gyakorlom a toleranciát és a tudásomhoz szükséges alázatot,
hogy ne vegyem megaláztatásnak,
ha egy nem fejlődő teszi oda, azt a ki ha ő nem, mondatot.

Heringes Árpádné, prevenciósként. Műhely, a megelőzésért ev.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból. Szeretettel a Julamami.

 

Látszik… 2021.05.03. – 2018.05.03.

Kérem a Hazámat, vegye meg azt, amit itt

találtam fel, ne tegye a fiókba a védjegyet.

Adja közre a tanulási lehetőséget, hinnye.

Adja ajándékként, az azt értő embereknek,

ami belső tartást adhatna az arra éretteknek.

Megélhetnék e tudás által a saját sorsukat, az

arra éretteknek, szoktam mondani az oktatás

során, no, lám, megjött a sorsodhoz az eszed.

Látszik ami látható, a tekinteten átható,

az igen és a nem között sokféle

szó lehet, odaillő is, hahó.

Úgy élni, hogy nincs

meg a bizalom,

na az nem

semmi,

hahó.

Időben

elköszönni,

ami nem való oda,

 nem erőltetni, hahó.

Az embereket, tisztelet

hiányosan terelgetni, rajtuk

gyakorolni, amit nem tudhat,

úgy megélni mintha tudna, hahó.

Örülök, amikor látom, hogy védik

az állatokat, a természetet, ideje

lenne, kicsit késő is tán, védeni az

emberieseket, intelligenseket, ah.

Az okosakat, szaktudást bírókat,

a szorgalmasakat, tisztelettel és

becsülettel tevőket. Alázatosan

a sorsukat tudomásul vevőket,

nem ártó, nem bántóan élőket.

A saját sorsukat és generációsan

is törleszteni igyekvőket, hinnye.

Ha nem igyekeznek megbecsülni

a sok jóravalót, emberi sokaságot.

Helyettük csak olyanok maradnak,

akik mindent felelőtlenül kitalálnak,

a felelősség alól simán kibújnak, ah.

Beviszik a gyakorlatba, arra terelik,

a rendes embereket, mivel nem is

feltételeznék, hogy becsapják őket.

Hiszen ők maguk nem csinálnának

olyat, ami tudják, ártna a többinek.

Fejlődnek, tanulnak, a minőséget

adva, a saját igényességük

szerint gyakorolják a

hivatásukat, hahó.

Ha olyan nagy,

hatalmasnak

tartják, ah

magukat,

hallgatják,

meglesik, mit,

hogyan csinálnak

a többiek. Azt meg

nem is sejtik, hogy

mennyire, terheli az

ő lelkiismeretüket, ah.

Mivel nem természetes

az egyik sem, a műsor az

sem lesz természetes, hinnye.

Ingyen cirkusz, két személyre.

Amit teszel magadért, az lehet,

hogy másoknak is jólesne, amit

teszel mások ellen, az a tied is lesz.

Jól gondold meg mit is kívánsz, mert

te is abban fogsz ám élni, hinnye, ah.

Mert dolgozik a lelkiismeret, akkor is,

 ha nem is sejted, érted van ellened, ah.

Megelőzés a végzettségem, a hivatásom,

adnám át, az oktatási részét, tanítanám be.

Az arra érdemeseket, hogy a nevelésben legyen,

egy ilyen újszerű is, ami, működik, természetesen.

A belső kontroll megerősödik, egészségesen általa.

Magyarországra jöttek, itt tiszteltek meg az emberek,

abból lett a tudásom, a tenyerét meg mindenki magával

hordja, ideje lenne megtanulni leolvasni, ami csak az övé.

Nem mindegy milyen élménnyel megy innen az érkező haza.

 Egy Haza ez csak egy, tudás élményt visz-e, vagy kipiheni azt,

 amit otthon, esetleg nem tenne, felszabadulva tán idegenben.

Általános műveltséget növelő”Tenyérolvasó”, jósnőnek hívtak,

rögtön az elején, sorsolvasó, a végzettségem, megmaradt az,

bennem, a sorsolvasásig, immár a 24. év alatt fel is fejlődtem.

Megtisztelő az érkezése azoknak, akik valószínűleg másképp

soha, sehol nem ismernének meg, itt meg megkérem őket,

ne mutatkozzanak be, ez is érdekessége, mindezeknek.

Jól bevált, minden kint marad, csak a lelkük térképe

az ami fontos, ahhoz értek, leolvasom a sorsukat.

Jó néhány év elteltével találkozunk újra, ha már

körbeért az, amivel megtiszteltek, leolvastam.

Van akinek már mondom, kérem szépen, hogy

jövök én ahhoz, hogy tanácsot adjak abban.

A 20 órás tréningnek nevezettem tanulását

 ajánlom, nincs belőle több, csak ez az egy.

Magam találtam fel,  egyedül oktatom és

nevelek általa, nem tanítottam meg senki

másnak. Pedig jól jönne a családokban is.

legalább egy ember, tanácsadónak, ah.

S azután, már nem nagyon találkozunk.

Amiért addig ide érkezett, a belső tartása

rendben. Az életérzése a helyén, a tudás,

benne, miért is jönne, néha egy igazoló

jóízű beszélgetéssel megtisztelnek online.

Értő társaság lettek köszönöm az Istennek.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.

Julamami

Ne árts, se ne bánts, magadra is vigyázz,

téged sem, pótolhat ám, senki más.

Jól gondold meg, mit kívánsz, mert

abban fogunk mi mindannyian élni,

önmagunkhoz képest, vegetálni.

Ah, ha nem látja át mindazt,

amit felvállalt, csak azt

nyomja, ami jó neki.

A többiek mind,

a szintjük alatt,

tanulnak megélni.

Ha egy dologban el

is érte, a „legjét”, hát

ne gondolja azt, hogy

ő, mindenhez, jól ért.

Bocsánat, bocsánat.

Prevenciós vagyok,

hivatást gyakorlok.

Kinek, mennyire,,

könnyű,

másnak,

mennyivel

nehezebb az

élete. Ha nem

látja át, az aki,

felvállalja, vagy

a feladatának

érzi, mindazt.

Vagy, előre ki

van találva az

is, ki lesz az.

Akinek,

meg kell

szenvednie,

ha maradna ő,

 a szülőhelyén, ah.

Pedig nem  terveztek

vele, senki sem, hiszen,

valami, amiből csak egy.

Nincs kihez hasonlítani,

sikereket él meg, annak

ellenére, hogy sokszorosan

hátrányos a helyzete, ahol él.

Ha valaki átlátja, meglepődik,

hogy lehet ennyi tolerancia, ah.

Azért gyakorolhatom így, ezt a

hivatást, a magaménak tudva,

mert erre születtem, hinnye.

Alázat, alázattal fűszerezve.

Menni, vagy maradni, ez itt,

a nagy kérdés, évekkel

ezelőtt, lett volna

lehetőségem,

külföldre

költözni.

Nagy

család

vagyunk,

leszavaztak,

generációs ház,

ez a Hergál Ház.

Maradtam hát,

szeretem őket,

nem okoznék,

semmi olyat,

ami ártana.

Ment tovább,

a sikertelenségbe

futottam bele, csak itt.

Amit akkor át kellett éljünk,

nem kívánnám senkinek se.

Mindazok után, egyáltalán

nem jöttek, a helyiek ide.

Tudtam valami durva az,

ami épp karaktert bont.

Nem fogadták el, hogy

generációsan vendéglős

múlttal, a mentes helyet

alkotva, bontakoztassuk

ki és hozzuk össze azt,

az ismertségemmel.

Küzdöttünk ahogy,

csak lehetett, ah.

Elfogadtam, az én,

szeretteim döntését,

fogadjak szót oda, ahol,

itt, a döntések szava.

Vége lett, ah be

kellett zárni.

Most éppen,

másodszorra,

nincs ennek, a

körzetnek, olyan

azt betöltője, akihez

fordulni is lehetne, ah.

Most már olyan sem, ah,

aki eddig, megcsinálta,

amit csak lehetett.

Mennyit bír el egy

ember, hány óra

van egy napban.

Emberies-e, az

aki felvállalja,

vagy csak, jól

ki van találva.

Amikor eldöntik,

figyelembe kell-e,

mindezeket venni, ah.

Sokszorosan hátrányos

helyzetben élve, nehezebb,

itt élni, mint bárki, kívülről,

látná, vagy gondolná, hinnye.

Nincs kihez fordulni, azzal,

ami a hátrányokat okozza.

Tessék kipróbálni kérem

szépen, milyen élni itt,

kisemberként, hinnye.

Mély tiszteletem,

akkor,  ha van

hova és kinek.

Meghajlok én,

bárki nagysága

előtt, nekem az

a hivatásom is.

Viszont, ha a

saját sikeres

életemet

nézem,

nagy, az Isten kegye,

ah.

Összefüggésében

látva, kerül a helyére az,

látom, érzem, gondolkodom.

A megoldás, hogy maradjak-e

csendben, húzzam meg magam,

továbbra is és szépen csendben,

mumifikálódjak, a sikereimben.

Viszont generációsan, fejlődési

lehetőségeink itt nincsenek, ah.

Nem lettem, tenger gazdag, így,

nincsen hallható szavam sem.

A hivatásom a megelőzés, nem

tartozom hát, sem ide, se oda.

Tartozom a megtisztelőkhöz,

online, vagy az érkezőkhöz,

akkor, pont és éppen, oda,

Azt mondta valaki, amikor

elkezdtem itt gyakorolni

a hivatásomat, hogy

én nem is létezem.

Tehát, nem kell,,

foglalkozni,

törődni,

velem.

Tettem

a dolgom,

egynaposan már,

kiszaladt, a Tenyérolvasó

létezésem a Világba.

Nem volt szükség a

hirdetésre, jöttek,

megtiszteltek.

Az első évek

meghoztak,

  sokakat,

24. éve,

akik,

tudják,

azt, miért

jönnek el ide.

Azt is hallottam,

ahhoz méltóan, az Istentől,

kegyelmet kapott,

„Júlia”, tudja-e.

Mondtam,

ah, maradjunk

csendben, mert

nem  szeretném,

ha tudnának róla.
Annyi igy is a gátló és az irigyem.

Az első években,

megkaptam ehhez,

mindent, a Hazám

„nagy falujában”.

Tettem a dolgom,

egyre több ember

ismert meg, egyre

több lehetőséget

adott, az Isten.

Ah, kényesen

figyeltem,

arra, hogy

az igen szűk,

határaimat,

betartsam.
A túlzások adta lehetőségeket, kerüljem el.

Itt vagyok,

maradtam,

lassan fel is

készülnék,

az öregségre.

Ahogy látom,

nem minőségi

az, ami itt rám

várna.
Hiszen azt mondta valaki,
én nem is létezem,
mert nem tudtak,
besorolni sehova. ah.

Ez a város, az én

szülőhelyem, lakóhelyem.

Kitartottam itt,

minden nehéz

rám rakottban.

Erős nyomást

gyakoroltak

ránk itt, akik

csak tudtak, ah.

Azzal haladtak.

Remélem már,

fejlődtek sokat,

boldogulnak is,

úgy talán tovább,

nem gátolnak, ah.

Itt, hamarosan,

megtörténik,

a változás is.

Lehetne, hogy

több hátrányom

ne legyen, ah abból,

hogy ide születtem.

Nem tudnám már ilyen

minőségben gyakorolni,

a hivatásomat se, ha nem

lenne bennem elég alázat, ah.

Nem kaptam még egyszer sem,

felkérést, tartsak „Tenyérolvasó

tréninget” itt, a születési helyemen.

Vagy előadást, a családokért, hinnye.

Amikor eloszlatva, a kétségeimet, én

magam kezdeményezni próbáltam, ah.

Nem juthatott el tán a többiekhez, vagy

nem volt rá, igénye se, sem érdeklődése,

csak két embernek. A szervezőnek és

egy fotósnak, aki gondolta, talán lesz

mit fotóznia, régen ahhoz volt szokva.

Köszönöm nekik, ah, felvállalták így is.

Az amit feltaláltam egyedi, nincs belőle

több se, mások lehet örülnének, hogyha,

lakna náluk, egy ilyen ember. Hiszen ide

 tervezhetnének, hosszabb időre, hinnye.

Igénybe vennének szállásokat az oktatás,

idejére, a többi időt, kirándulásokkal, jó

étkekkel ötvözve, nevesítve a városunkat,

a látványosságokat, ilyen módon is, ah.

Húsz órás a betanít6, oktatás, nevelés,

azoknak, akik igényesek, már erre is.

Más szemszögből is látva, utána, a

világukat, a Világot, a szintjükön élik.

Egy emberies döntőn, múlik, minden,

aki tudja, fejlődni, fontos mindenkinek.

Nyitott a világom, itt és így élek, látható.

Olyan mintha megfogott volna, egy vasmarok,

aki nem engedi a saját szülőhelyemen, magamhoz

méltó, minőségben megélni, a sorsomat, sikereimet.

Tudom, nemcsak egyedül vagyok ezzel- e Hazánkban.

Nekem az a dolgom, hogy felvállaljam, mindazt, amit,

eltervezek, összefüggésében megcsinálok, így is, ah.

Hiába minden, nem tudok, együtt gondolkodni és

bocsánatot is kérek, rögvest. Senki olyannal, aki

nem látja át, összefüggésében az egészet. Úgy,

hogy a maga szintjén, lehetőleg mindenkinek,

meglegyen a megfelelő életminősége. Ahhoz,

hogy önmaga szerint és generációsan is, itt

kiteljesedhessen, ne kelljen költöznie.

Otthon vagy, amikor a kicsiben már

látod magadat, nem mentél sehova,

a Világ mégis ott van nálad, hinnye.

Tisztelet és szerencse, s szeretet is,

legyen, bőven a zsebedben, hogy ne

szűkölködj, ha adnod lehetne, hinnye.

Amit teszel a többiekért, önmagadról is szól.

Egy Haza ez csak egy, ha mindannyian ide bele,

tehetnénk, a tehetségünknek gyümölcseit mind,

rólunk is szólna, nemcsak néhányukról, azt a.

Heringes Árpádné, prevenciósként. Műhely, a megelőzésért ev. Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

Szeretettel a Julamami