Boldogot, azoknak, akik ma ünnepelnek.

Tisztelettel élj, hogy szerethető legyél.

Megérzed-e, kihallod-e, átlátod-e,

vagy csak, a jó nagy

összevisszát

látod, ami

sem rólad,

sem nem,

a többiek álmairól,

 önmagukról szól az csak.

Begyűjtik a tehetségeseket,

átláthatják azáltal az összeset.

Az ő álmaikat valósítják meg,

mert akik nem álmodnak, de

megvalósíthatnak, mind oda.

El is hiszik, hogy a kollektív

álom az a jó, hiszen azt

látják, működik, azt a.

Miközben az emberek

álmait nem is ismerik,

hát még, a gondjaikat.

Néhányukat láttatva,

a sokból sikeresen.

Akkor is, ha

se álma,

sem,

nincs

tehetsége

ahhoz, éppen.

Nem kell még

működtetni sem.

Megmutatja, ah,

mennyire adakozó,

a közösből, némileg,

vissza csurgató, azt a.

Minden egyben, egy

helyről minden és

oda visszamegy a

 haszna annak, ah.

Egyenként és

szép, színes

egyéniség

mind.

Persze

van úgy,

egyszerű,

mint a faék.

Pompázik ah,

túl sokat adna,

ha lenne haszna,

de már ártó lett.

Vannak akiknek,

alapokat adhat

a családja már.

Akkor elérheti,

a jóban lehet,

generációsan

is kiteljesedhet.

Végigvinni egészen,

nem félbe hagyni, az

nem ér semmit sem.

Nem tartozik azzal,

se oda, sem máshova.

Az elődei  azt

megcsinálták

neki, tartást

méltóságot

adhatna.

Azoknak

nem jó

azt

látni,

akinek

nincsen

olyan, de

nagyon

szeretnék.

Nem addig a,

nem adják azt

sem csak úgy.

Elvenni meg,

végképp nem

lehet, belső tartás.

Ami valóban, csak

magas szinten adott.

Megdolgoztak azért

sokan, az benne van

a méltóságában, ah.

Ha közben valaki

nem vette volna

észre és gyorsabb

volt, mint ami adott.

Hirtelen gazdagodott.

Rájön ott, amikor

túl gyorsan

ért révbe.

Pont annak

a vesztese lett,

amiben önmagát

szárnyalhatta túl.

Ott volt a lehetőség

előtte, csak felmérni

nem tudta azt. Annyi idő

sem volt arra, az ő saját

határát felfogta volna.

 Most így, meglehet hát

mindene, csak a belső

hármasa, nem fogadja el.

Hiányzik az érettség belőle,

tart tőle, lenézik tán megint.

Nem ismeri fel, a határait se.

Nem látja összefüggésében,

pedig az, megkívánná azt.

A múltja lehúzza naponta,

szembesülnie kell azzal is.

Nem élhet hát lelkesedve,

 szívesen, gondolkodva se,

kitekeredve, eltért tőle.

Mindennek megvan

a maga isteni rendje.

Elszámolni is előbb,

önmaga szerint, lenne

szükséges, hogy mindazt,

amit, az elődei letettek, ne

zilálja szanaszét, hinnye, ah.

A fokozatosság, a szerénység,

az alázat, a gyakorlati tapasztalás.

A saját életritmusát követően élve,

a sorsszerűség előzménye lenne.

Ha mindezeket helyettesíteni

másokkal igyekszik, s egy idő

után olyan helyzetet teremt,

mindenkit beterelt, hinnye.

Mire észbe kapnának, már

 csak úgy működhetnek,

ahogy irányítják őket.

Az emberek, emberiesek,

mind így születtünk meg.

Attól még senki sem lesz

látszatra sem sokáig más,

hogy mások által sikeres.

Nem jó az, ha előreszaladt,

s egy generációt ki is hagy.

S visszafelé teljesíttet majd.

Hiszen akkor, egy emberes

lesz minden, senki más nem

teljesedhet ki, csak kinőhet

önmaga fölé kerekedhet, ah.

A talajt hamar el is engedik

a talpai, lődörög színesítve,

mint egy felfújt lufi, hinnye.

Rendezd el a múltat, hogy

nyugodtabb jövőt építhess.

Tanuld meg, kontrollálni azt,

amit összehoztál magadnak.

A kiteljesedés, hosszú folyamat,

 megtanulni átlátni, megoldás lenne.

Az Általános műveltséget növelő

„Tenyérolvasó”, pont erre való.

A felszínen élni, kikerülni a

nehezet, azt is lehet, az élet

maga a tapasztalásból eredő,

többlettudás, meg a tanulás.

Jó szerencsét, jóérzésűek, ah,

tisztelettel élni könnyebb.

Nehéz, vagy nehezebb,

amíg, tisztelhető leszel,

azért, neked kell tenned.

Magyarországról, Pakson

a Hergál Házból, szeretettel.

Julamami