Vannak akik vezetni születtek, vannak,
akik úgy döntenek, hogy ők vezetnek.
Adjon a sorsunk, intelligens vezetőket,
meg emberismerettel bíró, belelátókat,
tapasztalókat, összefüggésében látókat.
Mentsen meg az Isten a hamiskodóktól.
Azt mondták nekem, nem lehetek próféta
a saját városomban, ugyan már, nem úgy
gondoltam, csak megmutattam volna, a
feltaláltamat, a szülőhelyemen, hinnye.
Meghallgatnak, s dönthették volna el, az
emberek, eljönnének-e az oktatásomra.
Így nincs benne a választékban sem, ah.
Édes Hazánk Csodaszép, áldjon meg az
Isten, jó minőségű élettel, bennünket.
Még az is lehet, hogy rájöttek,
amibe bennünket már
belevittek,
nem is
működik, ah.
Nem találják
a kiutat, hát,
gyorsan újra
gondolva ki is
találnak egy
másikat.
Sem az
előző,
se ez
nem
jó.
Nem
illik ide,
nem ránk
lett szabva.
Honnan tudják,
tán sokan már nem
élnek a hatására, ah.
Nem mondta senki se,
ha lelkesen, szívesen,
gondolkodva élsz, sem
lesz meg a gyümölcse, ah.
Fennmarad annak a neve,
generációsan megjegyezve,
nem beszélnek róla, tudják.
Az ember felegyenesedett,
s idáig eljutott, miért nem
utánozod, gondolkodj, ah.
Sokuknál, a punnyadás
lesz ott, az eredménye,
a szintje alá kerülve, ah.
Ha nem ismerik fel azt,
hol az eleje, hol a vége.
Hiányzik a sikerélménye,
pedig a tapasztalatom az, a
siker, az agynak a tápláléka.
Kérdezés nélkül készül, s
megint mások, áttervezik,
senkit sem érdekel, hogy
az emberek élete, ez itt.
Különböző lelkes, szíves,
gondolkodó szinteket
értünk el, hinnye, ah.
Dolgozz amíg csak élsz,
egyedül születtünk és
magunk szerint lenne
szükséges élnünk is.
Aki ezt megteheti,
boldogulhat, azzá
válhat amit tervez.
Amit tud félretesz.
Beindul benne egy
folyamat, aminek
hatására igényes ah.
Tartást ad a birtoklás
érzése, mind azzal is
születtünk meg, ah.
Miből mit hoznak ki,
látszik a tenyerekben.
Vannak akik tagadják,
azt is, amit az elődeik,
számukra teremtettek.
Vannak akik úgy látják,
minden az övék lehetne,
megszerzik amit lehet.
Ha felismernék a saját
sorsukban a feladatot,
generációsan a jeleiket.
Tudnák mit szabad, úgy
nekik, hogy ne ártsanak,
azzal a következőknek, ah.
Hivatást gyakorlok, addig
fogok, amíg gondolkodni
úgy tudok, hogy oktathatok.
Megtisztelve tanácsot adok.
Felnőtt oktatás, nevelés ez,
aki eldönti, nem bánja meg.
Aztán mondja, miért aláznak,
az 50 alatti nyugdíjammal,
az micsoda, ki tudja
miből jött össze,
abból kellene
megélni, ah.
Megmutatná,
hogy csinálja.
Szívesen
tanulok
belőle.
Hasra
ütve,
úgy
van
és
kész.
Nem ül
oda ahol,
kérdezni
tudnának,
így se kérdés,
sem válasz nincs.
Könnyen veszik az
akadályt, ha nincs.
Gyermekkoromban,
necchálóval hordtam
haza, a sok könyvet.
Majd leszakadtak a
karjaim, mire a vissza is
öt kilómétert, megtettem.
Életregényeket, hordtam,
sokat merítettem belőlük.
Magamat taníttattam,
amikor megjött arra,
az igényem, azóta is
köszönöm az Istennek.
Gazdag lettem, vagy úgy is
születtem, lelkesen, szívesen,
gondolkodva, magamat neveltem.
Volt olyan, ahol megkóstolhattam, a
pénz hatását is, nem tetszett szerencsére.
Rájöttem, nem pénzben gazdagodni születtem.
Nem fogott meg az, amit azon megvehettem volna.
Néhány éve írok, nap mint nap, de elkezdtem megírni,
egy könyvet, amiben összegezhetem, azt a sokat, amit,
tapasztalhattam, az életem során és a 24. év alatt, ah.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, a
most fontos, mindig lesz egy következő most.
Akkor jó, ha te, magad szerint alapozhatod,
magadra szabod, s neked jó érzés az, van.
Honnan, miből adnod, kaphatnak belőle,
a szeretteid. S amikor, már adnod lehet,
oda is adhatsz, a többleted többletéből,
amire van rálátásod, s nem árthat nekik.
Lehetőséget várunk, nem a helyettünk
döntéseket, felnőttek vagyunk és nem
behatárolva szeretnénk élni. Másoknak
mindig mindenben megfelelni, a sorsunk
azért van nekünk is, hogy megtudjuk élni.
Mi van akkor, ha ennek a lehetőségét, úgy
veszik el tőled, egy döntésükkel, hogy csak az
eredménye, látható már, neked az nem jár meg.
Az adni tudást, vagy hozod, vagy megtanulod, ah,
sokat árthat az is, ha hozzáértés nélkül teszed, hinnye.
Fontos lenne a hétköznapjainkban már az emberismeret.
Hol a pénzed, hol a lelkes éned által lehetsz gazdag, hinnye,
hol a következő generáció éli meg, hol meg a rákövetkező.
Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem harcolok, sem,
veled, se ellened, feltaláltam, oktatnám, nevelnék általa.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel.
Julamami