Így szoktam fogalmazni,

amikor azt látom,

generációsan is,

volt előzménye,

annak, hogy

akinek a

sorsát

olvasom,

jó minőségű

lett az élete.

Hiszen az

egyik

családtagja,

a rámaradt,

komoly

mennyiségű

terhet megoldotta.

Amit nem oldottak,

meg, akiknek az, a

dolguk lett volna, ah.

Jobbá tehették volna,

a következők életét.

 Felhalmozódott,

fél életét terhelte,

anélkül, hogy köze

lett volna neki ahhoz.

Nem törődtek vele,

mintha nem is, egy

ügyben lettek volna.

Azon gondolkodom,

ahogy a vénám körüli

területet nézem.

Miért ide

születtem,

miért nem egy,

jólétben élő

országba, ah.

A tetejébe még,

ennyi engemet

megtisztelő,

ember által,

Hazaszerető

lett belőlem.

Persze,

látom az

előzményeket,

nem túl messziről

jöttek az elődeim.

A nyugdíjam nettóval

lett számolva, nem

lehetne megélni belőle.

Nem korrigálják, minek,

 az övék nem ennyi lesz.

Tettük a dolgunkat,

ide teljesítettünk,

nem ezt várnánk ám,

ez itt, a saját Hazánk.

A látszatos nem tudja,

felfogni mi az emberies.

Tettünk a szintünkért,

hát, meg is élnénk.

Aki ezt kitalálta,

valószínűleg

nem így él, ah.

Egyféle, az nem

választék, hinnye.

Összekavarodott

minden, hinnye.

Ember ezt nem,

csak az Isten képes

kibogozni, hinnye.

Átlátni, kihallani,

megérezni lehet,

nincs aki tegyen

érdemben, érte.

Hiszen, egyféle.

Összefüggésében

látszik, ki kit vitt oda,

ahol dolga se lett volna.

Másban tehetséges és

rájött közben minderre.

Nincs is kinek mondani,

vagy nem akarja érteni,

így marad, ahogy van.

Talán rosszkedvében

találja ki, kérem

szépen, nem

lehetne hát, ah,

jókedvre deríteni.

Szeretem, ha úgy

tudom, rendben

van minden, ami

csak lehet, ah.

Harmóniának

nevezem hát.

Mintha az ember lánya,

büntetésben volna, azért,

ahogy, adni tudóan éltem, ah.

Hiszen, talán, válogathatnék, ha

 beálltam volna a sorba, hinnye, ah.

Most vessek magamra, ha nem

tudok üresedve élni, hiszen,

csendesen, ahogy lehet,

mumifikálódhatnék is.

Ugyan, hogyan tudnék

elszámolni magammal.

Ha nem tenném a dolgom.

Nem zavarom az üreset,

nincs bizalmam, ah,

felfogják-e azok,

akik eldöntötték.

Jó lesz ez nekünk,

sablonosan éljünk,

ez nem értünk szól.

Miért nem alapos

az emberismeret.

Tessék mondani, ah,

miért nem fontosak, a

 gondolkodó emberek.

Miért nem becsülik

meg azokat, akik

sokat tettek, a

Hazánkért, az

emberekért, ah.

Emberismerőként,

ennyi ember, sorsát

leolvasva, döntöttem el.

Nem volt bizalmam, hinnye,

sajnos, teljesen igazam lett.

Így jártam, mert mások meg,

másképp döntöttek, vajon itt

élnek-e még ők is. Vagy azóta,

már, más országban keresik

a jól élhető lehetőségeiket.

Vagy tervezik, hogy elmennek.

Azt mondják, a reményre, az hal meg

utoljára, én a jó minőségű életet tervezem.

Hiszen még nem rendeztem el generációsan,

bocsánatot, már kértem, a szeretteimtől,

hogy ezt a hivatást választottam,

ah, emberiesnek születtem.

Nem gondoltam, abból lesz

a döntéseknél, a kevesebb.

Jó sok hátrányunk lett belőle,

én nem szólhatok egy szót se.

Én döntöttem úgy, hogy ezt

választom hivatásul, amit

kaptam az Istentől,

mint tehetséget.

Hát viseljem a

következményeket.

Hol bujkálsz tisztelet,

merre rejtőzöl, szeretet.

Annyit kaptam értetek, ah,

hisz felvállaltalak benneteket.

Eggyé válhattam a tisztelettel,

ah, ha, a nagy ridegségben,

fáztam, elmondtam

másoknak is,

szeretettel

élni könnyebb.

Megtisztelnek,

nevelhetek,

oktathatom.

A tapasztalt,

tudásomat,

papírra vetve,

mind átadom.

hogy

másoknak

is legyen, hinnye.

Sőt a sorsukra is, jól

vigyáztam. Néha még

önmaguktól is védtem

őket, nem hibázhattam.

Jó szerencsét jó emberek,

tisztelettel, szeretetben

élni mindenkor könnyebb.

Egy Haza ez csak egy, ide

teremtettük, a szépet és a

jókat, itt szeretnénk kapni hát,

ugyanazokat, lehetne szó róla,

ejnye, hinnye, azt a, ne már, ah.

Magyarországról, Pakson a

 Hergál Házból, szeretettel.

Julamami