Ne gondold, hogy veled van gond,

ha nem éred el,

a sorsod.

Pedig

mindent

megteszel,

amit kigondolsz.

Amíg nem ismered

fel, generációsan is,

lenne feladatod, ah.

Tapasztaltan mondom,

a lelked, a szíved, a gondolkodó

agyad, hármasa az a sorsdöntő most.

Vagy az egyiknek, tán a másiknak már

teljesítettél néha, vagy, esetleg, gyakran.

Nem volt az a megelégedésedre,

hiszen, a jó érzés, hiányzott.

Vannak akik a birtoklást,

természetesnek

tartják, mert

azt látták.

Mások

meg,

jót

tennének,

mert azt látják,

sokaknak nehezebb.

Nem kiszolgáltatva

magukat, viszont, a,

lelkiismeretük miatt.

Nem személyfüggő az

 adok – kapok, hinnye.

Hol van, annak a határa,

ahol, a magyarázata van.

Bizony, ott van a sorsokban.

Meglepő volt sokszor az érzés,

uram Isten, megint körbeért, ah,

valakinek a saját és generációs sorsa.

Nem ártottak, nem bántottak és mégis,

körbeért a sorsuk, hát megvan a „Hazaértem”

érzésük. Viszont ott kezdődne el az, amikor már

felelős az elért sorsának megfelelően. Azokért, akik,

rá lettek, menet közben bízva, mert beleadtak abba.

Hát megélnék a jót, csak azt, amit beleadtak, nem

mást, nem többet, csak annyit, hogy magukkal,

elszámolhassanak, na meg, generációsan.

Amikor, a sorsok körbeérnek, teljesek

az érzések, ha elfogadó a környezet.

Mert, ha többen vannak, akik nem

szívesen fejlődnének, inkább csak,

szajkózva nyomják, a fals hangokat.

Az örömérzetet nem élhetik meg,

azok, akik megérdemelten élnek.

Ha, ismernék a sorsukat azok,

akik szintet nem váltanak,

ott maradnak, elvárnak.

Adni, még nem tudnak,

pedig odáig jutottak.

Ha értenék a sorsukat,

vissza is rendeznék azt.

A bocsánatkérés fontos.

Körforgásban maradva,

boldogulhatnának.

Nem mások sorsával,

a sajátjukkal lennének

elfoglalva. Átlátva, már

nem szeretnének dagonyát,

inkább fejlődnének, haladnának.

Mert az, tartást, méltóságot adhat.

 Ne vedd el, a másokét, mert az nem

lehet a tied, érd be az érzéssel, hogy

tulajdonképpen, már, meglehetne.

Ne birtokoljál, mindenki helyett,

nem gondolod, hogy mindenki más,

teljesen fölöslegesen született meg.

Boldogulni tanuljál, arra neveljed,

ne toljad a szintje fölé. Tiszteld meg,

a tehetségében a lehetőségével, ah,

ha érett, már, rá, révbe érhet általa.

Hiszen minden számunkra fontosat, a

 lelkes, szíves, gondolkodó énünk dönt el.

Akik megtisztelnek, kihallják a sorsukat,

amíg élek, odaadással, jó minőségben,

oktatva, nevelve, gyakorlom a sorsomat.

42 évesen, találtam meg, a hivatásomat.

Győzz meg, legyőzni könnyű engemet, nem

harcolok, sem veled, se ellened, de attól még,

tudom. Magamnak és a sarjaimnak, mivel tartozom.

Hiszen partnerek voltak ahhoz, hogy a hivatásomban,

boldogulva gyakorolhattam, nőttünk fel, párhuzamosan.

Már megcsináltam a sikereket, várakozom, nem adom fel,

közben, sokat tapasztalok, tanulok, s átadni igyekszem.

Egy Haza ez csak egy, ide teremtettük generációkon át,

a szépet és a jókat, azt élnénk meg mi is, nem másabbat.

Adott, az Isten, mindenkinek, a sorsához lehetőséget, időt,

sorszerűséget, generációs feladatokat mindenkinek,  hinnye.

Ne rongáljál másokat, ah, a megfelelésed miatt, hinnye.

Mutasd meg, cseréljél helyet velük, megnézzük.

A tehetségesek, tesznek, a Hazánkért,

átlátva, kihallva, gondolkodva, azt a.

Legalább, ne árts, miről beszélsz,

ha, nem a hétköznapokat éled.

Kérj bocsánatot a szülőktől,

akik, a kisember pénzükön

taníttatták, a tehetséges, okos,

 Hazaszerető, azóta, felnőttjeiket.

 

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

szeretettel,

Julamami