„Üresen, ácsorog, fintora az útszélének,

jó lenne kitölteni, az iskolából ellopott időt.

Kavicshalmot talált odaöntve, begyűjtött belőle.

Az jár, a fejében, jó lenne már, örülni valaminek. Nem

törődik,  úgyse vele senki se, nem egyedül lődörög arra.

Nem kérdezték meg a járókelők, miért nincs az iskolában.

Hát abban, a szétesett cipőjében, nem megy el, ma se.

 Mutatta már, pár napja, az anyjának, a cipőjét,

sóhajtott egyet, az anyja és egy

súlyosat legyintett.

Igyekszem,

de amióta,

apátok meghalt,

nagyon nehezen

tudok teljesíteni,

minden elvárás felé,

mert, csak az maradt.

Érzi, nagyon meg kellene

már az iskolában jelennie.

Mégsem szól, a fáradt anyjának,

amikor hallja, hogy megint nagyon

sokáig, túlórázhatott. Mire hazaér,

ők már, aludni szoktak, így az

 anyjuk helyett, egy cetli

várja őket, az írással.

A szeretlek

benneteket, az

minden nap

rajta van.

Na meg,

amit szóban

nem mondhat el,

mert csak hétvégén

találkoznak. Addigra

már, összejön, minden,

amiktől meg, egyre fáradtabb.

Csurgatja a kavicsokat, marokból

marokba, jó lenne, ha lenne víz valahol.

A lapos kavics megküldésében, nagyon jó.

Megáll óvatosan mellette egy autó, lecsurog,

az ablak, nem néz oda, gondolja, jön a szitok.

Ám, azt hallja, itt van ez, a papír, vidd oda be,

abba az üzletbe, kapsz érte valamit, a lábadra.

Másnap, boldogan, fütyörészve, szinte táncol, a

 lábán az új cipőben. Köszönöm mondja, amikor az

 autó, megáll, tőle nem messze, siet az iskolába.

Nem megy közelebb, jó hangosan mondja,

felkapják a fejüket, arra néhányan”.

Sokszor jut eszébe mindez,

amikor lecsurog, azon az úton az autójával.

Az ablakát nyitva tartja, bevált szokásává lett,

 hogy a sorsának hálásan, a papírt, már ő nyújtja.

Ki nem hagyná, hisz, mindenért megvigasztalja.

Nézz a lelkedben szét, érzed milyen jó érzés, a

 lelkednek, tiszta tükrét, őrizzed, ne rontsd el.

Az ember, tartással, méltósággal született.

Azon igyekszik, hogy minden körülmények

között, megtartva mindazokat, ember marad.

Szépen rendezd el a múltat, éljél, a jelenben, a

 sorsodat teljesítve, a generációs jelekre figyelve.

Alapjául legyél, valami fontosnak, amire a következők,

életszerűen, a jókra, már érdemben, építhetik a jövőnket.

Tiszteletem.