Belső határok nélkül, honnan

van a hova, a miértet mi jelzi.

Ami, lefékező erő kicsiben,

nevetséges, ah, nagyban.

Ah, jól érzi-e magát, ha

másokat gátolhat.

Attól bizony,

nem lesz

nagy.

Ha nincs

tisztában,

önmagával,

sem, azzal,

amit tesz,

ha hozzá

nem értően

cselekszi azt.

Se sorsszerű,

sem életszerű,

helyette, üres,

befejezetlenül.

Se ide, sem oda,

nem tartozva, se

fel nem vállalva.

Tolja, a jól kitalált

szekerét, hinnye.

Úszik az árral, a

mondvacsinált,

tengerében, ah.

Nagy dumásan,

felemelt hangon,

nyomja a semmit.

Egy körben, körbe-

körbe, ugyanazok,

ugyanoda és vissza.

Így, nem fejlődik,

ismétel üresben.

Észre sem veszi,

nem figyelnek rá,

de, az sem érdekli.

Nem hiszi el amit lát,

keresi, a szemüvegét,

pedig ott van az orrán.

Kezd hát erősen akarva,

nevetségessé üresedni.

Kinőtte a feladat, ah,

már, a kezdeteknél.

Tán vágyna pihenni.

A lábfeje is előre áll,

előre nézők, a szemei,

belső tartása is van neki.

Vessen, magára, ha azt,

időben fel nem ismeri.

Kölcsönös tisztelet,

mindenkinek adni,

a jóban, a szépben,

a tehetségében is

lehetőségeket.

Legyél hát, igényes,

amit nem tudsz,

tanuljad meg.

Megelőzés…

Fejlődj, maradj,

mozgásban,

rálátással,

értően

haladj.

Egyszer

fordulsz, a

 hitelesből ki,

utána és azután,

mit, fogsz, csinálni.

Ha kilátásod sincsen,

mert ismeretlen minden.

Amikor, a saját tükrödet

látod, mindenhol visszanéz.

Amivel, a túlzó se tud ártani,

hiába szeretne, katyvaszolni.

Megrekedt, lejárt, a múltbéli,

önmagát fogja megállítani.

Jó szerencsét, emberek, éljen

a tisztelet, ne fogyjon ki a hihető,

társuljon mellé, a valóság békésen.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból, szeretettel. Julamami