Műhely, a megelőzésért…2019.06.02. https://julamami.com

A valóság, egy tiszta tükör, ahhoz képest,

amit éppen, mások szerint csinálsz.

Összeollózni,

mások

tudásából,

csak, a jól

hangzókat

hozzácsipegetni.

A saját maguk szintjére

behelyezve, kiszínezve, azzal,

ami éppen aktuálisan jól hangzik.

Vagy még kell hozzá valami, talán,

elég is a siker látszatához, hinnye.

Ugysem reklamál, senki, hiszen,

honnan tudná, a végereményét,

majd utána jönnek a hatások.

Miért érdekelné, mennyi

embernek árthatott, azt a.

Jól akar élni, azzal nincsen

tisztában, hogy majd sem,

a múltjához, se a vágyott

jövőjéhez nem tartozik, ah.

Nem tisztelhető, nincs miért.

Kölcsönös tiszteletre nevelés

segítése, az elnevezése annak.

Ami, amikor átmennek a szavak,

azonnal jelzik kontrollként azt is,

miben érintették meg életszerűen.

Évekkel ezelőtt, felhívott valaki és

azt mondta, „hitelesítést”

ad, ha bizonyos fizetője,

leszek valaminek.

Mert, hogy azt

ők szabják meg,

az interneten, ki

sikeres, ki meg nem.

Mondtam, ha

ez így megy,

akkor, nem.

Hiszen meg

és feltaláltam,

valami igen fontosat.

Ők fogják hitelesíteni, azt,

 a tudást, ami bennem van, akik

 megtanulják és rájönnek, működik.

Azt mondják, gyakorlat teszi a mestert,

az elmélet is nagyon fontos, de ha nincs meg,

hozzá a gyakorlat, akkor, csak kimondott szavak.

Ha tudnák a kisasszonyok és a hölgyek, hogy mit

jelentenek azok a rezgések, amik igazolják őket,

nem tévednének el, a szintjük alatti rengetegben.

A tenyerekben minden ott van mindenkiről, ezért,

hiába a sablon, ha már megkopott, a múlt, elmúlt.

Ha nem jegyezték meg, a rezgésekből eredőket,

ismétlések jönnek és egyre nehezebbek, hinnye.

Ismerem mint a tenyeremet, többen már igen.

Mások meg, majd rájönnek, ha pontosan

szeretnék tudni, honnan jöttek,

merre vinné, a sorsuk őket.

Ha a belső kontrolljuknak,

a jelzéseit felismernék, időben,

nem csapódnának, hol ide, máskor

meg oda, a könnyebb szekereket tolva.

A külcsín és a belbecs, egynsúlyban van, ha

nem változtatják meg, a divatos hatásokkal.

Természetesen hat, az oda ható aktuálisat

ismerő sejtjeink, közvetítik a megfelelő

rezgéseket, az impulzust veszi az agy.

A lelkes, szíves, gondolkodó énünk, hat.

Motiválja a pillanatot, hogy mikor, mit fontos,

tenni ahhoz, hogy kialakítsuk, a belső tartásunkat.

Ha előbb lesznek sikeresek, mint ahogy arra beértek,

belső tartás nélküli, motiváció hiányosan, nem megy.

Tapasztalataim szerint, így alakul ki, az egészséges,

harmónia bennünk, ami tükrözi, a természetünket.

A lelkes, szíves, gondolkodó énünk, kontrollja jelez.

Ha nem vesszük, a jelzéseket, a saját időnkben,

késésben leszünk, minden sikerről lemaradunk.

Átéltem életemben gyakran, amikor elhessegettem,

a belső kontrollomnak a jelzését, nem akartam elhinni.

Lehetséges az, hogy mások tudatosan, rosszat akarnak,

csak azért, hogy számukra, előnyöket szerezzenek, hinnye.

Figyelj, ha a lelked jelez, nem jól van az, ha billeg a belső hatás,

azt jelzi, kérdezz rá, kérdezd meg, kommunikáljál, kontrolláljad.

Nem mindenki, működik, jóakarattal jól, ő látja azt amire nem is

gondolsz, a formális megoldást választja. Igaza legyen igaza, ah.

A többiek nem látják, az emberies a hiányosságait, fel se ismerik.

Nem is gondolnak rá, a szintjükön az egyszerűben is nagyszerűen

élők, hogy másoknak nincs, belső tartásuk, sem méltóságuk, azt a.

Mivel, tíz évem van benne, hogy láttassam, a belső kontroll fontos,

 mondom, tanulni, soha nem késő és nem szégyen, semmiképpen.

Általános műveltséget növelő, „Tenyérolvasó”, online oktatás.

 Jelentkezni lehet, heringesarpadne@gmail.com, +36 30 2470 589.

Jól gondold meg mit kívánsz, mert ha megvalósul, abban fogsz élni.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból, szeretettel. Julamami