Közben az erőskezű hallja, hogy mocorognak a tisztaszobában

az övéi. Óvatosan kinyitja a szobaajtót, látja a két kis kéz kéri,

vegye fel az ura, nyújtózkodik felfele, olyan nagyon szeretné.

Odanyúl a báránybőrért, hogy a hátát a kicsinek betakarja.

Kijönnek a konyhába, látják a kutyust a tűzhely alatt alszik.

Hát mégis behozta, az asszonyának a kérését elfogadta.

Örül neki az asszonya, meg a kicsinykének is fülig ér a szája.

Elégedettség érzése fut át mindkettőjükön, összekapja magát

az asszony gyorsan megterít. Eléjük tesz minden jó falatot, ami

van a háznál, amit, az Isten,  nekik,  megérdemelten megadott.

Összeér a felnőttek tekintete, hálásak a teremtőnek, szinte

egyszerre mondják ki, most olyanok, mint egy igazi család.

Az élet lehetne szép, ha hallanád, a lelkedben, a szívedben,

a gondolkodó éneden át, a csendzenéd, jó szerencsét.

Ne loholj, ne menj tovább még, hova mennél,

még jól nem is éltél. Tán, még észre sem

vetted, az

 életednek

az értékes

pillanatait,

ember.

Könnyebb,

ha már tudod,

a sorsodat beteljesíteni

jöttél, pont oda ahol élsz.

Szeretetre éhesen élsz,

tanulj meg újra adni,

ha kikopott

volna

belőled.

Add tovább,

ha sokat adtál,

tanulják meg

mások is, a

hogyan

és miért.

A lelked meg,

egészségesen

elvégzi a saját

körforgását.

Nem mások,

önmagad

szerint,

magadért

is tegyed.

Hiszen majd,

ajándék érzésként

ott marad, megoldásként

a hála érzése már a tied lesz.

Rájössz ott lüktet benned, a

tengernyi tehetség, megéled

azt amit a generációs

feladataid adnak.

S amikor

részese

leszel

az ünnepi

asztalnak,

érzik a jót

benned, rád is

mosolyognak.

Hahó, nem szégyen

a szeretlek szó,

adható és

visszakapható.

Ha rákapsz és naponta

adod,  oda ahol  igénylik,

van rá remény,  hogy

még divat is lehet.

Szerencsés napot,

minden jóra és szépre,

már igényes embernek.