Közben az erőskezű hallja, hogy mocorognak a tisztaszobában
az övéi. Óvatosan kinyitja a szobaajtót, látja a két kis kéz kéri,
vegye fel az ura, nyújtózkodik felfele, olyan nagyon szeretné.
Odanyúl a báránybőrért, hogy a hátát a kicsinek betakarja.
Kijönnek a konyhába, látják a kutyust a tűzhely alatt alszik.
Hát mégis behozta, az asszonyának a kérését elfogadta.
Örül neki az asszonya, meg a kicsinykének is fülig ér a szája.
Elégedettség érzése fut át mindkettőjükön, összekapja magát
az asszony gyorsan megterít. Eléjük tesz minden jó falatot, ami
van a háznál, amit, az Isten, nekik, megérdemelten megadott.
Összeér a felnőttek tekintete, hálásak a teremtőnek, szinte
egyszerre mondják ki, most olyanok, mint egy igazi család.
Az élet lehetne szép, ha hallanád, a lelkedben, a szívedben,
a gondolkodó éneden át, a csendzenéd, jó szerencsét.
Ne loholj, ne menj tovább még, hova mennél,
még jól nem is éltél. Tán, még észre sem
vetted, az
életednek
az értékes
pillanatait,
ember.
Könnyebb,
ha már tudod,
a sorsodat beteljesíteni
jöttél, pont oda ahol élsz.
Szeretetre éhesen élsz,
tanulj meg újra adni,
ha kikopott
volna
belőled.
Add tovább,
ha sokat adtál,
tanulják meg
mások is, a
hogyan
és miért.
A lelked meg,
egészségesen
elvégzi a saját
körforgását.
Nem mások,
önmagad
szerint,
magadért
is tegyed.
Hiszen majd,
ajándék érzésként
ott marad, megoldásként
a hála érzése már a tied lesz.
Rájössz ott lüktet benned, a
tengernyi tehetség, megéled
azt amit a generációs
feladataid adnak.
S amikor
részese
leszel
az ünnepi
asztalnak,
érzik a jót
benned, rád is
mosolyognak.
Hahó, nem szégyen
a szeretlek szó,
adható és
visszakapható.
Ha rákapsz és naponta
adod, oda ahol igénylik,
van rá remény, hogy
még divat is lehet.
Szerencsés napot,
minden jóra és szépre,
már igényes embernek.