Ne árts, senkit se bánts, magadra is vigyázz,  téged sem pótolhat

senki más. Alkalmazkodni tanulj, s mindent elégszer kontrollálj.

Nem a népre gondoltak, amikor ezt mind kitalálták, hinnye.

A nép egyszerű gyermeke vagyok, ha nem vagyok életképes,

a hivatásomra sem találok, lelkes, szíves, gondolkodóvá lettem.

Várom a lehetőségemet, szeretném átadni a tudásomat immár,

sokaknak, nincs hova fordulnom, reménykedem.  Hátha itt tán,

rátalálnak, akik meglátják, a tartást adó oktatási formáját annak

amit, meg és feltaláltam, generációs feladatokat ad és tartósan.

Ha nem vetek, nem is aratok, hú de sokan lettek önmaguk fölött

túl nagyok. Óvatosan mondom, egyáltalán, nem irigyelni valók.

Honnan – hova, ugyan merre van az oda, hiányzik a napi csoda.

A tisztelet, a tudás, az odaadó, a gondolkodó, nem divat már.

A kicsiségeknek tűnőkben vannak naponta a sikerélmények.

Megadatott, hogy velünk élt egy udvarban, a két gyapjas.

Amikor messze révedsz Tüske, látszik a pofádon, hogy

az emlékeidet éled át újra, meg újra, vigyorogva.

Emlékezhetsz is nyomokban, amikor ti hol

falkában, hol meg nyájban,

olyan szépek voltatok

az udvarunkban

hárman.

Sokszor

boldogan,

máskor meg

szembefordulásban.

Hiszen a véredben van,

a terelés, az a hivatásod neked.

Volt,  hogy egy pillanat  alatt fordult

meg a játszma, amikor hegyezted a füleidet.

S gyorsan, kapásból bokáztál  a „Barinagynál”  egyet,

az ugatásoddal is nyomatékosítottad és ott rögvest, hogy

átvetted, a dirigáló szerepedet. Amikor aztán a gyapjasa, leszegte

a fejét, látszott nálad beindult a  fifika. hirtelen mozdulattal, képen is

nyaltad. Magadat azzal okosan megadva, érezze, neked fontos az ő

birka barátsága, lépjetek egy lépést mindketten hátra. Láthatóan,

nyugtázva, megmutatkozott ott, a „103”-nak,  a jerkének a bája.

A másik oldalról meg, odadörzsölte a fejét a „Barinagy” bundájához,

 aztán nosza. Felugrott és helyben pördült meg, a földtől fél méterre,

a levegőben és igen kecsesen. Azután meg, rögvest átmentetek

vágtába, na akkor senki sem volt biztonságban, a házból

néztük, a felszabadult játékosságotokat.

Ahogy robogott a két gyapjas, félre is

 álltál meglepetten, még ugatni is elfelejtettél,

csak nézted, ahogy rótták ketten, a boldogságköröket.

Nézz a lelkes, szíves, gondolkodó, éneddel kontrollálva szét,

látod milyen szép, a teremtményed, rajtad múlik mivé, kivé leszel.

Szükséges lenne, tán ismerned a sorsodat,  a generációs feladatodat.

Hat minden mindenre és senkinek nem mindegy, aki teszi felfogja-e.

Adja az Isten, minden földi jóból, ami sorsszerűen a legjobbkor van.