A 2020. évben, boldogulást a jóban és szépben. Jó megoldást a

nehézségekben, amikben a 68 évem alatt sikeresen otthon lettem.

Szépen kérem, itt ne várjon másra, mint ami, szerintem a valóság, ah.

Bocsánatot is kérek, már így előre, kérem zokon ne vegye senki  sem,

ha nem leszek reklámhordozója az óriás sikerének, ahhoz nem értek.

Hinnye, esetleg,  ha lehetne, vajon hányan tennék meg azt,  tán, pont

azért,  mert év vége van.  Ah, hogyha most már beértek arra. S csak

akkor, ha ők sem sérülnének meg, kimondanák, bocsánat.

Ugyan mennyit bír el az ember lelke, jelezget neki

előszőr, aztán már határozottan is jelez,  hogy

ne tegye azt, amit csak úgy elvárnának tőle.

Nem gondolnak abba bele, sérülhetnek tőle.

Sokan, nem  merik kimondani a szót, nem.

Én magam is nehezen estem át azon, azt a,

majdnem ötven voltam, mire sikerült az.

Olyan az, mintha mindenért csak  egyedül

lenne az ember felelős, nehezen feltételezi,

hogy másnak is fontos, a jót, a szépet meglátni.

Mert,  ha csak az elfogadást gyakorolja és  egyszer,

megkínálja azzal is sorsa, ah, hogy adnia lenne fontos.

Nem  tud mit kezdeni azzal, azt hiszi, hogy ő annak a

vesztese lehet,  ha hallgatna a lelkiismeretére, hinnye.

Fontos lenne a szintek közötti fordítás, ordítás helyett.

A racionális oldalunkat jól ismerjük, hát teljesítünk,

a lelkes, szíves,  gondolkodó oldalunk, biza nem

követelőző, csendben várja, hátha megkapja.

Szinte pironkodva gondol arra, megjár-e az.

Felelősek vagyunk önmagukért, na meg hát,

mindenkiért akit a  döntésünk megérinthet.

Volt olyan, kimondtam, nem ártanék neked,

azzal sem, hogy megtoljam a szekeredet, ah.

Így aztán jó az, ha megismerjük a bennünket

komolyan érintő sorsfeladatainkat, hinnye.

Kinek mi a sorsa, van aki meg is csinálja,

mindazt a jót és szépet, amit a

 hétköznapjai

élhetően

oda is

tesznek.

Nemcsak

megélni,

teljesíteni

is lehetne,

mindazt,

amiben, egy

darabig, inkább

hasra esnek.

Kerülgetik,

pedig, talán,

éppen azért

kapták azt,

feladatnak,

mert nekik

fontos az,

hogy élhetővé

is tegyék, ah.

Miért pont oda,

általuk születtünk, hinnye.

Ha ismernék a történetét, a

 helyére is kerülhetne szépen.

Nem okozna gondot, annak a

gyermeknek  a megértése,  aki

teljesen eltérő utat választott,

mint az összes elődje, hinnye.

Minden családban van legalább egy

családtag,  aki magasabb lélekrezgésű

a többieknél,  nehezen értik azt még sokan. Ugyan,

hogy is képzeli a gyermekkorú, hogy neki véleménye van.

Ha nem teheti abban ahol otthon lehet, másnak mondja el,

majd mindazt, ami fájni fog, hogy nem tudták azt idejében.

Több generáción keresztül, leutánozhatják azt a mintát,  ami

éppen adott ott,  mivel  nincs másik minta, a természetes az lesz.

Megtaláltam, amikor az emberek megtiszteltek és meg is érkeztek,

a tenyerükben a sorsukat leolvashattam, hiszen, azért jöttek el ide.

Megéreztem a rezgését a tiszteletnek, volt olyan is, láttam a színét,

a valakiből áradó, áthatóan tiszta és jó  érzésének, a szeretetnek.

Nem különb senki sem a másik emberségesnél, csupán a feladata az,

ami adja a sorsát és a generációs jelét, amikor érett arra megcsinálja.

A tehetségét mindenki hozza, amikor rátalál a boldogulás érzésére,

már tudja, nem  ment mellé a sorsának, jöhet a generációs feladata.

Az összefüggésében látást gyakorolhatják, akik a belső kontrollt, ami

 van mindenkinek, már ismerik. Alázattal vannak oda, amiben élnek,

nem unatkoznak, az adott szépet, jót értve élik, mellé nem  mennek.

Akkor sem, ha mások csak azt vélik látni,  amit szeretnének sikerben.

Mennyivel  másabb lehetne, ha az emberek, az egymást szapulásuk

helyett, azt mondanák, látom, nem könnyű az amit hoztál feladatnak.

Uram nem siettem, nem kapkodtam, megéltem, amikor azokat már,

felismertem, amiknek  a fontosságát akkor éppen észlelhettem, ah.

Sokat tapasztaltan, akkor már tudtam az életemnek a neheze, mind

szükséges ahhoz, hogy átgondolhassam, mekkora utat tettem  meg.

A tapasztalást gyűjtöttem,  azok  az én kincseim, a lefontosabbak

mellett.  Apró porszemként rájöttem,  fontos része lehetek  én is az

egésznek, köszönök mindenkinek  minden jó érzését felém. Azt is ha,

tudtak volna ártani és mégsem  tették. Ha felvállalták, voltak nálam

a tanácsomért. Ha meg elértek valami jót, megfelelő magasságot, ah,

amiben segített is mindaz,  amit akkor úgy láttam és azt elmondtam.

Megköszönöm mindig mindenkinek,  ha mesél arról a jóról, szépről,

amiben azóta megállja a helyét. Megigazítom általa, a belső tartásom

jólesik az emberi méltóságomnak, mintha kívülről átélném a sikerét.