Bocsánat, eltévedt ah, ha nem  szereti a valóságot.

Nem tudom mi az amiért olvasod,

hiszen pusztán csak, a szerintem

valóságról írok.

Amikor

nagy

bajt

csináltam

magamnak,

azzal, hogy

a fordítottját is,

megláttatni igyekeztem.

Megkaptam, nem  értettek egyet,

hozzáláttam, maradtak a lesajnálók.

Adni születtem, hát kérni nehéz lett,

megtettem, könnyen ment, hogy nem.

Nem fordultam el, segítő maradtam,

hivatásommá lett, hogy adni születtem.

Hinnye,  azt a, nem csak egyféle az ember,

mind mást mutat, a tenyereiben és megint

mást az emberségében, hinnye.

Szeretném azt érezni, nincsen

hátrányom abból, hogy nem lettem

pénzben gazdag, mert a lelkes,  a szíves,

a gondolkodó énem szerint, gazdagnak születtem.

A feltaláltam, megrajzoltan jó minőségben oktatható,

ha rájönnek a döntő emberek, ez nekik is jót tenne, ah.

Tapasztalt vagyok az emberek sorsának tekintetében,

csupán ott a választó vonal, aki érti mit mondok, jön el.

Azért, hát, szívesen, lelkesen, átgondoltan megmutatnám,

mit fedeztem fel, az embereknek a sokatmondó  tenyerében.

Természetesen, összefüggésében látva rajzoltam le, jó lenne, ah,

ha akit érdekel a saját sorsa, tudna róla ott lapul az, a tenyereiben.

Jól el is időznének, várakozás közben, ha arról is beszélgethetnének,

ah, milyen nehéz időszakukat, hogyan oldották meg, ah, túlélésben.

Emberismeret van-e ottan bőven, ahol  eldöntik, mit hogyan éljünk.

Miben hol vannak a határaink szerintük, addig elmegy, amíg a belső

lelkes,  szíves,  gondolkodó kontrollunk is azt jelzi, az jó nekünk.

Attól kezdve, hogy hiába jelzi a  belső kontrollunk, hogy ne

úgy éljünk, ahogy nem jó nekünk, rögzíti azt az arra

alkalmas sejtünk. Az alkalmazkodni tudás lenne fontos,

minden olyan helyzetben, amiben már működik a sablon.

A gondolkodó agyunkat ha használjuk naponta sokszor,

rájövünk, ami állandó lehet, a saját emberségünk, hinnye.

S miután rájövünk,  nem  vagyunk egyedül, magunkra

hagyva sem. Van az Isten, csupán el kellene jutni oda,

hogy gondolkodva éljünk, ne  a hibát  keressük  a

másikban, amikor már érett arra emberileg

és kéri a külső tükrét, a valóságot várná.

Ő kívülről őszintén lát engem, mint

ahogy én is őt látom, emberségesen.

Ember, ha meg is van mindened, úgy

érzed kényeztet a  sorsod is téged,

kérlek el ne feledd az emberséged.

Hiszen mi lesz veled, ha majd a

jó időben, levennéd  a nagy

kabátod, de ódzkodsz.

Mert eltűntek

mellőled, a

régi barátok.

Érzed, ah, hiába

a pénzbeni

túlzó gazdagságod,

nem veregeti meg már

őszintén, senki sem a vállaidat.

Nem szól rád, hahó, örülök, hogy látlak.

Cipeled magadon a nagy kabátot, a fázós lelked

vacogna úgy érzed,  ah, hát inkább le sem veszed, ah.

Nagyon fontos a látszat, átlátható akkor is ha alapos.

Nézz magadba, önmagad szerint szét, látod  milyen szép,

a lelkednek tiszta tükre, mindannyian így születtünk meg.

Hoztuk  a tehetségünket,  emberségesen kiteljesednénk ott,

ahova születtünk. Ahol éljük az egyszerűben is nagyszerűen,

azt amit lehet, van az Isten, majd megtudod a saját idődben.