Íme az Általános műveltséget növelő (Tenyérolvasó),

ami nem jóslásra, a tenyerek jeleinek sorsolvasására való.

  153 oldalt rajzoltam meg, egy teljes napon át tartott, aminek

személyre szabom a ritmusát, a családoknak hasznos időt ad.

Munkahelyi közösségekben jól jön az Önismeret, Önbecsüléssel

is jár, s szembesít azzal amit a sorsodban nem oldottál meg, ah.

Hiszen, sok  – sok ember által tapasztalhattam meg mindazt,

aztán a fokozatosságot és jöttek az összefüggések mind.

Amire mindenkinek szüksége lenne akkor, ha azt

amit csinál, komolyan veszi, hivatásának érzi.

A Világ gyors pörgéséhez szükséges lenne

alkalmazkodni, ha fejlődni szeretnének.

Fejlődés, haladás  nélkül, lemaradsz,

az emberségesek mögött kulloghatsz.

Érvekkel győzz meg, legyőzni könnyű

engemet, hagyom, mert nem harcolni

születtem, ide is az oktatás miatt jöttem.

Műhely, a megelőzésért e.v. a facebookon,

egy oktatási oldalam, nézzetek rá kérlek.

Hat fővel csoportos oktatást tervezek,

hogy a lelkesedésetek maradjon most is

meg és a saját szinteteken éljétek át

 a nehézségek között is a napokat.

Átfordultunk, most már a jó

energiákban vagyunk, használjad

a gondolkodni tudó agyadat, úgy

fogalmazz, hogy ne rettentsd

el a jövőképétől a zsengéket.

Megelőzésként tanuld meg.

Ismered-e hol vannak,

az emberies határok,

neked, neki is máshol.

Nem különb senki

itt senkinél, csak mind,

mind más feladatot hozott.

Idő után, törik, szakad, reped,

ha még szét nem széledt,

 maga által önmagából

 fordul ki,

előbb

utóbb

ott is csak az övéi.

Morózus a belső hangja,

a gyakori oda a spricni, nem

hagyják kiszáradni, leapadni,

de a sokszoros spriccer sem

oltja már benne azt a vágyat,

 tovább nem ad, csak kap.

Hirtelen mindenki

ahhoz is jól értő,

na és szakképzett lett.

Íme látják, na látják ugye,

fejlődnek ők itt rendesen,

látják mennyi végzett van.

Vessen magára az a pimasz,

akinek a gyermeke,

a többletet hozza,

vigye, ahova akarja,

legyen az ő gondja.

Nincsenek se fékek,

se ellenvélemények,

de magasabbra

is felmehet,

ha nem

lát,

nem hall,

nem beszél.

Felfordult már

jó magasra az alja,

tudja hol a talpa,

felfele

pislog,

s várja,

na, ma mit

kellene tudnia.

Íme a kulcsember,

na nem úgy,

hanem,

a sok

kulcsról tudja,

mibe helyezhető,

mikor, kinek adják oda,

hol mikor kinél van a helye.

Mindenhonnan,

mindenkit,

a szakértőket,

a magas szintűeket,

na meg azokat,

akik rálátásosak,

hamar ki is rekesztenek.

Hiszen úgy nála jobb ott sem lehet,

hol ide, hol meg oda, illesztik bele.

Ott a külső körben hagyva,

ha meglapul marad,

ha van véleménye,

nagyon gyorsan mehet.

Nem tudhatja ám meg,

azt rajtuk kívűl, más senki,

hogy ők, nem is látnak abból ki.

Marad az,

aki néma volt,

akkor is ha,

azt menet közben tudhatta,

gyakran meg is oldhatta volna.

Biza, tudott volna okosat ott is,

mondani,

időben volt,

ahhoz, hogy

ne kelljen,

magából

a végén,

a maga igazát,

nem jó helyen

kiordítania.

Úgy jó ahogy

kigondolta,

eljátssza,

hogy bizony, ő azt is tudja,

abban a magasságban is otthon.

Pedig közel az Isten már oda,

akkor is végigviszi,

hiszen már tudja,

azt a folyamatot,

neki kell levezetnie,

nem bízhatja senki másra,

lépésről – lépésre tervezve,

végig, hogyan kacskaringózza.

Azt hiszi,

mindazt,

ő mozgatja,

pedig már őt

mozgatják,

amikor „áll is megtámogatják”,

s, hogy miért éppen úgy,

na azt meg, egyedül ők tudják.

Elérték a céljukat,

simán ment bele,

azóta lehánt magáról,

minden zavarónak hatót.

Azt gondolja ez lett a fő műve,

nem láthat rá, bele senki se,

elfeledkezett volna róla, hogy

minden az arcára van ám már írva.

Csőlátásban is cikkbe – cakkba megy sietve,

abban, amihez speciális tudásos, térlátású kéne.

Bocsánat ezért is, hogy gondom ne legyen belőle,

ez a kisember, gyakori belső segítője a mosolya,

ha eszembe jutnak ilyenek, megnevettetnek,

segíts magadon, az Isten is megsegít,

hátha ezzel, mások is így lesznek.

Igen gyakran trágyázzák meg a ganét,

nem zavarja, van ahol pislákol csak a lét.

Szabadon, ahova akarja oda virítja a lét,

s nem szól akkor sem, ha már oda elég,

nagyon élvezi, hogy megtalálták az ő helyét.

Uram Jézus segítsd az eszeseket, intelligenseket,

mert te is látod, hova koncentrálódik a szemét.

Jókedvét fokozza még,

a zsengékre is rávetette a szemét.

Végig volt hozzá neki belső segítség,

neki is ott van már a kiemelkedhetnék.

Elveszett a féke rég, se nem tanulta,

sem nem tapasztalt, tudása nincs,

viszont magas szinten van,

abban, amihez partner lett.

Profi módon már mindenkit,

úgy mozgathat, ahogy csak akar,

akkor és úgy fenyít be, kever, kavar.

Nem kér számon rajta senki semmit sem.

Pedig a belső tartás hiánya a külsőre hiányt  rak,

nem is sejti, hogy minden következő állomásához,

 hozzá segíti, aki azt pontosan tudja, ő akkor ott, hol tart.

Ne menj túl magadon akkor sem, ha erős késztetésben vagy,

a belső kontrollod, okosságod megsegít mindenben téged is majd.

Ember, ha bármilyen magasságokat is érsz el, maradj emberséges,

bölcsen teszed, ha a térlátásodat, a rálátásodat, a kihallásodat, a

 megérzésedet, időben a Hazádhoz adod, a Világhoz fejleszted.

Előre megyünk, a most az fontos,

az lehet, minden élhető holnapunk alapja,

segíts magadon, az Isten is megsegít abban.

Kommunikálni, kontrollálni tanulj meg időben,

ne másoktól várjad a jót, a szépet, a dicséretet.

A gyermekek maradjanak még gyermekek,

ameddig az megilleti az életkoruk miatt őket.

Otthon osszad a tiszteletet, a szeretetet, hiszen

az mutatja majd az életed gyümölcsét, ott hogyan

tudtad átfordítani az életet jó minőségűvé tenni.

Vegyed észre, hiszen beérett a bölcsességed,

már nemcsak meglátod, de meg is éled,

az egyszerűségedben a nagyszerűségedet.

Ha nem mondod meg még időben azt, ott, ahol,

biza arról tudnia kellene minden olyan embernek,

aki felfogni azt is képes már, s abban tehetséges,

hát bírjon akkor majd ő is ott el, a lelkiismeretével.

Vannak akiket már csak a sajátos igazságérzetük hajt,

mivel nem látják át, nem hallják meg, hátrahagyták

az emberies érzéseiket, már nem is emlékeznek.

Ez a szép hely, nemcsak ilyen, vagy olyan,

meglehetne benne, mindenki jó szándékúan,

  jó akaró, építeni és nem rombolni szándékozó.

Szegény Hazám Csoda Szép, ne menj még, hiszen,

 a jót, a szépet, se a jó minőséget, nem élhettük meg még.

Azt a tiszta, működő tudásértéket, amit ide teremtettünk,

 a szorgalmunkat is bele tettük, jó szaktudást, jó munkás,

életünket itt éltük, az oktatására beértünk, hisszük lesz,

az arra igényeseknek, itt a továbbadásához lehetőségünk.

Különös oktatás, nevelés, emberi nyelven, át is megy,

győzz meg, legyőznöd könnyű engemet,

nem harcolnék ellened sem, ide is csak,

értetek, az írás és az oktatás miatt jöttem.

Nem tudom másképp, hát szeretettel teszem,

az engemet megtisztelő sok ember által, ilyenné lettem.

Ide a jó öreg bocsánatot, köszönöm, hogy van.

Fontos-e még, odafigyelnek-e az emberek, mit

miért úgy tesznek. Számítanak-e még azok,

akik abban élnek, amiről éppen

ah, beszélnek.

Kérdezik-e

a  segítő oldalt, mint

az abban jól jártasakat, hinnye.

Vagy csak  az a fontos, hogy kész

a  mű,  hű de mű. Ha majd elmúlik

a látszat, kilátszanak a többiek

számára nem jelentős dolgok.

Ide kapnak – oda kapnak, tán,

majd csak,  nem veszik  észre

a többiek, a mesterkéltségeket.

Éppen miből csinálnak a valóságnál,

az élhetőről szólónál nagyobb ügyet.

A fontosság látszatára adva élnek,

a  többiek  meg keresik a napi reményüket.

Amikor azt hiszik, hogy végre talaj  van a talpaik

 alatt, újabb túlélési feladatokat kapnak,  nem róluk

szól az  sem és lassan már semmi ami hétköznapi lehet.

Vannak akik az ünnepségek után ácsingóznak

folyamatosan, mást mutatnának,

szebbet, jobbat, mint ami  bennük van.

Ah, ugyan,  hogy tervezhetnének sorsokat,  mikor

figyelhetnének a generációs feladataikra.  Ha mindig

csak  a másoknak fontos napokra készülhetnek,  hogy

megfeleljenek. Ugyan miért nem a valóság a jó  minta,

miért nem mondják, nem életszerű,  hanem  csak játék.

Lehetne,  hogy a nagy játékosság,  ne gátoljon másokat.

Mindannyiunk  Hazája ez  itt, ide  születtünk,  itt élünk,

ide teremtjük  a jót és a  szépet, hogy benne  élhessünk.

Ne csak  kommunikálj, a  valóság  fontos,  megalapoz,

belső tartást ad, megmarad az emberi méltóságod.

Minden valóságoshoz, jó szerencsét kívánok.

Ah, úgy érzed megáll az ész,

habokat szelve, mint egy,

tengerész, úgy élve,

nem lenne, gátja sem.

Ah, sorstalanul sodródva,

nem nálad a sorsod lapátja.

Hol erre, máskor meg,

amarra vinne, a hol kicsi,

hol meg nagy hullám, ah.

Sodródva parthoz csapva,

vagy, azt is látva, milyen,

könnyen veszik mások.

Ugyan, mit remélsz,

ha sosem vagy,

elégedett

azzal,

amit

elérhetnél.

Úgy nevezem,

sorsszerűség,

van mindenkinek,

ha akarja, ha nem.

Mindig másokat

utánzol, vagy őket,

legyőzni, igyekszel.

Nem ügyelsz, arra sem,

hogy kikopik az emberies

belőled, a lelked, pőre lesz.

Az eredmény a lényeg, hogy

aközben, ki mit veszített el,

mi dolgod vele, vigyázott

volna jobban, hinnye.

Nincs térlátásod,

nem látod hát, át,

összefüggésében.

Mint egy száguldó

motorkerékpár.

Hegyről, csúcsra,

rohanva, sietve,

száguldva, csak a

por látszik utánad.

Vannak, akiknek, a

szemét is, ah, irritálja.

Nézik könnybe lábadva,

mert, nem, hisznek a

szemüknek, mit látnak.

A vezetés egy érzés,

ha nem tapasztalva

haladtál, nincsen

benned, annak, a,

 felelőssége sem.

Meg se, érinthet,

hogy porszemek,

vagyunk mi mind.

Fontos részei,

az egésznek, ah.

Nehogy a völgyek,

látványa felidézze,

benned a jót, a szépet.

Pihenjél, kicsit, meg,

átláthatnád a lényeget.

Ha, nem tudsz róla, nem

látod, nem fájhat a látványa.

Igazolni látszik jó az elgondolás,

amivel, amiben, mások, kínlódnak,

az nincs is, hiszen nem látod, hinnye.

Minden a legnagyobb rendben van,

ha végleg elszakadnál, a valóságtól,

majd, ki simogatja meg, a fejedet.

Vagy veregeti meg a válladat,

emeli meg a kalapját előtted.

Köszöni meg, neked, mint az

ő szülőjének, amit tehettél érte.

A saját szinteden, azt már felfogva,

amire, képes voltál, a helyzetben,

önmagadhoz képest és felelősen.

Megértve, alázattal az életszerűt,

már átlátva, nem maradsz magadra.

Amit nem hoztál, hát tanuljad, amiben

tehetséges vagy, emberiesen gyakoroljad.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból. Szeretettel. Julamami

 

Még így előre, kérem,

 engedjék meg,

hogy bocsánatot,

 magamért itt kérjek.

Ó ne, azt tán mégse,

hogy feltételezni kéne,

minden emberről,

hogy nem gondozza a szüleit.

Hisz gondozza ha szükséges és

  lehetséges, számára természetes.

Kérem szépen, ha lehetne,

ne tessék belerondítani,

a család „Szentségébe”,

mi még hiszünk benne.

Egy Haza ez csak egy,

beleteremtettük a jókat,

hozzáadtuk a sok szépet.

Bennünket is Isten teremtett, az

 egyszerűen nagyszerűt, a Népet.

Bizalommal voltunk,

azt láttuk,

ránk is számít,

mint gondolkodókra.

Reméltük, mi a Nép, hogy

velünk együtt gondolkodik,

ha nem ismerné talán még fel,

hát visszagondol, mi nem volt jó.

Azt ami pocsék volt, megismételni ah,

az meg mire lenne jó, fájdalmat okozni,

önbecsülést tanulva többre menne.

Adok – kapok a legjobb dolog,

persze én a jóra gondolok.

Ide születtünk, itt élünk,

szét nem széledtünk,

kitartunk, két lábbal,

akár, mezítlábasan is,

a meg és kiérdemeltre,

a nekünk jóra várunk.

Ez a Hazánk nekünk.

S reménykedünk,

hogy itt is jó,

lehet majd,

hiszen egyetlen, csak egy

 szerető Hazánkról tudunk.

Látszatra még az ükunokáknak

is meg lehet már a mindenese,

nekünk meg, jó nyugdíjunk se.

Azt látjuk, az életünk munkája

lett oda, hogy másnak legyen igaza.

Valóban nem fontos az életszerű sem,

az álságosnak van egy ismert rezgése.

Ha nem lennének már emberiesek,

na akkor mi sem látnánk már,

hogy pont ott, ugyanazért,

már nem szívlelhetik egymást,

amiért, fontos volt a dicsőítés.

Két oldalunk van,

ki lélekben, szívesen, lelkesen,

hozza a gazdagságát a születésével,

kinek meg az anyagi síkból jut bőven.

Nem született se fölöslegesen sem pedig

a szintje alatti életminőségre senki  sem.

A tárgyilagos megfogalmazás nem árthat,

 érzelmet nem közvetít, üresben marad,

legalább nem fenyíti, ha a  szeretetét

kimutatni még nem tudja, hinnye, ah.

Tán először a tükörben kellene mindazt

kipróbálnia, hátha pironkodna miatta,

ahogy az Isten gyermekét porig alázza.

Generációsan ez látszik a tenyerekben, s

 mit adunk a mieinknek, ha nekünk sincsen.

S a temérdeket ki örökli, ha ott annak

örökösei se lehetnek, vagy elveszítik, a

 jólétüket mert újra osztják az egészet.

Mitől és meddig emberies az ember,

újra számolták, a Néphez nem igazították,

 boldog akar lenni a mások boldogtalanságán.

Nem mondta menet közben,

azt nekünk senki sem,

hogy vigyázzunk rá nagyon,

mert ki is fordulhat alólunk,

az aprópénzes nyugdíjunk.

Azért mert mi,

nem tennénk azt,

másokkal azért még,

megtörténhet az velünk.

Már néha azt sem tudjuk,

minek is neveznek itt bennünk,

az Isten adta Nép gyermekeinek

születtünk, ki mondja hova legyünk.

Gyűjtő fogalom lett-e várakozásunk,

miért nem mondták azt sem,

hogy ügyeljünk arra is,

ha lehet, hogy Hazánkból,

legyen nekünk is még egy.

Nézzünk rá, hogy is van ez,

hátha a kettőből egy védene,

örökbefogadás is megeshetne.

Sógorok, komák, jó barát, na meg,

az oldalágiak, mind csak oda megy.

Máshol vannak elvárások, ott nem.

Mert a kettő az mégsem egy,

két lábon állni, az alap dolog,

 emberségesek a bűnbakok, ha

nincs ott tudás, ahol elvárható.

Mások mondják meg, hogyan, s

ki termeli meg nekünk az étkünk.

Akik ellenőrei lettek a mindeneknek,

azoknak, van-e oda olyan végzettsége, hinnye,

tehetsége, emberies próbákat is letesznek-e.

Kik nézik át mit esznek a gyermekek, hol

 vannak az igényesek, csak nem a,

  jó szintek alá ment minden végleg.

Döntenek nem kellünk, hiszen,

nélkülünk ott boldogulnak rögvest,

nem lehet érdemben ellenvélemény,

egymás között intézik, úgy könnyebb.

S nem számolnak azzal, tudás nélkül

milyen minőséget adnak ki, ha csak

másolatai az eredetinek, hinnye már.

A vastag pénztárcákban bővelkedőkhöz

képest mérnek minden jó minősítést

adó papírformát, amihez már régóta,

 elzárták a bevételi lehetőségeinket.

Gyorstalpalókkal megoldottak

mindenféle tapasztalatot, tudást

jó minőségben nem nyugtázhatót.

Amiben vagyunk azt nem mi magunk,

gondoltuk ki, hogy ne legyen se előadásunk,

 sem nem oktathatunk érjük be ha tükröt tartunk.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, hát

a művelődni vágyók házában miért nem lehet helye

ennek, valaki hiteles mondja már ezt meg őszintén.

Hol és miért, mennyire húzzuk meg még magunkat,

csak nem jutunk odáig, hogy már semmi sem számít,

bárhol, bárki megaláz, nincs határ, mindent szabad.

Él-e még, az élni és élni hagyni van-e értelmezve, ah.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, ezt az

  elnevezést kapta, be sem engedték még, hinnye, ah.

Belső kontroll a következményeinek a szűrője, így

bármi fontosnál megmutatja, van-e tudás ahhoz

benne, vagy tanulással napi szinten bővítse.

Vagy mennek, kapkodnak, a mások szavát,

nem hallják meg, a sajátjukat ismétlik.

Nem magyaros virtus ez sem, hinnye.

Melyik rossz pillanatában került ez,

elő belőle, tán tegye zsebre, s újra,

gondolja át, nekünk nem jó most.

Hol vannak az emberies határaink,

kinek van, kinek meg nincs is, hogy is

van ez, valaki tudja, mondja már meg.

Ecc- pecc mehetsz, holnapután más lesz,

nem kell ismerd a felelősséget, azt minek.

Mikor fordulnak ki magukból az emberek,

mert felismertem ezeket a határokat időben.

Aki kifordult, pörgethető könnyen, mások nem.

A nehezek mögött van az összefüggésében látás,

benne van a rezgésükben, ha bonyolult a rendszer,

akkor is átlátják, mások csak a részelteket látják.

A fejlettséghez kinőttek emberségesek is, akik ezt

nem látják át, van mit tanulniuk naponta, hinnye.

A bizalom, a hitelesség, az emberies, az fontos,

mert mi adja az emberek tartását,

emberi méltóságát,

hát szerintem az,

hogy ahhoz képest,

amit a génjeiben hozott,

kivé vagy mivé változott.

S amikor elérte az emberies

határát, ne hágja számtalanul át.

Azt a, magadra miért is vennéd,

önzésből az önigazolás terhét,

tudás nélkül már nem megy.

Nem ad az tartást,

nincs benne jövőkép sem.

Ne vedd túl komolyan magadat,

a Nép tisztelete, megbecsülése

mond-e neked valamit, ah.

Nem mondták, ah, elérted,

magadhoz képest a sorsodat,

túl gyorsan, megvár ám a teljesítése.

Mondta-e neked valaki, menet közben,

 ha van alázatod ahhoz is, megoldhatod.

Érvelj nincs mit mellébeszélni, mindent

ami a Népet érinti, komolyan is vegyed,

megfelelő tudás nélkül már nem hiteles,

arra születtek az Isten adta intelligensek.

Ha felnagyítod a mások hibáit, azzal még

a sajátodat nem csökkentheted, hinnye,

mindenkinek megvan a maga beérése.

A múlt elmúlt, ha nem látod meg azt,

amivel ott időzgetnek tudás nélküliek,

annak a felelőse ugyan, hogyan lehetsz.

Az életedet, könnyen gyakorlod majd,

ha megadod az annak megjáró időt,

tapasztaltan már az jobban menne,

s tartásod is lehetne azzal neked.

Önismerettel jár az önbecsülés,

minőséget ad, ha felfogja azt,

nem vállal magánál följebb,

a magas szintű tudás szabad.

Ha a saját minősítésük adott,

összeadódik a kontroll tudásuk,

biztonságot ad mert tiszta forrás.

Kikopott már ami nem is volt, ah,

alul minősít az összekapaszkodás.

A kapkodás,

a mértéktelenség,

meggondolatlanság,

a tévedések halmazához,

s annak ismétléséhez vezethet.

Az ismétlés nem visz előre téged se,

legfeljebb,

ha felfogod végre,

tán el is mélyülhetnél benne.

Ami azóta fejlődött ugyanúgy mint,

bármi más, ami az Isten adott tudás.

Gazdagságra vágysz mindenáron,

s mérleget csináltál-e arról,

hogy hol van a határod,

amin túlmenned tán,

neked sem szabadna már,

mert ott te is védtelen maradnál.

A hivatás az belülről jövő alázatos erő,

a hivalkodás az a másik oldalon van.

S vannak a tudással megáldottak, akik

éppen csak felszínen maradhattak, erőt

adott nekik, ami a tudásukat növelte.

Összefüggésében látás nélkül, hát ne

 vállalják mint értők, a felelős helyeket,

nem tesz jót a Népnek és gyermekeinek.

Hamar elérhetik vele azokat a falakat,

amiket a már erősebben hivalkodók,

 azzal a tudáshiányosan okozhatnak.

Tanuld meg azt,

amit még nem tudsz,

kihallás, megérzés, átlátás, gondolkodj,

tán boldogulnál a tisztulással magad is.

Hallottál-e már róluk,

na, van az a plusz, amit lehet

tanulással pótolni, némileg eléred,

amit ők a születésükkor kapnak.

Nem könnyű velük, mert érvelnek,

s akik azt nem értik, nem tudják,

hogy nem vita tárgya az sem, ah.

Védik a tudásukat az emberségüket,

felzárkózni hozzájuk tanulással lehet.

Az a 26 éves tapasztalatom,

hogy az intelligensek,

 amiben tehetségesek,

összefüggésében,

látják ám az egészet, ah.

Nem életkor függvénye az,

a születésükkor kapták azt,

az ő gazdagságuk az maradt.

Könnyebb kiközösíteni őket,

velük született az érvelő erő.

Ah, attól, mert megoldod azt,

hogy látszatra különb vagy,

a tudás az nála megmarad.

Inkább tanuld meg tőlük,

amit te a születéseddel,

nem hoztál, de jó,

mintaként,

legalább,

önmagadért,

a sarjaidért is,

megtanulhatnád.

Senki sem mondja,

ha az sorsszerű, helytelen,

hogy dúsgazdag légy, csupán,

tanuld meg látni nincs különbség.

Hát fizesd meg, mert lehet azt még

nem látod, jó minőségű munkát ad át.

Ki pénz által, ki meg a hozott lelkes,

szíves többletével gazdag most is.

Csupán annyit ahhoz még,

hogy abban a,

számodra fontos,

túlzó magasban,

önmagadtól,

a feladatodhoz

szükséges alázat,

hétköznapi szintjét,

ott tán el is várhatnád.

Tedd jóvá ha már felfogtad,

mennyit ártottál, ha bántottad.

Jól bánjál itt is a Néppel, akik a jól

megérdemelt jót nem kapták meg.

Ha nem a gondolkodók teremtenek,

na abból csak átmeneti megoldás lesz.

Legalább annyit,

hogy a saját,

s a generációs,

emberies határaidnak,

megismerésére elég időt szánjál,

 ideje lesz megismerned legalább.

Ha már az egyedüli kiváltságosa,

a  jó helyzeteknek, a sok

jól megérdemeltek

helyett te lettél.

Annyit még,

ha írhatnék,

mielőtt,

végleg,

elrontana,

téged is a túlzó, a sok,

tán időben lehetne most is,

tanuljál meg, tenni másokért, ah.

Az élet szép, ha hallani tudod már,

amikor szükséged lenne rá, a

 lelkedben a (csendzenéd).

Édes Hazám Csoda Szép,

ne menj még, hiszen még,

a megérdemelt jóval, meg sem jöttél.

Elnézést kérek azoktól, akik H. Nagy Júlia néven,

már egy ideje, nem találtak meg, mindig is itt voltam,

  oka van, egy ideje, Julamami védjegyen szólítanak engemet.

Hát az őszinteség, legyen megint hétköznapi, tanuljál meg  jól,

érveléssel kommunikálni, jó minőségű igényes munkát végezni.

Csupán a tapasztalataimból a sok év alatt, a szeretet nem múlik,

bárhogy is fordul, mindig ugyanonnan indul. A boldogulás a Népé,

megadja ahhoz a szükségest a saját Hazája, mert onnan indul ki  és

oda is tér vissza.  Nem felejti  el mi minden lett rábízva, a Népnek a

tisztelete és a boldogsága fontos,  mert rajtuk van az Isten áldása.