Mond tudod-e mit is
jelent neked a most,
mond neked van-e,
már belső kontrollod.
S felelősnek érzed-e
magad azért amit,
megteremtettél.
Akkor is, ha nem
profitálsz belőle.
Miért nem érint
a mások sorsa,
akkor, ha átlátod,
kihallod, megérzed,
a sorsok forgandók,
ha hiszed, ha nem.
Na meg van az Isten.
Vagyok valahol,
írok is oda,
választ
nem kapok,
minta nem is volna.
Keresem a biztonságot,
hát addig is vándorolok,
ha elértem azt amivel
másoknak is jót adok,
magamat a megfelelő
napi szintemre hozom,
hátha rájönnek azok akik
látják, a semmiből valami
által boldogulok 23. éve,
a tehetségemből, a sok
tapasztalatomból élek.
Tehát fontos nekem, hol
tartok, hova jutottam el,
abban amit épp teremtek,
a biztonságomat is keresem.
Túl sok a „csilicsali, csuda muki,
cukimuci, hamispali, álságossári”,
és a hirtelen
megváltozott,
magából kifordultat is kapom,
előbb vásott, mint felnőhetett.
Ne rajtam gyakorolja azt a sokat,
amit mások által a rosszban kapott.
Kérem ne tessék kísérletezni velem,
nem az vagyok akihez Ön szokott,
tudományos és prevenciós vagyok.
A 23 év alatt sok be nem tartott
ígéretet is hallottam, de tudtam.
A felszínen felbukkant, ami után
jön az írás, mintha üzleties lenne
a kapcsolatunk, hinnye, ne már na,
csak nem tetszett nevet is váltani,
lehetne az, ne tessék hamiskodni.
Nincs kontrollja semmi sehol sem,
nem felelős senki sem azért, hogy
ennyire észnél is kellene lennie,
annak is aki még azt hiszi, valós.
Kérem szépen ne tessék ennyire
biztosnak lenni a dolgában, látszik
ám ami látható, a tekinteten átható.
Sokan, sokszor nézik az intelligenseket
hülyéknek, nem értik miért is annyira
engedékenyek, miért nem ordítják le
a náluk megszokott módon a fejüket.
Van aki a tehetségével hozza, van
aki, ha nem hozta hát megtanulja.
Mindenki mást és másban hozta.
Lelkesen, szívesen, kihallva, átlátva,
gondolkodva élni, hidd el az megéri.
Megelőzni, kontrollálni, megelőzni,
a végén tapasztaltan és révbe érni,
visszanézve, attól boldognak lenni.
Mert ha előbb akarsz boldog lenni,
mintsem boldogulni megtanulnál,
hát azzal, szinted alá is mentél már,
azt kell csinálnod, amit más elvár.
Megéltem, e hónapban egy éve,
kértem őket sorban, hogy
nem tetszik a leugró,
kérem nézzenek oda.
Persze ingyenesben
voltam, miért lettek
volna felelősek azért,
hogy én abból is éltem.
Nem is törődtek velem,
nem is válaszoltak soha,
egyszer csak azt vettem
észre, akik a leugróban
voltak, úgy vették azt,
mintha nem léteznék,
már az övék is volna.
Már hirdették is,
hogy ők olyat
tudnak, a
hirdetés
az akkori
weboldalam,
julamami védjegy,
s amikor rájuk írtam
érte, törölték is hirtelen.
Nem volt köztük felelős se,
158.000 volt a látogatója.
Nem is válaszoltak és
nem is szóltak vissza,
most hasonló a helyzet,
ugye nem történik megint
meg ugyanaz, ismétlésben.
Egyedül csinálom a hivatásom,
magam szerint döntök, haladok,
egyedül születtünk, saját a sorunk.
Ha fékeket kapok, várakozom, már
tudom, a generációs jelemet hozom.
Az emberek kíváncsian körbejárják
a választékot, csak a szintekkel még
nincsenek tisztában, mennek le is,
pedig onnan feljönni nehéz lesz.
Az ember azért vándorol el,
mert keresi azt a helyet,
ahol jó lennie, van neki
való munka, meg van
becsülve, s nem azt
érzi, hogy bárki,
bármikor,
túladhat
minden
nélkül
rajta.
Mintha
a saját
érdeme
volna az,
vagy tán
minden
amire
rálát.
Valami
elveszett,
vagy nem
is volt soha,
nem oktatják
azt se, amire én
magam találtam,
s összefüggéseiben
megláttam, mindenki
ott hordja magával,
ott a tenyerében
a jele a sajátja,
a méltósága,
a tartása.
Felelős
vagyok
magamért,
s mindenki
másért, aki
megtisztelt
a leolvasás
csak neki,
róla szólt.
Sokakról
tudok, hisz
elmesélik,
mivel
sikerült
láthatóvá
tenni magukat.
Megtalálni az utat,
a saját sikereikhez.
A bizalom hova lett,
ha már nem lesz,
van-e helyette
valami más
ami emberies.
Kiemelkedni a
tehetségük által.
Gondolkodom,
persze tudom,
nálam ki lehetett
az első olyan ember,
aki anélkül döntött,
nem tájékoztatott
bennünket, hogy
mi várhat ránk,
csak letudott.
Elégedetten,
hagyta abba azt,
amivel nem bírt el,
egy könnyű lépéssel,
eldöntötte egy család
felett, ő pénzesedett,
már tovább is lépett.
Miért gondolják azt ők,
hogy nekik már mindent
lehet, hogy nem jöhet az
vissza a saját életükben.
Ha még nem tiszteled
önmagadat se, ugyan
miért tisztelnél te
másokat.
Nem
ártok
nem
bántok,
magamra
jól vigyázok.
Hiszen mindenki
egy, nem pótolja
őt senki más.
Tartásos a
méltóság,
az amire
ráleltem a
tenyerekben.
Az alapja minden
egyébnek, amire
ráépítkezhetnek.
Átéltem néhányszor,
a „nincsből” állva fel,
ismerős a jel, a rezgése
sem ismeretlen biza.
Aki csak teheti ránt
egyet az én sorsomon,
mit is tehetnék, hagyom,
hiszen ebből is az alázatom.
Látható lenne az neked is,
amikor te újra kellene
kezdjél mert nem
maradt már más,
mint a jó öreg
tapasztalva
ismétlés.
S végül az
ember, az
Istennek,
a sorsnak
is hálás.
Átlátható,
érzékelhető,
nyugtázhatja
a gondolkodó,
hogy jó helyen
van, s akkor nem
történhet meg vele,
hogy volt és nincs is,
senki nem felelős érte.
Nekem ez a vagyonom,
magam építgettem, ami
gátolt az elképzelésemben,
tudom nehéz azt megértetni,
hogy a kevés pénzes is szeretne
boldogulni és a tehetsége által.
Van az embereknek tartása és
nem veszett oda a méltósága,
megpróbálja úgy is, hogy el
nem hagyja a Hazáját se.
Bár boldogulhatna itt is,
de nincs rá lehetősége.
„Otthon vagy, amikor a
kicsiben már látod
magadat, nem
mentél sehova
a Világ mégis
ott van nálad”.
Nem adom fel,
kell, hogy legyen
egy csomó hasonló
ember valahol, akik
ugyanúgy, hasonlók
által sanyarognak,
de azért haladnak.
Fejlődnek a nehéz
is segít abban nekik,
nem akarják elvenni,
se gátolni a többieket,
örülni tudnak még a mások
örömének és teljesítésének.
Hiszen mindenki másban
tehetséges, a sikere is
másban lehetséges.
Akkor minek az
a kikopott,
lelakott
irigység,
mondjad,
nem lenne
jobb érzés az,
ha azt érezhetnéd,
hogy ő is boldogulhat
és te a részese vagy.
Valami nagy dolognak,
csak úgy adod hozzá te
magadat, a fölöslegedből
azt, ami téged is fejleszthet,
azáltal, hogy tudod, rálátni
vagy képes olyanra, amit
addig nem ismertél fel.
Vagy úgy vetted, mint
valami olyat, ami
nincs is, csak
beszélnek
róla már egyesek.
Többször mondtam
már intelligenseknek,
hogy jövök én ahhoz,
hogy tanácsot adjak,
tanulják meg tőlem,
amit nem tudnak.
Éljék az életüket
utána a többlettel,
amit hozzá tanultak.
Már más minőségben
élhetik utána azt, ami
addig aggasztotta őket,
átlátják, kihallják, s mégis
más az, ha gondolkodva élik.
Nem lesznek kiszolgáltatva
az alacsonyabb szintűeknek.
Különös oktatás, nevelés, ha
már érti, hogy mi hiányzik az
életéből, hogy átlássa végre
a hirtelen jött változásokat,
hát meglesz, a tanulás által.
Mint egy matematikai képlet,
úgy segíthet, a saját szintjén lesz.
Magyarországban, Pakson a Hergál
Házban tanulhatja, vagy online is,
ha bárhol él most a Világban.
A Hazaszeretet egy érzés,
amíg azt érzed, tudod hol
a helyed, ha vándorolsz is,
oda mindig megérkezel,
Hazavárnak ott téged.