Ahogy olvasom le a tenyereket,

egyértelművé válik, azok a

jelek fontosak, amiket

 időben észrevettem.

Így már összefüggésében,

milyen sorsokat mutatnak,

milyen lehetőségekre utalnak.

Persze, kinek milyen az ő „mostja”,

a mai pillanat róla szólna, ha arról tudna.

Önmagát is lenne szükséges már formálja,

és a  saját sorsát igazgatnia a legfontosabb.

Különös oktatás, nevelés, Julamami eladó.

Találkoznak vele újra és megint rakja oda

az ő sorsuk, de csak bosszankodnak rajta.

Nem veszik észre, mi dolguk lenne vele,

csak ők tudják megcsinálni a sajátjukat,

tanulni is lehetne ha már nem hozták.

A gondolkodó agyunk naponta kéri ám

a táplálékát, ha nem táplálod, hát kihagy,

gügyül, beszűkül, teljesítés helyett leépül.

S szintje alá kerülve, kiszolgáltatott lehet,

de mindenki az lesz aki abban még érintett.

Állj meg, gondolkodjál, önmagadhoz képest

mit is vállaltál, mennyire mentél már túl rajta,

mert van amikor az már önmagát viszi tovább.

Mindenki hozott magával tehetséget, nagyon

fontos lenne, feltalálja a sorsában magát vele.

Hajszolják tovább, kierőltetve magukból azt,

amivel semmi dolguk nem lenne, leutánozzák

esetleg az irigyelt személyeket, viszik a sikert.

Lelakják a legmagasabb szintjüket elérőket is,

ha ők elhiszik nekik, fontos szerepet vállaltak.

Beengedik őket a családjuk körébe, hinnye, ah.

Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”,

megoldja, a helyére teszi a sorsokat, ha még van.

Mások meg nem élhetik a döntésük miatt azt meg,

hiszen a rideg hatalmukat gyakorlókkal szemben,

feltételeznénk, ha tanult, hogy lehetne kifordult.

Az meg eszükbe sem jut, hogy akik beálltak oda a

 csalódásaiktól félve, mennyi kárt okozhatnak ott.

Van aki kitalálja, feltalálja, a hamiskodó, lemásoló

meg fogja és a sikernek a hozadékát, simán learatja.

Csupán azt nem tudja, hogy nem tesz az jót neki, se

lelkileg, sem nem ad ritmust hozzá a szíve, a gondolat

meg idegen az agyától, hát dönteni nem tud ő abban.

Punnyad maga fölött a jólétben, teljesen haszontalan.

Észre sem veszi és mások hatása alatt éli az életét,

hol erre, máskor meg arra terelődik, nincs benne

se tartás, sem méltóság, se emberismeret, mert

amit megtanult máshonnan van, itt az nem hat.

Mivel más és más a feladatunk az életünkben,

sem az idő, sem az élethelyzet, se a helyszín,

nem lehet egy időben, egy helyen ugyanaz.

Hát marad értelmetlen, mondvacsinált,

összetákolt, felhalmozott, csillogómázas.

Egyszer egy művész, azt mondta nekem,

a művész nem másol, hanem amit kihoz

belőle az a hatás, azt festi akkor meg.

Érik bennem, érzem föstenem kell,

már elővettem az eszközöket, igen

régen volt az, amikor festettem.

Van hozzá mindenem most,

volt olyan is amikor csak

fehér és fekete volt,

hát szürke lett.

A „Tiborcot”

festettem

meg, az ő

fájdalmát.

Átkotortam a

feketét a fehéren,

nem volt a legjobb

minőségében már,

az a festékem.

Jó helyen van,

megbecsülik ott.

Eszembe jut a „Az

öregnek” nevezettem,

azért az a neve, mert a

fehér festékkel játszottam.

Magam is meglepődtem amikor,

azt éreztem, nincs több benne és

megnéztem, hogy mit jött ki belőle.

Mostanában gyakran jut eszembe,

vajon azok akiknek az otthonában

van a képeimből, mert odaadtam,

örülnek-e annak, hogy ott van.

Vagy mit ad az érzés nekik,

ha ránéznek a festésemre.

Mélyről jött a legtöbbje.

Aki másokat nem tud

tisztelni, önmagát

hogy tisztelné.

Mihez képest,

hol tart akkor,

ha nem tudja,

hol az eleje és

merre megy a

közepe, ott a vége,

a minőségi életének.

Csőlátásnak mondom,

amikor nem lát tovább,

csak a saját igényeit látja.

Nem veszi észre, hogy

minden összefügg és

mindennel, ha csak

egy részletét

ragadja ki,

hogyan

tud majd,

elszámolni

a többiek fele.

Amit neki látnia

is kellene, a mögött

már ott sanyarognak az

emberek. Önmagukhoz

képest, nem azt élik, amit

a sorsukkal  hoztak, csak azt

amit mások nekik otthagynak.

A vezetés nemcsak rólatok

szól, mindenkiről, akit az

megérint, akire az hat.

Itt vagyunk sokan,

lent a porban, akik

tudjuk mi a sorsunk.

Hiába minden, ha

ilyen bátran fogja és

minden emberismeret

nélkül vállal vezetést,

megint és újra, azért is.

Az ember nem elmélet,

az ember nem statisztika,

az ember érző, emberies.

Éli amit hagynak, amit lehet,

pedig a sorsát is élhetné ő is.

Igen én már azt élem egy ideje,

az a szerencsém, hogy tudom.

Van az Isten, mert a kilátásom

 egy nagy nulla, amikor elgurul,

reménykedem, hogy majd úgy

gurul vissza, hogy a jó sorsomat

is meghozza, de nem ez történik.

Ha a létezésemmel nem segítem az

 ő könnyebb életükhöz hozzá őket, nem

használhatnak a nevesítésükhöz se fel.

Nem vagyok partner semmi hamishoz sem,

ami belülről jön és sorszerű, ahhoz bizony igen.

Bocsánat, hogy nem tudok most bocsánatot kérni,

azért amiben már élek, a sorsomat megtaláltam és

aszerint gyakorlom az alázatom, várom a jó életem.

 Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”, eladó.

A hozottam, a tapasztalt és tanult tudásomból eredő,

amit feltaláltam, lerajzoltam, azok által az emberek által,

akik megtiszteltek és tanácsért hozzám messziről eljöttek.

Sokat adtam magamhoz képest, akik félreértették mindezt,

azok igyekeztek amit lehetett, menet közben elvenni tőlem.

Gátoltak is  döntéseikkel, a jó életemhez vezető utamon,

nem volt itt senki, aki arra lett volna kíváncsi, mit tudok.

Ment azok után, akik rá erősebb hatással voltak éppen.

Hiszen én csak kívűl maradt, magyaros agyalós vagyok.

Mérleget mikor csinálnak magukban ők, akik csak

kavarják az egészet, mintha itt emberek nem is

élnének, hát ekkora hatással van a pénz rájuk.

Akik éppen más népek életében vájkálnak,

az ő életvitelük vajon milyen, hitelesek-e.

Aztán a saját kultúrájukat felvállalják-e.

Valóban boldogok lesznek tőle ők, mindent

kihagyva, túllépve, előrerohanva, maguk fölé

emelkedve, el is hiszik, hogy hozzáértés nélkül,

a sorsukat élik, nem köszön vissza generációsan.

Vagy minden mindegy, a pénz helyettesíti azt,

amit az emberiesek megélnek, van az Isten.

Jó szerencsét jó emberek, tisztelettel,

szeretetben élni bizony könnyebb.

Igyekezz jónak lenni ember,

mert hatalmas

az Isten.