Látszik rajta nem érti amit mondok,
kérdezzen rá szoktam mondani, ha
valami nem megy át, az embereknek
különösnek tűnik a megfogalmazásom.
Ezért fordítom, ha érzem nem megy át.
A megelőzés amiben nincsenek otthon,
elmagyarázom azt amiért úgy mondom.
Amikor abban a helyzetben vannak, ami
eszükbe is jut, hogy hallották már tőlem.
Na ott vannak, a lelkes, szíves, gondolkodó
fékek, amiket nyomatékkal felemlegettem.
Így vagyok én pontos a megelőzésben, van
úgy viszont, amikor kérem ne jöjjön ide el.
Nem értené amit mondok, nem ahhoz van
szokva, konkrét programokhoz szokott.
Ha te csak úgy, elmégy minden mellett,
pedig megszólítana a lelked, szíved
gondolkodó agyad, hogy valami
nem jól van ott, hogy vagy
azzal, ha mégsem jelzel.
Aszerint ahogy lehet,
inkább mások után
mégy és semmit
nem teszel,
az ellen.
Így aztán
megvalósulhat az
amit te átlátsz már
és pontosan tudod,
hogy nem hiába látod.
Ezzel igen gyorsan
elrugaszkodik az a
kontrollálhatótól,
mintha természetes
lenne, az jön ki belőle.
Felbátorodva teszi azt
máskor is, hiszen aki
látja, nem jelzi, s
egy idő után,
tán azt is
mindenki majd,
természetesnek
veszi, ha más sem
szól érte, ő se.
Ma neki,
holnap
neked,
ki állítja
meg azt,
amit nem
vagy hajlandó
észre sem venni.
Hol lesz a határa,
ha nem is érzékeli, a
tanulás lehetősége
se juthatott neki.
Nem is hozta azt
amit te is, más is
hozott a születésekor.
Ejhe, hinnye, tán nem kéne,
elhangozhatna ott akkor úgy,
hogy magadat se szolgáltasd
ki, azzal, hogy teszed amit
éppen ott akkor tehetsz.
A hangod eljut oda,
ahol éppen felfogják azt,
vagy mondod a magadét
s otthagy mert megunta.
Nagy hiba, ha nem mered
megemelni a hangodat sem.
Mert mit szólnak az emberek,
de ezt ők jól tudják ám, hogy
szégyenled azt a helyzetet.
Kommunikálj, kommunikálj,
add a jeleket oda ahova kell.
Időben legyen, az nem a te
szégyened, ha nem érzékeli
azt, akinek az a dolga lenne.
Ne legyen szabad préda senki,
csak azért mert valaki azt hiszi,
azt is megteheti, szabad azt neki.
Légy résen, kontrolláljad időben,
tanítsd meg az életre a gyermeket.
Tanuljatok meg valami jelet, amivel
tudatja veled és mindenkivel, nem
jól van valami körülötte, menjetek oda,
lássátok ti is felnőttek, együtt döntsétek el.
A gyermek csak kicsi nem gügye, érte tegyél
és sose helyette, az életének úgy lesz időben
jó minősége, érvelni tanítsd meg, ne hallgatni,
hagyjad a saját életritmusához időben felfejlődni.
Viseld el ha a hangját fel is emelné, rajtad fontos
gyakorolnia, ki máson tehetné, mint a szerettén.
Tanuljátok meg a hangotoknak a fontosságát,
a tiszta szavak átmenő pergését, s az üresét.
Általános műveltséget növelő „Tenyérolvasó”.
Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,
szeretettel.