Ah, mindenáron, a többiek fölé, kerekedve,

nem tanulni belőle, ugyanaz, jár, már körbe.

Csorba bögre, görbebögre, csak lefele menne,

cseberből, vederbe töltögetve, ürességig segítve.

Kiteljesedés helyett, nincs mire várni, körbeért,

kilátszik már, a túlzások körbefogták, azt a.

Se alapja, se hovatartozása, nincsen,

a honnan és a minek, a kiteljesedés,

kiállni a jó minőségű életért, miért.

Mindene meglett ah, a semmiből,

ha megfordítaná, tán még,

szégyenkezhetne.

Vágyik rá.

 Ha talán

egyszer

még, az

érzést,

felismerné.

Mindent lehet,

amikor azt elérte,

oda a motivációja.

Pedig az volt ám,

a mozgató

rugója.

Mindennek,

árán, vezetni,

a többieknek

fölébe,  kinőni.

Nem mondhatja

senki, már mindene

van, számára, az a

nem semmi.

Egy

fontosra,

nem figyelt.

Ha van már

minden,

nincsen

semmi.

Mitől fog

lelkesedni.

A „legesleg”,

a fontosabb,

a legnagyobb

földi hívságban

is, emberesedni.

Azt, amit elért,

nem komolyan

venni, a földi

hívságokba,

nem merülni.

Újra vágyni,

valami jóra,

egyszer majd,

újra, nyugodtan,

a tükörbe nézve élni.

Önmagával szembesülni,

na akkor lehet megnyugodni.

Az emberies, a nagyszerűben is

tud, egyszerű lenni, hinnye.

Magyarországról, Pakson,

a Hergál Házból, szeretettel.

Julamami