Egészséges körforgásban élni, vagy csak adni,

mert, abban, tehetséges, a jóra, szépre, éhes.

Előbb – utóbb, megtanulja, mi módon, tudja,

úgy, megélni, önmagára is gondolva, adni.

Ha mindent készen kap, ahhoz igazodik.

Nem lesz igénye arra, hogy ő maga,

kigondolja és meg is

valósítsa azt, jóra.

Mások

gondolkodnak,

helyette, hinnye.

Mintha, nem

felnőtt volna.

Ez van,

nincs más,

honnan tudná,

mi jó neked, ha

nem azt éli, mint te.

Amit tapasztal nap

mint nap, benne, az

marad meg, működésként.

Mivel nem látja át, nem hallja ki,

nem érzékeli, nincs benne a történésben.

Abból merít, ami, ott van, azoknak, a hatása,

akikről, már, jól, gondoskodva van. Talán, emberiesekkel,

segítőkkel, nem is találkozik, őket nem kérdezik, hogy vannak.

Nincsenek, felkészülve, arra, mi van, ha őszintén válaszolnak.

Igényesnek tűnő, látványosított, hű, de mű, nem életszerű.

Nem vállalja a kultúráját, másokét sem akarja tapasztalni.

Jók lesznek, a kiragadott részletekből, jól összehozottak.

Nincs szüksége, a valóság látására, minek bosszankodna,

megteszik helyette, mások viszik el a balhét, nem érdekli.

Már csak pénzesen elégedetteknek, a hatásai érhetik, nem

is érti, miről beszélnek, a többiek, nem lát, olyan problémát.

Amikor, velük találkozik, mindenkin, azt látja, elégedettek,

boldogulnak, már csak, az összefüggésében látás, hiányzik.

Amikor is kilátszik, kik vannak kiszolgálva és kik azok, akik,

önmagukhoz képest kiszolgáltatottak lettek, mert nincsen,

meg hozzá, a kellő pénzmennyiség. Megmarad ugyanazoknak, a

 tapasztalásokból merítés, a valóságban megerősödés, feltalálnak.

Életszerűen, működőképeseket, ugyan minek, ha csak, néhányan

tudnak arról, olyan, mintha, nem is léteznének, félretetten élnek.

Akik valamilyen módon, rálátnak a Világnak, a működésére, tudják,

már csak arra lenne szükségük, hogy tudjanak róluk érdemben, azt a.

Nem róluk szól az, nem nekik van kitalálva, csak a kirakati, mintákról.

Látva, átgondoljuk alaposan, akik, a gondolkodásukra kénytelenek

hagyatkozni, kiszolgálják önmagukat. Akit kiszolgálnak, helyette

gondolkodnak, nem tudja, mi a jó neki, sem azt, mi jó másoknak.

Az eddigi életében, sem élt, gondolkodva, helyette, mindig,

gondolkodtak. Mások mondták meg neki azt, mi jó és mi

meg, nem jó neki, el sem tudja már gondolni, milyen, a

 semmiből, gondolkodva, saját kútfőből, megteremteni.

Nem ártok, nem bántok, magamra is jól vigyázok, élni.

Ezért aztán, úgy tesz, mintha, csak azok léteznének,

akiket vállal, akikről, a tervei szólnak, akiket láttat.

Arra nem gondol, mit gondolnak róla az emberek,

amit, a belehallgatva, mások által tud, nem valós.

Színjátékot játszanak, akiket hallgatnak, hinnye.

Behatárolja azt, amit, kényelmesen megérez,

átlátni az egészet, meg minek, kihallani,

arról meg gondoskodnak, hogy ne,

történhessen, semmi valóságos.

Mennyit bír el, az emberies,

magát is mentve, viszi a

mások terhét, hinnye.

Lehet, hogy talán, még,

nem láthattak, a hivatásukat

gyakorló, emberieseket, hinnye.

Megtanulhatnák, tán, azt is,

mennyit, bírnak, el, úgy is.

Vegetálnak önmagukhoz

képest, abban, ami

adott, ott, éppen.

Nem róluk szól az,

csak másokról.

Az emberiest, a

méltósága, az,

ami, megtartja, a

 hozzá méltatlanban.

Ha nem kapja meg,

azt, ami, neki megjárna,

attól ő, még fejlettebb lesz.

Gondolkodva, éli, a hétköznapjait,

nincs már lejjebb, a talajt ismeri rendesen.

Megoldja gondolkodva, átlátva, kihallva, tudja,

mit miért tesz, segítően emberies, bármit is tesz.

Mert pontosan tudja, alázat, tudás, tartás, nélkül,

az emberi méltósága odalenne. Segít magán,

hiszen tudja, van a gondoskodó Isten, időben,

megadja, a lehetőséget és mindíg, másképpen.

Nézz rá kérlek, a „Kölcsönös tisztelet” oldalamra.

Magyarországról, Pakson a Hergál Házból,

szeretettel. Julamami