Kérem, ne olvassa el, ha a valóságot nem tiszteli.

Amikor valaki eléri az anyagi szintjét, nem értem,

miért akar még annál is többet, amit felfoghatna.

Mit tesz az akkor vele, ha belekerül azzal,

kiszolgáltatottságba, ellehetetlenül általa.

Egy szinten fut minden, még az is, aminek,

már a kiemeltek között lenne a helye, hinnye.

Ugyanúgy árt, az is, ha nem kerül a szintjére

időben, mint az, amikor maga fölé tólják, azt a.

Az orvosoknak, segítőknek, nagy most a felelőssége,

be ne engedjenek, maguk közé, látszatosakat, hinnye.

Aki meg felvállalt valamit, ami árthat, önmagának,

gyártja folyamatában, a szintje alatti, helyzeteket.

Ahogy látom, hét generáció szülötteire lehet hatása.

Hát erre lenne a generációs feladatok teljesítése, még

időben, hogy ne vetüljenek rá, a hozadékok senkire se.

Miért tartanék tükröt, ha nem nézne, úgyse bele,

az alázatosokhoz, nincsenek hozzáedződve még.

Megszólíthatnék-e kiteljesedett „nagyembereket”,

ha őket, már körülvette, gyakran, sok érdemtelen.

Rövidke, a magasságom, többlet súlyom van, ah.

Elfogadtam, más dolgom van, emberesedek, a

kilóim, hol le, hol meg felmennek, életszerűen.

A ruházatom olyan, amit megengedhetek,

de én, jól érzem magamat benne, hinnye.

Nem kérem senkitől sem, hogy komolyan

vegyen engemet, inkább hallja ki, amit mondok.

Gyakran látni, a saját szintjük fölött élőknél,

valóban elhiszik, a pénzük naggyá teszi őket.

S amikor, kiteljesednek, abban, amiben a

legjobban haladnak, tán, jobb ha nem látják azt.

Nemcsak egy ügy van, mindenkinek van saját sorsa.

Aki beérett, arra, hogy a tehetségét gyakorolja, tudja.

Punnyadást hoz, ha átlátás nélkül, ugyanazokat, nyomja,

tájékozódva jön be, a sokféle, információnak az energiája.

Ha csak a saját szintjéről nézegeti, nem a valóságot látja,

lehet, hogy nincs, aki megmondaná. Fontos lenne tudni,

minden ember hozott, saját sorsot, igyekszik teljesíteni.

Összetett energiának, mondom, amikor, megtalálják az

utat egymáshoz, a tudásukkal az emberiesek, hinnye.

Telítettnek, amikor, valamiben, túlmentek, az már,

sok jót nem hozhat a többieknek, megrekesztő.

Tudsz-e még örülni, a mások örömének,

vagy már, a saját örömödet

dédelgeted csak.

Pedig egyedül

nem megy.

A sorsom,

az értem,

nekem,

fontos,

élem.

Adni,

segíteni

születtem.

A magam módján,

amikor felismertem a tehetségem,

ésszerűnek láttam, tettem, a jót és szépet.

Ha  megszólít a lelkes, szíves, gondolkodó éned,

nem tudsz mit tenni, mint a megoldást keresed.

Lehet, hogy ő nem látja át, a saját megoldását.

Te meg, egy mellékes döntéseddel, eléred,

azt, amit ő nem érhetne nélküled el.

Ne döntsél senki felett, hinnye,

kommunikálj, kommunikálj,

ha megkér és tudod segítsed.

Érte is csak akkor tehetsz, ha

eljutott, a saját szintjén oda,

hogy megérti, mi, az ő dolga.

Megtanulni úgy kommunikálni,

hogy legalább ne árts, senkit se

báns és magadra is jól vigyázz.

Mások után menni, az életüket

élni, azt is lehet, viszont, mi lesz,

a sorsoddal. A generációs jeled,

figyelmeztetne, de kikerülöd, ah.

Pedig az lenne a következő, amit

elkerülsz, inkább, nem fejlődsz.

Egy idő után, morózus leszel tőle,

bosszantó, hol van neked az előre.

Összefüggésében látni, tesszük a

helyükre a megéltjeiket, rájönnek,

mennyi mindent elértek, hinnye.

A magyarázat ott van a sorsukban,

mihez és kihez, képest, érte el, azt.

Az irigység szóba sem kerül, minek.

Amikor rájöttem, mi a sorsszerű

nekem, megnyugodott a lelkes,

szíves, gondolkodó énem, hinnye.

A telefonom gondolodik egy ideig,

mire átengedi az smst, nem csörög,

már hetek óta, vedd le a féket róla.

Nem, fontos, minden pillanatban,

magasrezgésben lenned, van az úgy,

hogy a hétköznapok, hozzák meg,

a megoldást, nem is kell tenned.

Mint egy megterített asztalon,

a finomságokból nem mindenki,

ugyanazt teszi a tányérjára, ah.

Ezért nem felejtek el köszönni,

megköszönni sem, minden,

apró jó érzést. A kicsikből

ha egészséges marad a

lelkük, kinőhetnek a nagyok.

A kommunikáció az a fontos,

minden szinten lehetnének,

fordítók, akik az egy nyelven,

beszélőknél is fordíthatnának.

Mert hiába na, mindenki más és

más sorsot hozott, családon belül,

is különböző sorsokat oldanak meg.

Ha ismernék az emberek, mit hoztak,

geneációs feladatnak, tudna arról,

mindenki, a tiszteltjeik, szeretteik.

Valóban egymást segítve élnének.

Kommunikálni, kommunikálni,

a megelőzésben otthon lenni.

Tartást, méltóságot, ad,

a feltaláltam, kontrollálja,

azt, amit hoztunk feladatnak.

Amikor rájöttem, mi a sorsom,

könnyebb volt, megoldanom.

Hiszen a szintemen ráláttam,

arra, amit odatárt a hétköznap,

a megoldások abban vannak, azt a, hinnye.

Elnézést is kérek, azért, hogy ennyire fontosnak látom,

hogy át tudjam adni, a tudást, ha majd, már el tudtam adni.

Önismeretre oktatás, kölcsönös tiszteletre nevelés, segítése,

címen történik az oktatás, ha felvállalja azt, a szintjére nevelése.

Felszínen élni, kikerülni a nehezet, azt is lehet, de aközben már,

sokasodnak, a nehézségek, más módon, elkerülni nem lehet.

Minden történés, a sorsunk megéléséhez adja a feladatot.

Hagyom történni, hiszen nincsen módom, közbeszólni,

abban segítek, amire megkérnek és sorsszerű az nekik.

Mindenki hozott tehetséget valamiben, ha már tudja,

merre van számára az előre, a megoldások is ott lesznek.

Szerencsés napot kívánok, minden, jóindulatú embernek,

ők már tudják, tisztelettel élni jó, szeretetben könnyebb.

Magyarországról, Pakson a Hergál

Házból, szeretettel. Julamami