Vigyázat itt a valóságról írok, meg ne bántódjál.
Ugye, mond neked valamit az, tolerancia, még
jó ember nevet adtam, annak az ujjnak.
Tehetséget hoztunk valamiben, most már,
tudni illene, miben lehetnél sikeres, ah.
A sikerekből áll össze a sikerélményed,
akkor már, a saját szinteden, leledzel.
Sokan szeretnének győzni, én még
nem győztem, soha életemben,
igaz, nem is versenyeztem.
Érvelni tanultam meg,
meggyőzően hallik,
ha azt olvasom le,
amit látok ott,
a tenyerekben.
Hiszen a lelkes,
szíves, gondolkodó
énjük azonnal jelzi,
úgy van-e, vagy nem.
A lélek megrebben, ha
nem azonosak a szavak,
a belső kontrollal, jelez.
Szokták mondani, honnan
tudom, hát nekem könnyű
dolgom van, ez a hivatásommá,
azért lett, mert ehhez, így értek.
Amíg magamat neveltem, sokszor,
győztem le önmagamban, azt a vágyat,
hogy olyat el tudnék, én is érni, ami nincsen
benne a sorsomban, a generációs feladatomban.
Tapasztalva, haladtam, közben, megtanultam, az
emberek által, sok olyat is, amire, mások, nem is
gondolnak, nekem ott van, a hétköznapjaimban.
Több területet is végigkostoltam, öt év volt az,
amikor éreztem, ideje váltanom, mert nincs
mit tapasztalnom ott, vagy megtanulnom.
A nem jól sikerült, mértani feladathoz,
akkor rég, járt egy „koki a fejünkre”, nem
voltunk megkülönböztetve, mindenkinek járt.
Milyen egyszerű volt az akkor, együtt játszottunk,
az iskola udvarában. Felemeltük egymást, ha szükség
volt rá, haza is kisértük, a mondjuk sérültet, természetes volt.
Bíztunk, egymásban, bár, tévedtünk is, gyakran, de tudtuk, hogy
megy tovább minden, valahogy éreztük, benne van az a pakliban.
Megtanulják-e most és van-e ami, megadja, a tapasztalásoknak,
úgy a lehetőségét, hogy ne sérüljenek bele a gyermekek, hinnye.
Mert, szinte, minden, a versenyről szól, csak, akarjanak, győzni,
akkor is, ha nincs bennük az, egyetlen, sejtjük, sem, szeretné.
Az intelligensek és azok, akik rájönnek, hogy mire születtek,
na meg, a jóra, szépre, igényesen élnek, alkotnak, sikeresek.
Jó minőséget megélni maguk szerint, tanulni, tudni vágyók,
mindannyian, tudják, adni születtünk és nem szerezni,ah.
Egymástól tanulni, a közösbe, a tudást is beleadni,
de amikor, arra kell leginkább figyelni, hogy
már megint, be ne csapjon valaki, azt a.
A gyermekeknek, ez lenne a jó minta,
hogy ügyeskedőkké, ah, fondorlatossá,
magukat többnek láttatókká váljanak.
Nincs benne, a tenyerekben, az irigység,
se egyéb gátló, sorsszerűen, megmaradó.
Inkább figyelmeztető, letudni azt időben,
ne vetüljön rá, a következő generációkra.
A valóság, az mindenkinek a tenyerében
ott van, ideje lenne megismerni mindazt.
Bocsánat, csak halkan mondanám, mert,
nem szeretném, ha megint ráakadna,
valaki, egy neki nem tetsző, szóra.
Már felszabadult, az ideiglenesből.
Megnéztem a julamami@gmail.com,
mögött, furcsa szervezést találtam.
Ahhoz, profira volt szükség, hogy
úgy oldja meg, rajta át ment, az én
levelezésem, a julamami védjegy.
Nem tudom megkapom-e amit,
nekem címeznek, kinek jó mindez.
webtenyer@gmail.com, talán átjön.
Erről nincs véleményem, szomorú ez.
Szükség lenne valami működőképesre,
valami életszerű újra, megtanulhatóra.
Tartást, méltóságot is adhatna, hinnye.
Lehetne mindenkinek kapaszkodója.
Győzz meg, legyőzni könnyű,
engemet, nem harcolok,
sem ellened, se érted.
Önmagadért tegyed,
ismerd meg a tenyered.
A feltaláltam eladásáért,
az oktatásom és a neveléshez,
segítésem, létezése miatt vagyok itt.
Magyarországról,
Pakson a Hergál Házból,
szeretettel. Julamami