Van aki, amit elképzelt megvalósította, mások
meg, nem járhatnak megfelelő iskolákba.
Hát nem úgy gondolták, se át nem
látták, hogy a megfelelő jó,
mindenkinek
megjár.
Ha úgy tartja
kedve, fordít
egyet rajta,
nem kérdez.
Bár látjuk és
nem tehetünk
semmit, fordul ki
a talpunk alól
a talajt adó
Hazánk, nahát.
Újratervezés.
Hiszen járni
tanultunk,
szállni nem
tudhatunk.
Sokadik voltam,
a lejtőre állítva
elengedtek. Egy
kerekeken guruló,
amibe kapaszkodtam
mert a lejtőn múlott, ha
gyorsabban haladtam.
Fölfelé a karjukon
hoztak, aztán
újra és megint,
lefelé szedtem
az apró talpaimat.
Előre a tehetségemmel,
haladok, a fölfelé utat,
nem ismerem, hiszen, azt
nem gyakoroltatták velem.
Azt gondolom,
a Haza az olyan,
mint az édesanya.
A legnagyobb
ügyét, hogy a sarjai,
önmaguknak
megfelelően nőjenek,
jól megcsinálja, amiért
az anyaságot vállalta.
Ha gyermeke nincsen,
lehet, hogy a
többieket, jó felé vivő
feladatot adott neki, a
teremtő Isten, hinnye.
Mögötte fontos biztos talajon állnia, a
a gondolkodó férfiakra jellemző megelőző erőnek.
Egymás mellett és egymást előre
engedően, a Hazánkért tevően.
Mintegy karjait kitáró apányi erő,
nem harcolni vágyó, gondolkodó.
Na meg vannak a sorsok és a
generációs feladatok,
férfiak és nők
tekintetében is.
Mindannyiunknak
adott az Isten,
a boldogulásáról
szóló tehetséget ám.
Keresse meg, a számára
legjobb lehetőségeket.
Aki átlátja mindezeket,
nem is gátol a jóban való
sikerében, másokat se.
Senki sem született,
fölöslegesnek, hinnye.
A megcsináltam állapota,
az eddigi legnagyobb érzés,
amivel találkoztam életemben.
Most is ilyen előtt, várakozva
vagyok, nem rajtam múlik
sajnos, mert akkor
már érezhető lenne.
Sok embernek, aki
rájönne a tapasztalása
közben, hogy ezt az érzést
másban nem lelte még.
Jó szerencsét
kívánok,
minden
jóravaló embernek.
Nézeget hátrafelé,
vagy előre hord,
a jól látó szeme.
Vagy kidüllesztve
sem veszi észre,
amit lát, azzal
neki dolga
lenne.
Akinek
nem lehetett
semmije, tán megnőtt
a túlzó irigység benne.
Amikor aztán
úgy érezte
megteheti,
az örömérzetét
növelte, minden
olyat birtokolni
akart, amit
meglátott
a két szeme.
Mások meg, ha nem
kaphatták meg a tárgyakat,
hát kitalálták a helyettesítésüket.
Más módon örültek, amikor egy-
egy helyettesítőt megteremtettek.
Rájöttek, a lelkes, szíves, gondolkodó
énjük, igyekszik tudatosítani bennük.
Így vagy úgy, meglehet nekik is, az
elégedettség érzése, tárgyak nélkül.
Eszükbe sem jutott, rátelepedni a
gyengékre, segítés helyett,
kiszolgáltatottakká tenni őket.
Fontos alapja a jó életünknek az, a
tartásunk, méltóságunk meglegyen.
Mindenki más sorsot hozott, vannak
akik nem is tudják, hogy létezik a sorsuk.
Mások meg megtalálták a generációs jelüket,
boldogulnak benne, akkor is ha már a tárgyak
nem érdeklik őket, generációsan hazaérnek.
Az emberek élhetnének egymást segítve,
vagy legalább nem hátráltatva, hinnye.
Szoktam mondani, nem szeretnék,
a bőrében lenni annak, aki nem
gondolta végig, amikor ártott.
Megpakolja általa a sajátjait,
pedig ők nem tettek volna olyat.
Kommunikálni, jól kommunikálni,
az emberi kapcsolatokban el lehet
a kitűnőig menni. Ha nem azt nézik,
nem azt hallják mindig másoktól,
ne engedjen beleszólni senkit.
Pedig szükséges lenne az
egészséges körforgásra,
hogy felmérhesse általa,
hol tart a fejlődésben, hinnye.
Ne menjen pocsékba, ami sok-
sok, szorgalmas, okos, tanult,
intelligens embernek hasznára
lehetne, ha neki is lenne belőle.
Elzárhatják az információt,
akkor is, ha dolguk lenne,
együtt esetleg. Így aztán
elmegy az élet és nem
tudhatja meg a lényegeset.
Minden megvolt hozzá, csak
nem tudott róla, neki is lehetne.
Vagy ne ismételje, fölöslegesen,
amiről fontos tudnia, mert az ő dolga
volna, továbbvinni jó minőségben mindazt.
Adni születtünk és mindannyian, ki hogyan
tudja megvalósítani, ha a gátak tengernyiek.
Van-e türelme a tehetségéhez a lehetőséget
egészséges lélekkel kivárni és továbbadni.
Azt, amit neki szánt az Isten fejlődésül.
Legalább ne árts, senkit se bánts,
magadra is jól vigyázz, téged
sem pótolhatna más.
Bocsánatot kérek,
bocsánatokkal
fűszerezve, hinnye.
