Készen lettem az idén,

megcsináltam azt,

ami rám várt még.

Teljesítettem mindazt

amire képes voltam,

a sorsom elém rakta.

Kikerülni nem akartam,

hiszen felfogtam azt,

generációsan

a feladatommá lett.

Apám azt mondta,

óvakodj tőlük,

ők csalták el,

mindenünket.

A múlt

elmúlt,

az ami van,

ahhoz

fontos most

alkalmazkodni.

Nem

látszik a

tehetsége,

nem jött az

felszínre még.

Valaki azt mondhatta

neki, hogy azt is lehet,

csinálja nyugodtan.

A felelősség

attól még

az övé

marad.

Mintha mi

elköltöztünk

volna érzés ez.

Mert a többit azt

értem, hiszen itt

élünk mi valami

fontos tövében,

hát tiszteletem.

Engemet 11 éve,

nem engednek be,

sokan jártunk így.

Nem tudom ki vette

át, töltötte be a helyemet,

  jó volt az és sokaknak, tudják,

hogy létezem, voltam amikor

szükségük volt rá, jöhettek.

Hát, ki hogyan számol el,

az ő lelkiismeretével.

Mire jó a túlzó pénz,

tán erre, mire jó, ha

nagydarabnak születik,

lehetne a többieknek a

védelmezője, persze ha

egészséges a lelke, szíve.

Ugyan, tán gondolnak-e

azok akik gazdagodni

jönnek ide, hogy mi,

csak itt vagyunk otthon.

Számunkra nincs jó munka,

azt a és már elég régóta,

nem úgy élünk itt, mint

akik ide teremtettünk.

Egyszer már végig

csináltunk valamit,

ami ismétlődik.

S mond mire is

számíthatok, a

sok jó és szép

helyett, mert

csak arra várok,

hogy visszajöjjön,

amit beleadtam ide,

mert a Hazánk nekünk ez.

Mikor takarítottad és miért

ki magadból a lelked, a szíved,

nem szólt rád a gondolkodó agyad,

ne legyél ellened, élni és élni hagyni.

Mond miről beszélsz, ha nem úgy élsz.

Ne szólgáljad ki magad, ne töltsed le azt,

amihez éppen kedved lenne, kérdezz

és elmondom, azt eladom-e neked.

Gondoltatok-e arra, hogy

másoknak ez a mindenük,

nincs más hely, a Hazájuk ez.

Vagy próbáld már ki te is,

azután meséld el milyen,

kívül lenni, amikor még

nem voltál te bent sem.

Aszerint ahogy ide bele

teremtettél és sok évig.

S te és te, amikor majd,

már, a gyakori

sokszori,

 sokkhatások

miatt, ti már nem is

álltok szóba egymással.

Amikor nem beszélhettek

már csak a pletykásokkal,

amikor csak a gépieset

hallod mindenből,

és mindenhol.

Az üres

nótát

fujja,

minek

olvasna,

ha ott van a

szó szerinti

megmondója.

Amikor egy

pillanat alatt

lesznek most

a hiányosokból

igencsak nagyok.

Nagy embereknek

hívom őket, akiknek

az emberségük nem

kopott most sem  meg.

Amikor a mások

kultúráját magadra

mint védelmet húzod, s

 azt, ami körülötted van

te már meg sem látod.

Amikor azonosulsz

azzal amit át sem

látsz, nyomod

ezerrel, azt

amiben

majd

neked, neked

is élned kell.

Csendesedj

el belül,

keresd

meg a

középpontod,

a lelked, a szíved,

gondolkodó agyad.

S rájössz, ha éhes a

bendőd az sem baj,

csak hagyd, hogy

hasson rád,

a jó érzésed,

ember maradj.

Ne ragadjon el

a káprázat, ne

zárd ki azokat se,

az életedből akikre

még szükséged lehet,

ha elmúlik a káprázat.

Itt így jár a kisember biza,

a hirtelen nagyok árnyékában.

Julamami Magyaros Agyalósa.

Úgy látja, gödörben vagyunk,

mondta a szolgáltató

amikor igen gyakran

panaszkodtam, hívtak

és nem jöttek be a

hívások, nem értek

el az emberek.

Kérdeztem mit

lehet tenni érte, mert

a kimenők sem mentek.

Azt mondták kapok egy

antennát a házunkra és

4 méter zsinórt, amivel

közlekedhetek a mobil

telefonommal, nem

kértem, s azóta

nem tudom,

hogy

változott-e

valami, s a gödör

csak nagyobb lett-e.

Nem kérhetem sehol

sem a panaszkönyvet,

így jártam, egy ember,

aki nem tartozik se ide,

se oda, tartozik hát úgy

ahogy van mindenhova.

Ha nem becsülted meg a

múltat, hogyan vagy jelen,

s mire számítasz, ha a sorsod

 egy massza lesz a többiekével.

Maradt-e neked is az Isten, mint

mentsvárad,  hiszen, mindenki

csak kapni és csak jól járni

szeretne mindenben már,

kár értük, de nagy kár,

mi lesz veled ember.

A nagy észveszejtő

üres hajtásban,

a legfontosabbat,

veszíted el úgy, hogy

azt te észre sem veszed.

Csak majd utána látod azt,

hol hibáztál és hányszor.

Megelőznöd azt, amit és

amíg lehet addig kellene,

ha önmagadat sikerülne

legyőznöd és még neked.

Keresd meg a tartásod,

 méltóságod, ne mozdulj

ki abból, ami emberies.

A barátot nem vetjük

le mint jó melegben

a télikabátot, mert

mi lesz veled, ha a

nagy ridegségben,

fázik majd a lelked, ki meri és

 mondja azt majd meg neked, ne

 rombold tovább magadat ember.

Hol vagyok otthon,

hol van a Hazám, ki

tudja már, kinek kellene

kezet rázogatnia, azért, hogy

létezhetnek itt még egyáltalán.

Megtart az emberségem, az Isten,

s ők, akiknek még van mit óvniuk.

Mire neveltek mond tégedet,

hátha meglátom benne én is

a lényeget, élni és élni hagyni,

hallottad. Ha te ebben érzed

jól magad, akkor már minden

rendben is van, nem látsz már

mást, csak a kitűzött célodat,

észre sem veszed azt, hogy élik

ezt meg most itt az emberek.

S mond ha elérted a célodat

és még élünk itt mi emberek,

mert ez a Hazánk. Ide szült az

anyánk bennünket, mi vár ránk,

hiszen, sok üres szólam maradt.

Az emberek magukból indulnak

ki és nehezen szembesülnek vele,

nem róluk szól itt már semmi sem.

Akkor viszont legalább mutasd meg

azokat, akikről szólnak itt ezek mind,

hogy legalább tudjunk mi róla,  mikor és

miért gügyéztek le, láthatatlanná téve,

hogy ne kelljen szavakat váltani sem.

Ez itt az én Hazám is, jól kellene itt

éreznem magamat, révbe vinnem,

azt amit magamért tettem meg.

S azt is, amit azért kaptam én,

az emberektől a 27 év alatt,

hogy kiláthassanak majd ők is,

 akik eddig csőlátásban voltak.

Adjon az Isten minden földi jót,

mindenkinek annyit és abból,

ami neki a legjobb, szép napot,

jó egészséget kívánok.

Szeretettel. Julamami