Sorsod vagy életed…

2021.05.02. – 2011.

https://julamami.com

A sorsodat ugyan ismered-e,

az életedet éled-e,

vagy,

eszi

nem

eszi,

nincs

más

amit

lehet,

megengednek, csak

 azt éled meg, a saját sorsod helyett.

Vannak akik látszatra, mindenhez értenek,

és vannak akiknek irigylésre méltóak,

hiszen már a mindenük

 megvan,

kategórián is,

a túlon is túl vannak.

Nem látnak tán mást,

csak a szerzés hajtja őket.

Sorsod az életed ezt oktatom,

sorsszerű  akkor, ha az elődeink

a sok komoly, nagy feladatot már

teljesítették, mert sorsszerű volt.

Rangot, pénzbeni gazdagságot is

adtak alapnak, így az élete a sorsa.

Így épülhettek fel sok mindenkire

építkezve, aki a családjukban tette

a dolgát a  nehézben, a könnyű nem

fogta meg, teljesített sorsszerűen.

A könnyen jött könnyen is megy.

Generációs feladatoknak mondom,

nagyon örültem, amikor felfedeztem,

hiszen sok minden megmagyarázódott.

Így hát érvelni tudok, a tapasztaltan is

emberségesen megélem a nehezeket.

Gyökeresedni igyekszem azon vagyok,

ne maradjon a rengeteg tennivalóból

a következőknek, hiszen jó sorsra

érdemesek, ha tudnak teremtenek.

Vannak akik ott tartanak, ah, még

tagadásban vannak, hogy hoztuk-e

a sorsunkat, azon gondolkodnak.

Nem jönnek rá, honnan tudnák,

hogy ha az egyik oldaluknak,

a hozottban teljesítettek,

lehetne a másik oldalt,

attól fogva megtanulni.

Két lábunkkal állunk,

két karunkkal ölelünk,

vannak páros szerveink,

két szemmel és belső

látással is láthatunk.

Akik mindezeket nem

látják át, nem érzik meg,

nem gondolkodva döntenek.

Néznek csak nézik, nem látják át,

mikor mentek bele a csőlátásba

az a mindent  csak oda,

belevitte őket, ha

nem tudnak,

kijönni

belőle, üresednek.

Vannak olyanok akik

az óvatlanokat,

beleterelik,

mert

elhiszik

nekik,

hogy eljött

az ő idejük.

S most ott

tartanak, hogy

léphetnek egy nagyot,

meglehet,

még az is,

nekik,

amit,

egyikük sem álmodhatott.

Nem ismerik a belső tartásukat,

boldogok szeretnének lenni,

miközben már akkor azok,

nem tudhatják,

hogy mihez,

képest,

hol tartanak most.

Se előre,

se

jobbra,

se,

balra,

nem, de körbe sem néztek,

csak maguk fölé és előre lestek.

Így elmennek a saját sorsuk mellett.

Sikerélmény nélkül éhes marad a lélek,

a szív, a gondolkodó agyad üres marad.

Ne játsszál az emberek sorsával, ah,

ha nem is látod át, ők tudják azt.

Van akinek az a dolga,

hogy abban,

az önelégült,

állapotukban,

csak figyelje őket.

Kivárja a legkedvezőbb,

helyzetet, rezgést,

ha nem veszik észre,

még rá is segíthet esetleg.

Felismerve a kapzsiságukat,

jól rájátszott, felkínálta olcsón,

utána kapott, hamm eltüntette.

Helyettük bekebelezte, úgy,

ahogy volt az egészet, tán

 azzal jóllakott lehetne.

S csak terjeszkedett,

mert más mintája

nem volt,

szerzett.

Azután kiderül,

bebujtak a bőrébe,

párhuzamos lett a cége,

tán egy betű se az eltérés.

Így aki reménykedett,

a tehetségével, a

jó  sorsa megélése,

helyett hiánya lett.

Mindent a sajátjaként

magának átvezettetett.

Persze nem addig a,

van az Isten, újra

 a talpára állítja, a

tudása ottmaradt  nála

és kivárja, ha szükséges vegetálva.

Tudja, egyszer ő is bekerülhet a jóba,

mert megvan neki is ahhoz a  jó sorsa.

A különleges tehetségének hála,

tudja, elkezdi újra és újra,

az ismétléseket felismerte

  nem aggódik hasznosítja, a

 gyakorlat teszi a mestert.

Aki meg nagy bátran,

ezeket megszerezte volna,

ah, számoljon is vele, ha

 majd  az átforduláskor

az a felszínre kerülne.

Önismeret nélkül,

önkifejezés helyett,

mások leutánozása,

na az fura egy buli lehet.

Mivel nincs tehetsége hozzá,

csak sok pénzt szeretne belőle,

előbb – utóbb, saját, önnön

maga elvesztéséhez vezethet.

A Nép nem szereti ha becsapják,

a kiváltságosok meg  máshoz

vannak szokva, a silányos

teljesítés nem élhető pálya.

Megvannak arra is a jelek,

ki az, aki gazdagodni jött,

ki meg gazdagon született.

Hiába minden összecserélni,

más helyett a sorsát megélni,

na azt csak időlegesen lehet, hinnye.

A sajátjában ott vannak a figyelmeztető jelek.

Mutatja a tenyered a saját, generációs határodat.

Mások neve alatt, mások cégét eltulajdonítva,

na az sem lehet maga a csoda,

mert nem is tudja,

hány generációjának,

 okozhatott  hiányt azzal, hinnye.

A jó energiákban vagyunk három éve,

lehet ismételni, rárakodni a fölöslegesre, a

tisztulás mindennek az eleje és a vége.

Mihez képest hol tartasz,

s mikor nyugtázod azt,

hogy megcsináltad,

ha az nem épülhet be

a tartásodba, nem is lehet azáltal,

megerősített emberi méltóságod neked.

Pedig ott van minden vonal, hozzátok,

ott a csuklótokon felrajzolva,

mi a generációs jeletek.

S folytatásaként,

a tenyerében,

van úgy, hogy

a saját élete,

is mindenkinek.

Amikor megszületett,

már belerajzolta az Isten.

Az a sajátja,

nem azonos,

senki máséval,

egyszer ugyan,

láttam egy hasonlót,

két különböző ember,

generációs feladata

egy irányba mutatott.

Ha már az utadat keresed,

azt tudatosan teszed,

valamiből kiindulva,

valamihez kötve,

lépsz,

lépésről,

lépésre előre.

Ha az utadra találsz,

boldogulhatsz rajta.

Útjára viszi a vándort,

megérti menet közben.

Ez az én nehéz, küzdelmes,

lelket erősítő, tiszteletről,

szeretetről szóló utam,

Uram.

Nem sürgettem,

nem kapkodtam.

Tudtam a élet arra való,

hogy át és megéljük,

amit nekünk szántál.

S amikor már látjuk,

hogy megcsináltuk,

a generációs hozadékunkat is. S

  mások ránk rakottját is teljesítettük,

na akkor szabadul fel a lelkünkben,

valami érzés, ami ajándék nekünk.

A következő feladatot,

teszi oda a sorsunk.

Nem unatkozunk,

csak tesszük a dolgunk.

Nem ártunk, nem bántunk,

haladunk ahogy hagyják, ha

tele a lelkünk jó érzéssel,

 sikereink napi szinten,

lelkesen, szívesen,

gondolkodva élünk.

Van reményünk,

tudjuk,

vagyunk mi sokan,

akik magukhoz képest,

gyakran vegetálunk csak.

Megyünk előre ha kicsit is,

néha csak csusszanva,

de a sorsunkat,

ismerve,

végig,

megyünk,

 az utunkon,

nem térünk le róla.

Mert felelősek vagyunk,

a most fontos,

része az egésznek.

A következő generációknak,

megmaradjon, a hasznukra váljanak,

azok a fontos hozottak, amiért,

megszenvedett a Nép olyan sokszor.

Ide születtünk, itt élünk a saját Hazánkban,

itt kellene boldoguljunk, a tehetségünk és önmagunk szerint.

Aki ezt még fel nem ismeri, kérem szépen addig ne vállaljon fel,

semmi olyat ami újra és megint sokaknak, a Népnek gátakat rak.

Árthat azzal is, amit nem láthat át, mert megalapoznánk azt,

amit hoztunk magunk szerint mi is, a családunknak.

S adnánk és a következő generációinknak,

valami alapot a jövőjükhöz legalább, hinnye.

Te is tisztelettel gondolj a szorgalmas őseidre,

vállald fel a származásodat, s azt amit neked hagytak,

feladatnak. Egyedül nem oldhatod meg, azt amit nem akartak,

azzal egyáltalán nem foglalkoztak, ne húzd ki a szorgalmasok alól

már a telítettben, erősen motiválatlanként, humorizálva se a talajt.

  Ami lefutott és másik szinteken nem vonzó, abba tenni fölösleges,

amit nem lehet megmásítani az itt a valóság. Ha a Nép nem akarja,

mert nincs az életminősége változásával érdekeltté téve, az

nem hozza mert megváltozott az Hazánknak a rezgése.

Minden az egyes emberből indul ki, ha csak az van

aki itthon maradt valami miatt és nem érzi jól

magát a bőrében, ugyan mennyire tudhat

jó minőséget adni az érkezőknek, azt a.

Az egyenestől eltérő egy fura rezgés,

nem tudja biztosítani arról a pihenni

vágyókat, betartják-e az ígéretüket.