Ha nem tetszik az,

amit a tükrödben látsz,

 nem oldja azt meg a kalapács.

Hát változz, hogy szebbet láss.

Az embernek két oldala van,

ha az egyik feladata már

 elfogyott, hát kezdje,

el megtanulni,

amit ő nem

is hozott.

Különös,

oktatás,

nevelés

tréning,

neked, aki

ezt már érted,

hogy nélküle már,

nem nagyon megy.

Ha hiszed, ha nem,

amit félbehagysz az,

tovább megy nélküled,

lesz benne, ha akarod te,

ha nem, helyetted, csak a

jó minőség nem lesz meg.

Másban is megkapod, a

 hasonló feladatod, te

sem kerülheted el,

ez a  törlesztésed.

Lelkesen, szívesen,

gondolkodva tegyél,

hogy már ne kelljen,

mindentől ami neked

még ismeretlen féljél.

Van Isten, nem látja

az, aki nem is akarja,

jól be van ám takarva,

magabiztosan kavarva.

Aki nem hozta, tanulja.

Lám felül van az alja,

s ő fordítva látja.

Ahhoz amit ő

felvállalt,

lassú,

mint az

 ébredező kis csiga.

A másik, nyugtalanul

surran mint a gyík,

látni sem akarja,

mindazt, amihez

ő egyáltalán

nem is ért,

de csinálja.

Van aki már

a fejét is

későn csóválta,

 most vakarhatja.

Miért pont ő lenne

az aki meglátná,

mindenét

kockáztatva.

Így következő

lépést ő sem

  láthatja meg.

 Máshol van,

  annak most

a kiváltsága.

Nem is rá

van az

bízva,

hinnye,

na, ejha,

az meg már

a túlságoson is túl,

el van szaporodva.

Mindenre fűlik már

a foga, van rá oka,

az a csúnyácska

 megalománia,

 jól eltalálta.

Meg nem áll,

generálva

önmagát,

 le is gyártja,

az utódjában.

Nem érzi,

hát biza,

elmegy

mellette,

nem

köteles

meglátni se.

Így aztán,

nem az ő

gondja

az, na.

Aha,

na

ja,

de

csak

addig,

amíg,

a faló,

is már

el kéne,

oda is,

ahol néha

időzget a

 hintaló.

Olyan az

mintha a

műliba,

gépiesen

gágogna,

szárnyait

csapdosva,

kontroll nélkül,

úgysem néz oda

senki, azt is tudja.

Látod, nem látod,

íme – lám, nosza,

micsoda

tanoda,

azt a,

ez a

nagy

csuda.

 A hibák

hátrányán,

jó nagy lett a

nincs, ha fáradt,

ugye pihenhet a ló.

Nem is várhatod,

ha nincs is kitől,

mert

túlon,

túlzón,

magasan

van a gane.

Össze-vissza

folyik már a lé,

a réseket,

nyiladékokat

  tömíthet el és

sokasodik, ajjé.

Kukorékolnak

hát a szárnyasok,

a cifra nyakú

körbejárva,

na meg a,

repedt fazék,

 rövid lábbal

 kukorékol.

Fölülről

nézik

azt,

amit

még

nem

látnak.

Vásottan

minek is

néznének

lejjebbre,

onnan jöttek,

éppen cseréltek.

Ott csak szépet

és jót láthatnak,

oda ahova felszálltak,

a többiek meg, ugyan

miről is beszélnének.

Emberileg nincs

is lejjebb,

libbennek,

csak feljebb,

és még feljebb,

könnyebbednek.

Ha már az utadon

vagy, ne tagadd meg

önmagadat sem.

Haladj úgy,

hogy nem

ártasz,

 és nem

bántasz.

Akkor

segíts,

ha már

arra te is

emberségből

képes vagy.

Nyitott

szemmel

haladva,

fejlődve,

mosolyogj

a Hazánkra

és a Világra.

Becsüld meg

abban amiben

éppen vagy,

te is magadat.

Óvd magadban,

a belső tartásod, s

a méltóságod miatt,

a szeretteidért is,

 emberséges maradj.

Ne akard a látszatosat,

örülj annak, hogy ilyen vagy.

Ha a sorsodat éled érveid vannak.