Ha nem tetszik az,
amit a tükrödben látsz,
nem oldja azt meg a kalapács.
Hát változz, hogy szebbet láss.
Az embernek két oldala van,
ha az egyik feladata már
elfogyott, hát kezdje,
el megtanulni,
amit ő nem
is hozott.
Különös,
oktatás,
nevelés
tréning,
neked, aki
ezt már érted,
hogy nélküle már,
nem nagyon megy.
Ha hiszed, ha nem,
amit félbehagysz az,
tovább megy nélküled,
lesz benne, ha akarod te,
ha nem, helyetted, csak a
jó minőség nem lesz meg.
Másban is megkapod, a
hasonló feladatod, te
sem kerülheted el,
ez a törlesztésed.
Lelkesen, szívesen,
gondolkodva tegyél,
hogy már ne kelljen,
mindentől ami neked
még ismeretlen féljél.
Van Isten, nem látja
az, aki nem is akarja,
jól be van ám takarva,
magabiztosan kavarva.
Aki nem hozta, tanulja.
Lám felül van az alja,
s ő fordítva látja.
Ahhoz amit ő
felvállalt,
lassú,
mint az
ébredező kis csiga.
A másik, nyugtalanul
surran mint a gyík,
látni sem akarja,
mindazt, amihez
ő egyáltalán
nem is ért,
de csinálja.
Van aki már
a fejét is
későn csóválta,
most vakarhatja.
Miért pont ő lenne
az aki meglátná,
mindenét
kockáztatva.
Így következő
lépést ő sem
láthatja meg.
Máshol van,
annak most
a kiváltsága.
Nem is rá
van az
bízva,
hinnye,
na, ejha,
az meg már
a túlságoson is túl,
el van szaporodva.
Mindenre fűlik már
a foga, van rá oka,
az a csúnyácska
megalománia,
jól eltalálta.
Meg nem áll,
generálva
önmagát,
le is gyártja,
az utódjában.
Nem érzi,
hát biza,
elmegy
mellette,
nem
köteles
meglátni se.
Így aztán,
nem az ő
gondja
az, na.
Aha,
na
ja,
de
csak
addig,
amíg,
a faló,
is már
el kéne,
oda is,
ahol néha
időzget a
hintaló.
Olyan az
mintha a
műliba,
gépiesen
gágogna,
szárnyait
csapdosva,
kontroll nélkül,
úgysem néz oda
senki, azt is tudja.
Látod, nem látod,
íme – lám, nosza,
micsoda
tanoda,
azt a,
ez a
nagy
csuda.
A hibák
hátrányán,
jó nagy lett a
nincs, ha fáradt,
ugye pihenhet a ló.
Nem is várhatod,
ha nincs is kitől,
mert
túlon,
túlzón,
magasan
van a gane.
Össze-vissza
folyik már a lé,
a réseket,
nyiladékokat
tömíthet el és
sokasodik, ajjé.
Kukorékolnak
hát a szárnyasok,
a cifra nyakú
körbejárva,
na meg a,
repedt fazék,
rövid lábbal
kukorékol.
Fölülről
nézik
azt,
amit
még
nem
látnak.
Vásottan
minek is
néznének
lejjebbre,
onnan jöttek,
éppen cseréltek.
Ott csak szépet
és jót láthatnak,
oda ahova felszálltak,
a többiek meg, ugyan
miről is beszélnének.
Emberileg nincs
is lejjebb,
libbennek,
csak feljebb,
és még feljebb,
könnyebbednek.
Ha már az utadon
vagy, ne tagadd meg
önmagadat sem.
Haladj úgy,
hogy nem
ártasz,
és nem
bántasz.
Akkor
segíts,
ha már
arra te is
emberségből
képes vagy.
Nyitott
szemmel
haladva,
fejlődve,
mosolyogj
a Hazánkra
és a Világra.
Becsüld meg
abban amiben
éppen vagy,
te is magadat.
Óvd magadban,
a belső tartásod, s
a méltóságod miatt,
a szeretteidért is,
emberséges maradj.
Ne akard a látszatosat,
örülj annak, hogy ilyen vagy.
Ha a sorsodat éled érveid vannak.
