Boldogulni jöttünk
mi mind, tehetséget
hozva erre vagy arra,
Isten adta nekünk azt.
A tájékozatlanul ott a
magasban lévők, nem
vesznek komolyan, hogy
létezünk, vagyunk nekünk
is van életünk és sorsunk.
Magunk csináltuk meg azt,
amit a mi sorsunk odatett,
ha elmozdítanak abból is,
gyakran bennünket, hát
el is lehetetlenítenek.
Milyen üres érzéketlen,
átgondolatlan tettek ezek.
Mi már egyszer megcsináltuk,
nyugdíj helyett aprót kaptunk,
gyakoroljuk a hivatásunk, van
méltóságunk és tartásunk.
Ha ugyanúgy változtatnunk
kell nekünk is és jön a teher
gyakran és rendesen, mondja
ki, hogy nem tervezett velünk.
Attól szép és színes a Hazánk,
bármelyikünk hiányozhatna ott,
hiszen ha egy porszem mozdul,
leomolhat a hatására a hegy is.
Ugyan miért gondolod,
hogy amit akarsz
azt el is veheted,
meg is teheted.
Nem mondta
senki sem
neked,
hogy
van
ami
nem
a tied.
Mert, ha
azt akarta
volna az Isten,
hogy minden a
tied legyen, hát
biztosan csak
téged teremt.
Mi meg várjuk,
éppen mi lesz a
te ébredésednél,
van-e időd tán most,
kigondolni mi lesz
mára nehézség
még nekünk.
Mert esetleg
nem úgy áll a
mi szemünk.
Nem meri már
megmondani azt
senki, hogy ez nem
az ami nekünk járna.
A jóból és szépből is
kérjük azt amit ide
beletettünk mi is.
A Hazánk ez itt.
Miért mindent
szerzésben és
birtoklásban
gondolsz te
megélni,
kiélni.
Hát
nem
mondta
senki se,
hogy van
ott belül
benned,
valami
ami
nagyon
lényeges.
A lelked,
a szíved, a
gondolkodó agyad,
ami a belső tartást
adja neked, neked,
én már tudom nekem.
Miért gondolod, hogy
csak az egyik oldalad
lényeges, ami azt adja,
mutatja, hogy a pénzednek
szempontjából rendben vagy.
Mond miért kell nekem vándorolnom,
ha nevesíteni szeretném, így 66. évesen is,
amit itt találtam fel, megtaláltam, működik,
oktatnám, nevelném az arra éretteket már.
A saját sorsuk jobbításának megélésére,
azért más országok szerverén lennem,
hogy megint le ne töröljenek valamiért.
Miért nem nevesedhetek én itt a saját
Hazámban úgy, hogy én is megkapjam
hozzá azt, amit mindenki megkaphat,
ha meg és feltalál, a Hazájának fontosat.
Hiszen ide a Hazámba teremtettem meg a
szépet és jót magamért másokért, itt várom,
hát, hogy megjöjjön már a jó sorsom nekem is.
Mint mindenki a saját sorsáért megtettem,
amit csak lehetett, nem hiszem el azt,
hogy fölöslegesen vándoroltam ide,
meg oda, mikor mehetek már Haza.
Miért érzem azt, nem enged be úgysem,
de kérem szépen, ez a Hazám itt nekem.
Ah, hol máshol lehetnék én otthon, ha a
saját Hazámban meg nem, 66 évesen.
Győzz meg legyőzni könnyű engem,
nem harcolnék se veled, se ellened,
az oktatás, nevelés miatt vagyok itt.
A két oldalunkat, a belső tartásunk
miatt meglátva, felfedeztem, nagyon
megörültem. Magyarázata lett annak,
hogyha valaki nem gazdag a pénze által,
attól még igen értékes ő emberiesen.
Persze nem zárja ki a két dolog sem
egymást, olyat is láttam, de ritkán.
Adok – kapok, a jóban és a szépben
benne vagyok, formálok, nevelek,
oktatom az arra már éretteknek,
önmagukat hogyan csinálják meg.
Amikor az egyik feladatot hozva,
elértek a megcsináltam állapotba,
akkor jönnek a kérdések, a miértek,
a hogyan tovább helyzetek, kis szünet.
Miért csapod be a gyermekeket, hogy
boldogok, amikor még át sem élhették,
miért avatkozol bele ilyen szinten, te, te.
Így honnan tudják majd, honnan – hova,
eljutottak-e már ők oda vagy amoda.
Különös oktatás, nevelés, julamami
Azután jöhet a változatos életetek,
mert ott van még az ismeretlen, a
felfedezetlen, másik oldalatok.
Mert, hogy kettő a láb, a kar
és egyebek, rajtunk, bennünk,
már tudom, azért, hogy ismerjük.
Azt is meg, amit nem hoztunk mi
tehetségként, nem nevelődtünk
bele, se erős hatást nem gyakorolt
olyan se ránk, ami mellé vitt volna.
Van akiknek széles élettérre, van
szüksége, van olyan akiknek
nagyon keskenyke is elég.
Mit hozott és mit vállalt
fel, amit teljesítenie is
lehetne, hogy ő is jól
érezze magát a bőrébe.
Rátaláltam, felfedeztem,
leolvasom, ha megtisztelnek,
szembesülnek közben azzal is amit
ők már tudtad. A Különös nevelésem
által, meg is tapasztalhatják, mi az ami
a következő feladatukat adhatná, ha ők
arról is tudnának, boldogulva élnének…
A tapasztalatom szerint a boldogság egy
érzés, ahova el kell jutnia mindenkinek a
maga fejlettségi szintjének megfelelően.
Attól kezdve az lesz a domináns érzése,
bármibe kezd, megmutatkozik a magas
szintje mindenben, de nem ajándékba
kapja, átélve, tapasztalva, megcsinálja.
A többiek meg kapkodnak utána, hátha
letudják húzni a saját szintjükre, nehogy
már különb legyen náluk bárki, azt nem.
Időben észleli és halad tovább az útján,
a sorsát csinálja, bele a boldogságába.
Maradandó élményévé válik az nála,
a jövőjéhez már az lesz az ő alapja.
A gyermek csak kicsi nem gügye,
van amikor tanulni is lehet tőle…
Magyarországról,
Pakson a Hergál
Házból, szeretettel.